Ez a bizonyos új lemez, a „Loud Like Love” tavaly szeptemberben jelent meg, és bevezetésként minden számra készült egy kis promófilm. Hogy jött ez az ötlet?
Igazából én már csak arról értesültem, hogy ez így lesz, de szerintem szuper kisfilmek születtek. Van egy csomó tehetséges fiatal rendező világszerte, akiket nem is ismerünk, és nagyon jó érzés, hogy ők maguk kerestek meg minket. Fantasztikus volt látni, hogy törődnek velünk, és érdekli őket a zenénk. Tökéletes lett a végeredmény, örülök, hogy megcsináltuk!
A közelmúltban pedig két újabb klippel jelentkeztetek, melyek szintén nem a megszokott videoklip-kategóriába tartoznak: a kisfilmek arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem ismerjük egy adott szituáció vagy történés apró részleteit, könnyen félreértékelhetjük azt. A videókat az Amerikai Psycho írója, Bret Easton Ellis narrációja kíséri. Mesélj, kérlek, ezekről, hogyan készültek!
A rendező, Saman Kesh találta ki az egészet. Megkeresett minket az ötlettel, mi pedig megnéztük korábbi munkáit, és nagyon tetszettek, úgyhogy átrepültünk L. A.-be – képzelheted, mennyire imádtam, hogy hazamehetek! Bret pedig Brian (Molko, énekes) ötlete volt, mert nagy rajongója, ismeri az összes művét. Szerencsére a rendező ismerte őt személyesen, és felkérte. Zseniális lett mindkét klip szerintünk.
Lassan hét éve vagy a Placebo tagja. Hogyan írnád le életednek e szakaszát?
21 évesen léptem be és mindjárt 28 vagyok, szóval velük nőttem fel, és igazából még mindig nem hiszem el. Tudod, ők 13-14 évvel idősebbek nálam, és az elején nagyon kemény volt, voltak hullámvölgyek is persze, de most már minden szuper, és imádom. Talán a színpadi magabiztosságom is kialakult már (nevet).
Melyik Placebo-dalt szereted a legjobban játszani?
Nos, a Drag című dal mindig is az egyik kedvencem volt, de azt sajnos sose játsszuk. Amikor csatlakoztam a zenekarhoz, minden számot megtanultam dobolni, és már akkor beleszerettem. Viszont a másik nagy kedvenc, amit szerencsére játsszunk is, az a Space Monkey.
2009-ben, mikor először voltál a Szigeten a Placebóval, előtte két napig itt járkáltál, nézelődtél. Most is volt erre alkalmad?
Sajnos most nem volt rá idő. Egy kicsit vásárolgattam, és meg tudtam nézni Jake Buggot, de ettől én már boldog vagyok, mert őt nagyon szeretem. Talán megnézem majd Skrillexet is utánunk.
Amivel szintén kitűnsz még a zenekarból, hogy rengeteg tetoválásod van. Tudsz választani 3 kedvencet?
Á, képtelenség, nincs kedvenc, mindet imádom, egészen a lábujjamig tele vagyok. Természetesen mindegyiknek speciális jelentése is van számomra. Amikor turnén vagyunk, világszerte csináltatok tetkókat: a két legutóbbi Ausztráliában, a Soundwave Fesztivál-os fellépésünkkor, és Madridban, szintén az ottani fellépésünk alkalmából készült. De a legtöbb tetkóm Kaliforniában és Angliában készült, mert ott a legelfogadottabb dolog.
Te Amerikában születtél, és egy ideje Angliában élsz. Hogyan tudtad megszokni?
Hát, az időjárást még mindig nem szerettem meg, de azon kívül mindent. Már otthonomnak tekintem. Brightonban lakom a két kutyámmal, és az majdnem olyan, mint Kalifornia: van tengerpart, nyugodt, színes, szerintem sokkal kellemesebb, mint London.
Van egy másik zenekarod is, a Planes, velük most mi van?
Éppen az új EP-n dolgozunk, reméljük, decemberre megjelenhet, hat számot akarunk rátenni. Most ugye a Placebóval turnézom, de remélhetőleg januárban elindulhatunk a Planesszel is.
A Placebóval gondolkodtok már az új dalokon?
Beszélgetünk róla már, de még nem írtunk egy hangot sem, még korai. Először legyünk túl ezen a turnén! (nevet)
Az interjú után volt még időnk arra is, hogy Steve megmutasson néhány tetoválást is. Így nemcsak az Ausztráliában készült kengurut láthattuk, hanem - miután a dobos lekapta a cipőjét - a lábujját és lábfejét díszítő mintákat is. Majd elszaladt megmozgatni az izmait, mert ahogy ő mondta, "tudod, én dobos vagyok, ha nem melegítek be, akkor szar leszek"...