Hogyan ne utáljuk meg az iskolát?

Iskola + művészetek = jobb oktatás. Ebben a képletben hitt egy világhírű hegedűművész, akinek húsz évvel ezelőtt kidolgozott, hátrányos helyzetű gyerekeknek szánt módszerét már néhány magyar iskola is alkalmazza. Heti egy óra az órarendben, amikor nem a teljesítmény a legfontosabb, hanem az együttműködés és az önkifejezés.

Helga, Csaba és Máté művészek: Helga színésznő, Csaba pantomimművész, Máté zenész. Ketten Budapesten élnek, egyikük Esztergomban. Közös bennük az, hogy hátrányos helyzetű gyerekek mindennapjain igyekeznek javítani a művészetek segítségével.

MUS-E óra a budapesti Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. A francia Pierre mutatja a feladatot, a harmadikosok követik (Kattintson a képre!) Fotó: Nagy Attila - Origo

Reggel 9 óra, Budapest. Egy terézvárosi általános iskolában vagyunk. A harmadik osztályos gyerekek kört formálnak a székeikből, köztük ül Orosz Helga, Szarka Orosz Csaba és a Franciaországból érkezett, ütőhangszereken játszó Pierre. Tapsolnak, a térdüket ütik Pierre irányításával, aki közös nyelv híján mozdulatokkal vezényli őket.

A kis bemelegítő után jön a két magyar művész, akikkel különféle jeleneteket gyakorolnak. Azokat, akik a jelenetre készülnek, az osztály maradék része közönséggé alakulva „kezdődjön! kezdődjön!”- skandálással tapsolja be az osztály közepére, a képzeletbeli színpadra. A jelenetek témáját az első félévben maguk döntötték el, a történetet is ők találták ki: a lányok egyikük szülinapját ünneplik, a fiúk jetskizés közben küzdenek meg egy gonosszal.

A hibákat megbeszélik: „Színpadon mi a nagyon fontos szabály?” – kérdezi Helga az egyik jelenet után. „Hogy legfeljebb csak háromszor csináljuk meg ugyanazt, nem négyszer” – vágja rá az egyik gyerek. „Pontosan, a negyedik már nem kell” – bólint rá Helga. Később tanácsokat ad: „A színjátékban fontos, hogy ami egyszer jó, azt rögzítsük!” Egy jelenetet még a vége előtt megállít: „Ha ezt a jelenetet tényleg akarjátok, akkor tessék megírni a történetét!” – mondja. A dorgálásnak nyomatékot ad a tény, hogy május 27-ére tűzték ki a bemutató napját.

Az egyes jeleneteket úgy adják elő, mintha valóságos színpadon állnának. Ennek része a meghajlás is. Két szélen a két MUS-E-tanár (Kattintson!) Fotó: Nagy Attila - Origo

Helga civilben egy alternatív társulatnál játszik, és a Centrál Színházban is van egy szerepe; mindezek mellett több mint tíz éve dolgozik MUS-E-oktatóként.

Lehetőség az együttműködésre

A MUS-E (Musique-Europe) egy multikulturális mintaprogram, amelynek koncepciója az ismert hegedűművész és humanista gondolkodó, Yehudi Menuhin nevéhez fűződik. A kezdeményezés 1993-ban indult az Európai Unió égisze alatt, A világ kulturális fejlődésének évtizede nevű UNESCO-projekthez kapcsolódva. Hivatásos művészek közvetítenek ismereteket és értékeket, a program célja, hogy különösen hátrányos helyzetű kisiskolások számára biztosítson lehetőséget arra, hogy a hagyományos iskolai órákon túl egy-egy művészeti foglalkozáson szerezzenek olyan tudást, melynek segítségével egyszerre dolgozhatják fel a problémáikat és tanulnak meg együttműködni egymással, elfogadni a másikat. Nem az elit művészképzés a cél, hanem az életminőség fejlesztése.

Nem az a cél, hogy profik legyenek, de a jelenetnek működnie kell (Kattintson a képre!) Fotó: Nagy Attila - Origo

Menuhin módszerét elsősorban hátrányos helyzetű iskoláknak ajánlotta az első osztálytól. A jelenleg tíz európai ország hozzávetőleg négyszáz iskolájában közel hatvanezer gyermek bevonásával és több mint ezer művész közreműködésével folyó program székhelye Brüsszel.

