Sokan utálnak, de van egy szép házam

Vágólapra másolva!

Lily Allen hosszabb szünet után tér vissza, hogy folytassa ígéretesen induló énekesnői karrierjét, fellép idén a Szigeten is. Mitől lehet érdekesebb egy középosztálybeli, kétgyermekes anya a nála szebb és jobban éneklő vetélytársainál?

Inkei Bence

Vágólapra másolva!

Lily Allen

Ha van olyan kurrens popsztár manapság, akinek tényleg érdemes odafigyelni a dalszövegeire, és valóban elolvasni egy vele készült interjút, akkor Lily Allen feltétlenül ilyen. Sőt a mai mezőnyből nem is nagyon tudnék más ilyet mondani: Kanye West talán, de őt már agyonnyomta a saját egója, a többiekre, Lady Gagától Beyoncéig pedig annyira rátelepedett már a marketing és a popsztársággal járó rutin, hogy minden egyes megnyilvánulásuk kiszámítottnak tűnik. Nyilván Allentől sem áll távol a tudatosság, de ő legalább képes úgy csinálni, mint aki nem szerepet játszik, hanem egy valódi, hús-vér ember, a maga gyengeségeivel együtt.

Arról persze lehet vitatkozni, hogy Lily Allen egy kategóriában van-e a fent sorolt nevekkel, de az eddigi lemezei is milliós példányszámban keltek el, és senki sem csodálkozott, amikor az idei, Sheezus című számában Gagával, Beyoncéval, Lorde-dal, Katy Perryvel és Rihannával emlegeti magát azonos kontextusban. Sőt mielőtt 2010-ben hosszabb időre visszavonult volna, Lily Allen sikeres és közismert énekesnő volt, ám azóta férjhez ment, szült két gyereket, évekre kiesett a show-bizniszből, ahová tavaly tért vissza egy botrányt kavaró klippel és egy karácsonyi No. 1 slágerrel. De helye van-e még a popelitben egy kétgyermekes anyukának, aki nyíltan bevallja, hogy nem érzi magát jó énekesnőnek, sőt rossznak tartja az új lemeze több dalát is?

A jelek egyelőre arra utalnak, hogy miért ne lehetne? Allen május 5-én megjelent új albuma, a Sheezus a hétközi eladási adatok alapján az előző kettőhöz hasonlóan brit listavezető lesz, dalai számos országban felkerülnek a slágerlistákra, ő maga pedig még mindig az egyik legkeresettebb európai popsztár. Olyannyira, hogy augusztusban a Sziget egyik legnagyobb neve is Lily Allen lesz. De valójában ki ő, és miért érdekesebb a nála több lemezt eladó vetélytársainál?

Mindent a segge alá raktak, vagy pont, hogy nem?

Lily Allennek alapból rengetegen nem tudják megbocsátani, hogy olyan családból jött, amely már be volt csatornázva a szórakoztatóiparba, ezért sokan kész ténynek tekintik, hogy a szülői háttér nélkül nem tartana itt. Édesapja Keith Allen, aki Nagy-Britanniában jól ismert komikus, színész és médiaszemélyiség, anyja pedig Alison Owen filmproducer. Ez alapján akár össze is lehetne rakni a képet, hogy Lily Allen csak egy elkényeztetett milliomoscsemete, akinek mindent a feneke alá raktak. Ez azonban nem teljesen igaz, sőt. Keith Allen jobbára független filmekben játszott, sosem volt igazi filmsztár, ráadásul elég sok gyereke is született a különböző kapcsolataiból: ő konkrétan hatot ismer el közülük, de ennél magasabb számokról is lehet olvasni a bulvársajtóban. Lily négyéves volt, amikor az apja elhagyta az anyját, aki sokáig egyedül nevelte a három gyerekét.

