Hálás lehetek a hatalomnak – interjú Pintér Bélával

Pintér Béla

Előadásaikra olyanok is elmennek, akik egyébként sosem járnak színházba, a darabok ellenzéki üzenetei ellenére sok kormánypárti néző is kíváncsi rájuk. Pedig nem könnyű megnézni őket, a jegyeket pillanatok alatt elkapkodják, és a várólista egyre hosszabb. Pintér Béla és Társulata ma a legnépszerűbb magyar alternatív színházi formáció, melyet New Yorktól Moszkváig nagyra tartanak. Interjú.

Hogyhogy nem vett részt a vitán a Katona József színházban, amely a politikai színház mibenlétéről szólt? Nem hívták?

Valószínűleg megnézték az időpontot, és látták, hogy aznap este előadásunk van. Így aztán nem is próbálkoztak.

Ezt komolyan mondja vagy ironizál? El tudja képzelni, hogy eleve nem is akarták, hogy Pintér Béla ott legyen?

Nem tudom, nem tudok a szervezők fejével gondolkodni. Az viszont tény, hogy a politikai színház terén az utóbbi időben voltak olyan megnyilvánulásaink, amelyek alapján helyünk lett volna a beszélgetésen.

Mit tehetett volna hozzá az ott elhangzottakhoz? Mit gondol a politikai színházról? Hiszen ennek definícióját próbálta megfogalmazni Vidnyánszky, Schilling, Ascher azon a beszélgetésen.

A politikai színháznak az a formája, amely dokumentarista, tényfeltáró, direkt módon emeli be a politikát a színházba, nem érdekel. Viszont úgy hozta a sors, hogy olyan történések zajlanak a magyar társadalomban, melyek mellett én mint alkotó ember, akinek kötelessége reflektálni a valóságra, nem mehetek el szó nélkül. A Szutyok című előadásunk egy társadalmi problémáról, létező veszélyről, jelesül a szélsőjobboldal rohamos erősödéséről szól egy család történetén keresztül. Csak ebben a formában tudom elképzelni a politikai színházat. Vagy ott van a Kaisers TV Ungarn, amelyben eljátszunk a gondolattal, hogyan zajlottak volna az események, ha 1848-ban már van tévé. Petőfi és Kossuth megszakítja a császári televízió magyarországi regionális adását, és lefoglalja a stúdiót.

Ezek szerint van önben társadalomjobbító szándék? Hisz abban, hogy a színház közvetlen hatással lehet a társadalmi folyamatokra?

Nem, ebben nem hiszek. Hatásra törekszem persze, de mindig csak ott és akkor, arra a néhány emberre szeretnék hatással lenni, akik a darabot nézik. Az eszközeim pedig a humor és a tragikum, melyek elemei pillanatról pillanatra váltakoznak akár egy jeleneten belül is. Jó esetben a sírás és a nevetés egyszerre környékezi a nézőket. Mindig az egyénből indulok ki, de ha az egyén problémáját pontosan akarom láttatni, akkor óhatatlanul megjelennek a társadalmi problémák. A kettő mindig összefügg.

Lehetetlen, hogy a színház visszahasson a társadalomra?

Kell, hogy legyen hatása az egyes lelkekben, ami később talán a kollektív társadalmi tudatban is jelentkezik. Bízom ebben, de nem ez a célom. Nem nevelni szeretnék, hanem pontosan láttatni a problémákat. Kiutat mutatni, megoldásokat kínálni nem a színház feladata. A mi dolgunk, hogy minél pontosabb, fájdalmasabb, eredetibb látleletet adjunk a valóságról.

Pintér Béla Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Eddigi legnagyobb sikerét a Titkainkkal aratta, egy olyan darabbal, amely a Kádár-rendszerre, azon belül is az ügynökkérdésre reflektál, amit a társadalmunknak szintén nem sikerült eddig feldolgoznia.

Az ügynöktéma még csak nem is a saját ötletem volt. A Nyitrai Színházi Fesztivál kért fel minket arra, hogy részt vegyünk a Párhuzamos életek - a 20. század a titkosrendőrség szemével című projektben, amelyben román, lengyel, cseh, szlovák, német és magyar színházcsinálók működnek közre. Úgy tűnik, a környező országokban sokkal inkább szembenéztek a közelmúlttal és az ügynökkérdéssel. Nálunk egyik oldal sem hozza nyilvánosságra az érintettek listáját, amiből nyilván mindenki arra következtet, hogy mindkét oldalnak megvannak a maga titkai. Nekem is beindult a fantáziám.