Nem kell profinak lenniük

Délután 2 óra, Tatabánya. A hivatalosan kertvárosnak nevezett városrészben egy részben felújított, részben elhanyagolt lakótelep közepén áll az általános iskola. A másodikosok épp az ebéd utáni szaladgálásból térnek vissza, hamarosan belép az osztályterembe Belső Máté és trombitája is. A főállásban a Magyar Honvédség 25. Klapka György lövészdandár zenekarában zenészként tevékenykedő fiatalember Esztergomból teszi meg minden héten a félórás utat, hogy a gyerekekkel foglalkozzon.

Annyit léphetnek, ahány hangot Belső Máté a trombitáján fúj. Ők a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola másodikosai (Kattintson a képre!) Fotó: Nagy Attila - Origo

„Próbálom átadni nekik azt az élményt, amit nekem a zene ad. Ezt úgy is lehet alkotó módon tenni, hogy közben nem kell profinak lenniük” – mondja, és hamarosan kiderül, hogy egy igen szórakoztató és kreatív órát ért ez alatt. A gyerekek a másodperc ritmusára számolnak, aztán arra kéri őket, hogy adjanak ki hangokat bármivel, ami a kezük ügyébe kerül, tapsolnak arra, amit a trombitán fúj, majd elérkezik az óra csúcspontja, amikor Máté bejelenti, hogy jön a trombitahangra történő fogócska. Akárcsak a budapesti osztályban, látszik, hogy élvezik az órát, beleélik magukat a játékokba, néha összevesznek, és csak ritkán kalandozik el a figyelmük. Az órán a csend és a ritmus kb. ugyanakkora szerepet kap, mint a hangok. „Kedvencem a fogócska, és az is nagyon jó, amikor Máté bácsi a hangszereket hozza, amikor belefújhattunk a trombitába, és kipróbálhattuk a szintetizátort!” – lelkendezik az óra után az egyik kisfiú.

Sokan nehéz körülmények között élnek

Máté közel másfél éve tanít itt, és nemcsak az ismeretátadás izgatja, hanem az is, miként tálalhatja a tudását. A pesti iskolához hasonlóan itt is az órarend része a foglalkozás, de itt már a nap lazább, kora délutáni időszakába van beágyazva. A MUS-E-óra után a gyerekek tanítónőjével, Ujvári Zsuzsannával is váltunk pár szót, aki elmeséli, hogy az ide járó gyerekek közül sok nehéz körülmények között él, van olyan osztály, ahol a gyerekek fele roma. „Nekik a MUS-E órákon jobb a ritmusérzékük, felszabadultabbak, ugyanakkor többet kell fegyelmezni őket” – mondja. „Hasznosak ezek a technikák, ma például jó volt az elcsitításon alapuló játék, mert a gyerekek így megtanulnak a hangjukkal bánni, és azt is, hogy mélyen odafigyeljenek valamire.”

Az órákon a művészek mellett a tanárok is részt vesznek (Klikkeljen a képre!) Fotó: Nagy Attila - Origo

A program sajátossága, hogy házhoz jön, és a tanrendbe illeszkedik, a gyerekek ugyanakkor jegyeket nem kapnak, csak visszajelzéseket. És mik a tapasztalatok? Bár heti két alkalom csodát nem tesz, Helga szerint a gyerekek kommunikatívabbak lesz, és a tanulmányi versenyeken is használják a lazább hangulatú órákon szerzett tudást. A pedagóguscsaládból származó Máté elégedetten figyeli a hatást: „Azt vettem észre, hogy a figyelmük és a fülük is rengeteget javult.” Azt is megfigyelte, hogy az idő múlásával a gyerekek egyre nyitottabbá, elfogadóbbá és figyelmesebbé válnak egymás iránt, és jobban hagyják érvényesülni a másikat.

És az miért jó, ha a heti órarendbe illeszkedik a program? A szülők nem érzik, hogy nekik vagy a gyerekeknek le kellene mondaniuk valamiről, hogy esetleg nyűg lenne, mint amilyenek néha a különórák vagy a szakkörök. A gyerekek ráadásul a megszokott közegükben vannak, a saját osztálytársaikkal, így a csoportra is hat, amit itt átélnek.