Lily Allen 2007-ben egy New York-i tévéfellépésen Forrás: Getty Images/AFP/Evan Agostini

„Anyám egy portsmouthi tanár lánya, semmi csillogás nem volt az életünkben, de mivel a filmszakmában dolgozik, apám pedig színész, az emberek azt gondolják, hogy egyből elém terítették a vörös szőnyeget" – mondta erről Lily Allen, aki inkább kaotikusnak nevezi a gyerekkorát. Tucatnyi iskolába járt, volt, ahonnét eltanácsolták, és volt, ahol ő nem érezte jól magát. Végül tizenöt évesen otthagyta az egészet, és elment Ibizára, a brit fiatalok kedvenc buliszigetére, ahol nemcsak fogyasztott ecstasyt, de árult is. A zűrös korszak utána hazatérve bárban és recepciósként dolgozott, és próbált énekesnőként befutni, de nem sok sikerrel.

Még több szabadság

Az speciel igaz, hogy Lily megpróbálta kihasználni az apja kapcsolatait az induló karrierjéhez, de végül nem ez hozta el neki a sikert. Azokkal a kiadókkal és impresszáriókkal ugyanis, akikkel Keith Allen összehozta, nem sikerült zöldágra vergődnie, és ugyan lett végül szerződése, de ez önmagában még kevés volt. Lily kínjában kirakta a demóit a MySpace-oldalára, és ő lett az egyik első olyan énekes, akit az internet tett sztárrá. Még évekkel a Twitter- és az Instagram-őrületek előtt rájött, hogy nem hülyeség közvetlen kapcsolatot tartani a táborával, blogot írt, válaszolgatott a rajongóknak, és végül akkora lett a felhajtás körülötte, hogy a kiadója abba is belement, hogy szabad kezet kapjon az első lemezével.

Ez lett az Alright, Still, amely Lily 21 éves korában, 2006 nyarán jelent meg, Grammy-jelölést és olyan slágereket hozott neki, mint a listavezető Smile. Számára azonban akkor is az volt a legfontosabb, hogy ne mások hozzák meg helyette a döntéseket: „Nincs bajom a kiadómmal, csak még több szabadságot szeretnék. Jobban ismerem a rajongóimat, mint ők. Mindennap kommunikálok velük, amit még a MySpace-en kezdtem el. Láttam, hová fejlődött ez a dolog, és hogyan működik" – mondta egy friss interjúban. Ma már természetesen ő is a Twitterre költözött, és azt állítja, már nem is emlékszik a MySpace accountjának jelszavára.

Botrányok és tragédiák

Lily Allen megítélését az sem befolyásolta túl kedvezően, hogy volt egy nem is túl rövid időszaka, amikor inkább emlékeztetett valami valóságshow-hős celebre, semmint énekesnőre. Paparazzóra támadt, részegen balhézott, volt, hogy kidobók távolították el egy díjkiosztóról, ráadásul a nagypofájú nyilatkozataival rendszeresen keveredett konfliktusba más hírességekkel. Hozzátartozik azonban ehhez, hogy 2008 januárjában elvetélt (a Chemical Brothers egyik felétől, Ed Simonstól várt gyereket), ami után háromhetes pszichiátriai ápolásra is szorult, bulimiával is küzdött, és a balhéi nagy része is erre a vetélés utáni időszakra esett.

Éppen a legjobbkor jött tehát össze Sam Cooperrel, aki történetesen nem híresség, hanem egy építőipari vállalkozó, mellesleg Lily gyerekkori ismerőse. Ekkor jelent meg a második lemeze, a poposabb és modernebb It's Not Me, It's You, mely után két évig nem eresztette a popipar mókuskereke, és a végére annyira besokallt, hogy úgy érezte, neki tényleg elég volt ebből ennyi, ő bizony befejezi a popkarrierjét. Segített a döntésben, hogy újra gyereket várt, ezúttal Coopertől, ám egy vírusos fertőzés következtében a baba halva született. Szerencsére ez sem vette el a kedvét attól, hogy szüljön később két, ezúttal egészséges gyereket. A visszavonultságban élő énekesnő ekkor vette fel a Lily Rose Cooper nevet, és miközben egy aránylag normális családanya életét élte, már készült a visszatérésre is.