Nem félt attól, hogy a jelenleg hatalmon lévők darabba emelésével megütheti a bokáját?

A Titkaink elsősorban az elmúlt rendszer bűneiről szól, de a végén kiderül, hogy a jelenkori keresztény konzervatív funkcionáriusok bizony a rendszerváltás előtt éppenséggel tartótisztek vagy hithű kommunisták voltak. A társulaton belül nem volt vita arról, hogy ez túl sok vagy veszélyes lenne, azzal együtt, hogy tudjuk, akár veszélyes is lehetne. Azért bízom benne, hogy a jelenlegi hatalom nem olyan módszerekkel dolgozik, és nem olyan drasztikusan bánik az állampolgáraival, mint a pártállami rendszer.

Az, hogy a darabjaiban nyíltan vállalja a politikai véleményét, nem hat ki a nézőközönség összetételére?

Vannak jobboldali nézőink, nem is kevés. Mi több, nyíltan Fidesz-szimpatizáns közszereplők is előfordulnak olykor a nézőtéren. De tény, hogy az előadásaink kritikai üzenete az utóbbi időkben egyértelműen ellenzéki. Ezt hiba lenne nem észrevenni. Sokszor mondtam már: az előző kormány pénzt adott a színházi alkotóknak, a jelenlegi pedig témát. Végül is hálás lehetek a hatalomnak.

A siker anyagilag is visszahat a társulat életére? Egyáltalán miből működnek?

Kapunk támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amit minden évben meg kell pályázni. A független színházak közül mi kapjuk a legtöbbet, 35 millió forintot, ami az éves költségvetésünk 40 százalékát teszi ki. A többi a jegybevételekből, illetve a jegybevétel után visszaigényelhető társasági adóból jön össze. Vagyis a sikernek van hatása az anyagi helyzetünkre, hiszen ha többen érdeklődnek az előadásaink iránt, akkor több előadást tudunk tartani, és nagyobb a bevételünk is. Most fele annyi állami támogatást kapunk, mint 2010-ben, de ezt a hiányt nagyjából kompenzálta a jegyáremelés és a nézőszám emelkedése.

Ha több pénzük lenne, az miben segítene?

Többet tudnék fizetni a színészeimnek, és egy évben nem egy, hanem két bemutatót tarthatnánk. Ahogy erre volt is példa, amikor a dupláját kaptuk annak, amit most. A pénz inspiráló erő lenne, hogy még többet dolgozhassunk.

A társadalmi kérdések felvetésén túl minden darabja pszichológiai esettanulmány, kvázi pszichoanalízis. Saját élményekből táplálkozik?

A színháznak gyógyító ereje van, de nem biztos, hogy okosabb lesz tőle az ember. Bármilyen jó darabot látunk is, attól még nem fogjuk azt mondani, na, most már tudom, hogyan éljem az életem. Sok nyomasztó, megoldatlan kérdés van az én életemben is, de attól, hogy megírom és eljátszom őket, még nem fognak megoldódni. Nem azért futok neki egy számomra fájdalmas témának, hogy megszabaduljak tőle, hanem mert jó drámai anyagnak tartom. Ha gyűjtögetni kezdem azokat a sérelmeket, melyek gyermekkoromban értek, akkor az agyam rákattan a témára, és máris azon gondolkodom, hogyan következzenek egymásból a különböző stációk, drámai fordulatok. Nem a gyógyulási szándék vezet, hanem hogy jó darab legyen belőle. Hiszen nem csak én küzdök ezekkel a problémákkal, hanem sokan mások is, akiknek katarzist okozhat, ha sikerül pontosan megfognom és láttatnom egy adott helyzetet.

Pintér Béla Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Nekem a Titkaink mellett A démon gyermekei a kedvenc Pintér-darabom. Ön játssza benne a mindenkit manipuláló démonanyát. Ez sem saját tapasztalatból született?

