Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Április végén eltűnt két kép, Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című festménye és Nemes Lampérth József Táj dombokkal című tusrajza a debreceni MODEM raktárából. A műtárgyak eltűnése a MODEM számára azért is különösen kellemetlen, mert nem a múzeum tulajdonában voltak, hanem egy milliárdos műgyűjtő, Antal Péter bízta az intézményre kincseit, amelyek az Antal–Lusztig-gyűjtemény részei. Az ügy azért is rejtélyes, mert a múzeum belső vizsgálata szerint nem történt betörés, a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, és amíg nem zárul le, sem a múzeum, sem pedig a rendőrség nem adhat választ a hozzájuk intézett kérdésekre.
Az eset sokakban felidézheti az 1983 novemberében történt nagy műkincsrablást, amely egy időre a kabarék népszerű témájává vált. Akkor egy éjjel a betörők Raffaello, Giorgione, Tintoretto és Tiepolo képeivel megrakodva távoztak a Szépművészeti Múzeumból. A tolvajok a tatarozás miatt felépített állványzaton, az ablaküveget kivágva jutottak be az épületbe, a képeket pedig egyszerűen leemelték a falról, a riasztóberendezés nem működött. Az alkotások értéke közel másfél milliárd forint volt, a rablókat azonban néhány napon belül elfogták.
Még ha a debreceni lopás nem is ekkora horderejű – a képek értéke összesen valamivel több mint százmillió forint –, így is kivételes eseménynek számít, tudtuk meg magyar múzeumoknál dolgozó forrásainktól.
A műtárgykezelésnek ugyanis roppant szigorú szabályai vannak, a raktárakba csak az arra felhatalmazott személyek léphetnek be, a biztonsági szolgálat emberei minden mozgást rögzítenek a nap 24 órájában, a műtárgyakat még a múzeum dolgozóinak sem lehet csak úgy kedvtelésből nézegetni.
„A biztonsági szolgálat nemcsak azt regisztrálja, hogy ki mikor lép be a raktárba és távozik onnan, de még a múzeum belsős munkatársait is csak indokolt esetben, engedéllyel eresztik be. Minden, a tárgyakkal történő eseményt írásban rögzítenek, szóval egyedül besétálni egy raktárba, és onnan elemelni egy műtárgyat szinte lehetetlen” – mondta az egyik nagy budapesti múzeum munkatársa, egy másiké pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az egész múzeum „keresztül-kasul be van kamerázva”.
A nagyközönség persze jobbára csak a kiállítótérig jut el, amely a folyamatosan ki-be mászkáló emberek ellenére ugyanolyan biztonságos, mint a múzeum bármely más pontja. A kiállított műtárgyak nagy része érintésvédelemmel van felszerelve, ha pedig valami kicsi és mozdítható, azt gondosan rögzítik, és persze ott vannak még a teremőrök is.
Előfordul, hogy a múzeumon belül kell áthelyezni egy tárgyat, vagy intézmények egy-egy időszaki kiállításra kölcsönkérnek egymástól valamit. Ilyenkor az ún. műtárgymozgató technikusoké a kulcsszerep, akik jobbára a múzeumok, olykor a szállítmányozó cégek alkalmazásában állnak. A műtárgymozgatás során sem elsősorban a lopás, hanem inkább a tárgyak sérülékenysége jelenti a rizikót. A szakembereknek nagyon szigorú műtárgyvédelmi és biztonsági előírásokat kell betartaniuk, ezért ritkán következik be káresemény, de ha mégis, akkor az UNIQA Biztosító tapasztalatai szerint legtöbbször restaurálható a sérülés.
Kölcsönzés esetén az általános gyakorlat szerint a járulékos költségeket a tárgyat kölcsönbe vevő intézmény fizeti, viszont a kölcsönadó határozhatja meg, hogy kivel akar szállíttatni. Ez pedig egy lényeges kérdés. Forrásaink szerint a múzeumok akkor járnak legjobban, ha profikra bízzák magukat. Magyarországon két-három nagy műtárgyszállítót szokás emlegetni, rendszerint velük kötnek szerződést a múzeumok.
Mint azt az egyik legnagyobb magyar műkincsszállításra specializálódott cég vezetőjétől megtudtuk, a járművek és a szállítások nyomon követhetők. Szállítás közben egy sor dolgot kell dokumentálniuk: látják a műkincs pozícióját, a raktér vagy láda hőmérséklet, páratartalmat – mondta Polgár Tibor, a Museum Complex ügyvezetője. Rendszerint egy múzeumi felügyelő is utazik a műtárggyal, majd a kicsomagolásakor ellenőrzi az állapotát.
Na, de becsomagolják a műtárgyat, ládába rakják, és már mehet is? Nem ennyire egyszerű a helyzet, már csak a csomagolás miatt sem: nem mindegy, mibe csomagolnak például egy festményt, a műtárgyszállítási szakember szerint ugyanis egy savas vagy vegyszeres, netán gombával fertőzött csomagolóanyag használatából fakadó kár akár évekig is lappanghat, mire láthatóvá válik a műtárgyon. A helytelen csomagolásból eredő károkra ráadásul általában biztosítást sem lehet kötni. „Állandó hőmérséklet, megfelelő páratartalom, műtárgyvédelmi szempontból kifogástalan csomagolóanyagok, és ezeket megfelelően alkalmazó szakemberek szükségesek” – sorolja Polgár a sikeres műtárgyszállítás alapfeltételeit. És az sem mindegy, hogy milyen a szállító jármű műszaki állapota, futóműve és rugózása.
„Szögtől szögig” – így emlegeti a szakzsargon a múzeumokra legjellemzőbb biztosítási formát. Ez annyit tesz, hogy az adott műtárgy attól kezdve biztosítva van, hogy leemelik a falról, egészen addig, amíg a kölcsönzést követően vissza nem teszik az eredeti helyére.
Minden műtárgymozgás tetemes adminisztrációval jár, számos engedélyt, pecsétet meg kell szerezni addig, amíg elhagyhatja a házat. A múzeumok rendszerint úgynevezett facility report-ot kérnek egymástól, amelyben részletesen fel vannak sorolva a kölcsönbe vevő intézmény épületének és kiállítótereinek technikai adottságai. Olykor előfordul, hogy a kölcsönbe adó múzeum nem tartja kielégítőnek a körülményeket, ilyenkor elképzelhető, hogy ugrik a kölcsönzés: még kölcsönzési díj ellenében, külföldi múzeumoknak sem feltétlenül adják oda kincseiket a nagyobb magyar múzeumok, ha úgy ítélik meg, hogy a műtárgy biztonságának és állagmegőrzésének feltételei nem megfelelőek.