Lily Cooper vagy Lily Allen?

Amikor Allen visszavonult, tényleg komolyan gondolta, hogy ez végleges lesz, de aztán mégsem így történt. „A családomra szerettem volna koncentrálni. Ez sikerült, és nagyon szeretem is, azt gondoltam, ez való nekem. Imádom a gyerekeimet, és nem cserélném el őket semmire, de én nem az az ember vagyok, aki egész nap csak otthon ül velük" – mondta. Ezt a kettősséget végül úgy oldotta fel, hogy szabályosan kettéosztotta magát: van egyfelől Lily Allen, az énekesnő, és van Lily Rose Cooper, a kétgyermekes anya.

Fesztiválfellépésen 2010-ben Forrás: AFP/Leon Neal

Igaz, ez nem csak az ő döntése volt: „Lily Cooperként szerettem volna visszatérni, de a kiadóm azt mondta, szó sem lehet róla, te Lily Allen vagy." Ezt a skizofrén helyzetet pedig próbálja a maga javára fordítani: „Lily Allen elég stresszesnek élte meg a visszatérést, Lily Cooper viszont örül, hogy nem otthon kell ülnie játékok között, két olyan teremtéssel, akik még nem tudnak válaszolni neki. Volt egy űr, amit ki kellett tölteni, én pedig kreatív ember vagyok, és a zenei karrier erre pont alkalmas."

Az emberiség fele havonta megküzd vele

Pedig popénekesnőnek lenni nem teljesen ugyanolyan, mint volt öt évvel ezelőtt. A milliós Twitter-tábor már alap, lemezből még kevesebbet adnak el, és a zeneipar is még keményebb üzletág lett: „A kiadóknál mindenki fél, hogy elveszíti az állását, egyáltalán nincs már annyi pénz ebben, sokkal kegyetlenebb lett. Úgy érzem, mintha mindenkinek ki kéne találnom a gondolatait. A kiadóban csak a soron következő hat hónapot próbálják kihúzni valahogy, én viszont hosszabb távra terveznék, és ez így nehéz."

A két érdek közötti konfliktust pedig nem mindig sikerül feloldani, így történhetett az, hogy Allen nyilvánosan kritizálta az új számait a Twitteren, miután valaki leszólta azokat: „Amit eddig hallhattál, tényleg vacak. Annyit tehetek, hogy kihozom magamból a legjobbat, de a kiadók és a rádiók nem játsszák a jobb dolgokat" – írta. Később ezt interjúkban finomította kicsit, mondván, hogy megérti, hogy a kiadója nem a Hard Out Here című számot választotta kislemezdalnak, hiszen abban hetvenkétszer szerepel a „bitch" szó, míg a Sheezus című számában szó esik a menstruációról, "ami állítólag sértő dolog, noha az emberiség fele havonta egyszer megküzd vele." És bevallottan nem tartja túl sokra a Somewhere Only We Go című számot sem, melyet tíz éve a Keane játszott, ő pedig egy reklám miatt feldolgozott, és vezette vele karácsonykor a slágerlistát – valahogy elvégre vissza kellett térnie, erre pont jó volt ez a giccsdal is.

Beyoncé visszatér a tervezőasztalhoz

Bár Lily Allen valóban érettebb, mint a pár évvel ezelőtti balhés önmaga, azért még mindig gond nélkül tud olyat produkálni, hogy napokig másról se szóljon a bulvársajtó. Ősszel a már említett Hard Out Here klipje miatt gyanúsították meg rasszizmussal, hiszen kizárólag fekete csajok rázzák mögötte a feneküket, de ilyet nyilvánvalóan csak az állít, aki képtelen felismerni a videó parodisztikus jellegét. Allen ugyanis azokat a problémákat veszi sorra, amelyekkel az énekesnőknek kell szembesülniük a szexista zeneiparban: szexuális tárgynak tekintik őket, és csupa olyan dologra kényszerítik, amikre férfi énekest soha.