Szerencsére nekem az anyukámmal kapcsolatban nincsenek ilyen tapasztalataim. A démon gyermekei fikció, pontosabban egy ismerősöm inspirált, aki folyton az anyjára panaszkodott, és miközben az anyja jellemét taglalta, mintha csak saját magáról adott volna jellemrajzot. Van, hogy valaki sokat szenved a szüleitől, mégis átveszi, reprodukálja a gyerekkorában látott viselkedésformákat. Közhely, de sajnos így működik. Ha már arra kíváncsi, hogy melyik darab szól rólam, akkor azt kell, hogy mondjam, a Sütemények királynője jóval több önéletrajzi elemet tartalmaz. Van ismeretem, tudásom a gyerekkor fájdalmairól, és az elmúlt huszonvalahány év alatt annyi színházi tapasztalatra tettem szert, hogy a megélt fájdalmakat meg tudtam fogalmazni a színház nyelvén.

Változnak a tagok a társulatban. Hogy jön ki a színészeivel?

Vannak, akikkel az évek során egyre kevésbé tudtam együtt dolgozni. Volt, akit az új darabokba már nem hívtam. De nagyon nehezen hozok meg egy ilyen döntést. Csak morális vagy csak színészi problémák miatt nem szakítok senkivel, de ha a kettő összeadódik, akkor muszáj lépni.

Elképzelhető, hogy a döntésével tönkretesz egy embert?

Nem kizárt, hogy történt már ilyen az életemben, de tudatosan semmiképp. Ha valaki ilyesmivel szembesítene, nagyon szégyellném magam. Tisztában vagyok a döntéseim súlyával, tudom, mekkora fájdalmat okozok azzal, ha megmondom valakinek, hogy nem akarok tovább együtt dolgozni vele. Tudom, hogy abban a pillanatban kilátástalannak látja az életét, és egzisztenciálisan is komoly nehézségek elé néz, ezért is halogatom sokáig az ilyesmit. Amitől persze csak tovább mérgesednek ezek a szituációk.

Nincs mindenki alárendelve Pintér Bélának?

Sokszor előfordul, hogy egy próbafolyamat során felmerül egy probléma, és valaki másnak jut eszébe a megoldás. Ebből nem csinálok presztízskérdést. Függetlenül attól, hogy ki dobja be az ötletet, átírom a problematikus jelenetet. Tény, hogy a végső verzió mindig az enyém, de a lényeg az, hogy minél jobb legyen a darab. A színészek a próbákon és az előadásokon is sikerélményhez jutnak, nincsenek az agyatlan végrehajtók szerepébe kényszerítve. Szükségem van a színészek kreativitására. Viszont a próbákon határozott vagyok, nincsen gondom azzal, hogy valakinek megmondjam, mi a bajom az alakításával.Társulatvezetőként viszont nem játszom a főnököt.

A Pintér Béla társulat populáris lett. Olyanok is járnak az előadásaikra, akik egyébként sosem mennek színházba. Ez minek köszönhető?

Már a kezdetektől sok olyan nézőnk volt, akik nem jártak máshova. Ennek az eredeti, még sehol nem hallott, nem olvasott történet mellett az az oka, hogy van a társulatnak egy sajátos stílusa, a közvetlenség, a humor és a tragikum libikókája. Kétségtelen, hogy amióta az előadásainkban felerősödtek az aktuálpolitikai reflexiók, a vájtfülű színházi és az alternatív érdeklődésű, eredetiséget kereső nézők mellett megjelent egy olyan réteg, amelyik azelőtt nem hallott rólunk. Őket az vonzotta, hogy mi bátrabban beszélünk a politikai problémákról. De hát végül is már 15 éve jelen vagyunk a színházi szférában. A Szutyok óta nagyobb hangsúlyt fektetek a szövegre, arra, hogy a darab olvasott formában is élvezhető legyen. Persze erre korábban is voltak példák, a Sütemények királynője vagy a Sehova kapuja is a szövegre koncentrált.

Mi inspirálja?

Az, hogy a következő évben is eszembe kell jutnia egy olyan ötletnek, amiből érdemes darabot csinálni. És ha eszembe jut, meg is kell tudom írni. Az, hogy ha krízisbe kerülünk a próbák alatt, akkor ki kell valahogy keverednünk belőle. Hogy a társulat működjön, évről évre érvényes előadásokat hozzon létre.

Más művészetekből nem nyer ihletet?