Ehhez a témához kapcsolódik a Sheezus című szám, melyben a fentebb említett vetélytársnőit sorolja fel, különböző epés megjegyzések kíséretében: "RiRi [= Rihanna] nem fél Katy Perry ordításától [utalás a Roarra], B Királynő [= Beyoncé] visszatér a tervezőasztalhoz, Lorde vérszagot érez és legyilkol mindenkit, már a debütálásán sem cicózik" - ilyeneket mond róluk, és magának követeli a „koronát". Ezt az interjúkban úgy magyarázza, hogy a férfiakat nem kényszerítik ilyenfajta versengésre: „A zenében nem kell lennie olyan királynak, mint amilyen királynő most Beyoncé. Nem látni olyat az Oscar-gála után, hogy ki volt a csinosabb, Brad Pitt vagy Matthew McConaughey?" És persze azt sem rejti véka alá, hogy őt magát is frusztrálja, hogy a vetélytársnői szebbek, vékonyabbak és jobban is énekelnek nála - éppen ezért miért kellene őt összehasonlítani velük?

Én legalább a saját szövegeimet éneklem

Az énekesnő Lily Allen már átment pár változáson: az első lemezén Mark Ronson műanyag ska-reggae alapjaira énekelt arról, hogyan látja ő a világot, de leginkább Londont. Már ekkor is támadták azért, amiért az alsóbb néposztályok szemszögéből próbál szólni, miközben ebben a szerepben a kritikusai szerint egyáltalán nem hiteles. A második lemezen Allen már divatos elektropop alapokon énekelt személyesebb témákról, és ez a váltás kifejezetten jót tett neki, az egyéniségéhez passzoló lemezanyagot sikerült összehozni Greg Kurstin producerrel, melyhez szórakoztató és a műfajban kiemelkedően jónak tűnő szövegek társultak.

Ez pedig Lily Allen mostanság Forrás: AFP/Andrew Cowie

Ez utóbbiak megmaradtak az új lemez, a Sheezus dalaihoz is, de valóban meg lehet érteni azokat a rajongókat, akik szerint ezek az új dalok már bántóan közel állnak a megszokott slágerlistás pophoz. És ez akkor is igaz, ha maguk a szövegek még továbbra is vállalhatóak, sőt ezek alapozzák meg Allen művészi identitását is: „Lehet, hogy te szebb vagy, de legalább én az összes szövegemet saját magam írom és én is éneklem el őket!" – vágott vissza még egy régi vitában Cheryl Cole-nak.

A munka rossz oldala

Beszélhet azonban bármilyen őszintén magáról a szövegeiben és az interjúiban, Lily Allen továbbra is ugyanolyan megosztó személyiség marad a brit közvélemény szemében. A legtöbb megnyilvánulását vitriolos kommentárok kísérik, és minden jel szerint továbbra is nagyon szeretik őt utálni. De Allen azt állítja, már hozzászokott: „Ez valóban elég kemény. De ha a jó oldalát nézzük, van egy szép házam és egy csodás cipőkollekcióm. Minden munkának vannak rossz oldalai, ettől lesz valami munka. Ezért fizetnek bennünket érte. És az én munkámnak ez a szar oldala."

De még ha el is ismeri, hogy a popkarrierjére munkaként tekint, amit azért csinál, hogy fizetni tudja a számláit (pláne, hogy a férje keresetéből nem futná ennek az életmódnak a fedezésére), azért azt is bevallja, hogy alapjában véve azért is csinálja, mert a szövegírás az egyetlen dolog a világon, amihez ért. És ugyan sokak szerint Lily Allen állítólagos őszinteségével sem árt csínján bánni, az új lemez kritikái egyetértenek vele abban, amit az albumról mondott, vagyis hogy egyelőre örül annak, hogy visszatért egy aránylag vállalható albummal, de komolyabb dolgokat inkább csak a - már ugyancsak készülő - következő lemezén érdemes várni tőle. Azt viszont senki nem vitathatja el Lily Allentől, hogy valóban visszatért.