A zene nagyon fontos számomra, konkrétan segít egy-egy jelenet megírásában. A Titkaink nagyjelenetét konkrétan a Bach concerto ihlette. Amikor rátaláltam a Youtube-on, naponta többször is meghallgattam, ahogy a darabbéli Ballabán István is újra és újra meghallgatja, visszatekeri. Ilyenkor jól jön, ha az ember zenei műveltsége hiányos, mert revelációként hat rá egy olyan zenei részlet megtalálása, mint Bach f-moll concertójának largo tétele, ráadásul Glenn Gould előadásában. Amikor felfedeztem ezt a zenét, még nem tudtam, hogy benne lesz a Titkainkban, és azt sem, hogy Gouldnak külön jelentősége lesz a darabban.

Pintér Béla Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A Parasztoperától kezdve a Tündöklő középszerig az opera, az énekbeszéd szerves része a darabjainak. Majdnem mindegyik operaszerű. Ez azt jelenti, hogy vonzódik ehhez a műfajhoz?

Járatlan vagyok a műfajban, csak benyomásaim vannak róla. Azt hiszem, Puccinit érzem a legtöményebb operaszerzőnek, ő van rám a legnagyobb hatással. A Pillangókisasszonyt és a Köpenyt nagyon szeretem. Ja, és a Toscát. De operába nem járok.

Ha felkérnék opera rendezésére, vállalná?

Nagyon sokat gondolkodnék rajta.

Okoz szorongást, hogy egyre magasabbra tette a lécet? Nagyobb a nyomás egy akkora siker után, mint a Titkaink?

Ez akkor is szorongást okozott, amikor nem voltunk ilyen híresek. A Titkaink nagy sikere után biztos, hogy mindenki azzal a várakozással ül majd be a következő darabunkra, hogy vajon sikerül-e megugranunk a Titkaink szintjét. Csakhogy az új darab annyira más lesz, mint a Titkaink, hogy nem is ad majd lehetőséget az összehasonlításra. Minden munka előtt és közben szorongok, csak az utolsó pillanatokban szoktam kiengedni, amikor összeállt a darab, egyszer már játszottuk, és alapvetően pozitív visszajelzést kaptunk.

Többször előfordult már, hogy néztem egy darabot, és azt gondoltam, bezzeg a Pintér Béla milyen jó előadást csinált volna ebből. Rendez egyszer nem saját darabot?

Sokkal nagyobb kihívás számomra a semmiből létrehozni egy saját ihletésű darabot, mint színre vinni egy klasszikust vagy egy kortárs darabot. De lehet, hogy nem mindig lesz így.

Van, hogy úgy érzi, elege van a színházból?

Soha.

Nincsenek mélypontok?

Dehogynem. Amikor úgy érzem, nem jó a téma, amibe belefogtam. Amikor úgy érzem, elrontottam valamit, nem tettem meg mindent a munka érdekében. Például már rég neki kellett volna kezdenem az új darabnak, de még egy sort sem írtam. Ez tavaly is így volt.

A magyar társadalom hagyományosan bipoláris. Az ember vagy népi vagy urbánus, vagy ősmagyar vagy idegenszívű. Ön viszont pátosz nélkül, 21. századi módon tudja beemelni a magyar hagyományt a saját művészetébe.

Elfogult vagyok a magyar népi kultúrával szemben. A táncházmozgalom annak idején nagy hatással volt rám, ugyanakkor mindig is liberális értékrend szerint gondolkodtam. Aki a magyarságát arra használja, hogy mások fölé helyezze magát, annak komplexusai vannak. Csak az bizonygatja bugyuta érvekkel, hogy a magyarok mindenek fölött állnak, aki valójában attól szorong, hogy értéktelen. Ez egyszerre kínos és szánalmas.

Névjegy

Az író, rendező, színész Pintér Béla darabjai összművészeti alkotások, melyek provokatívan reflektálnak a magyar valóságra. Pintér úgy zsonglőrködik tragikummal és komikummal, hogy sírás és nevetés egyszerre környékezi a nézőt. Ha valaki új értelmet adott a politikai színháznak, akkor az ő.

Pintér Béla Budapesten született, bőripari szakközépiskolát végzett, de 16 évesen már az Arvisura társulat tagja volt. 1996-ban a Schilling Árpád-féle Krétakör Teatro Godot-jában nyújtott alakításáért elnyerte az év legjobb férfi alakításának járó díjat. 1998-ban alapította meg saját társulatát. Pintér Béla 16 év alatt 20 darabot írt és rendezett, valamennyit óriási sikerrel. 2003-ban Jászai Mari-díjat kapott. 2006-ban Pintér Béla és Társulata a függetlenek közül elsőként nyerte el a POSZT fődíját.