Klippremier - DENIZ nem akar többnek látszani, mint ami

Deniz
Deniz
Vágólapra másolva!
A Nagy-Szín-Pad verseny döntőse arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a mai fiatalok csak a külsőre adnak. Deniz szerint azonban az nem helyes, hogy drága telefonra és menő cuccokra költenek azért, hogy többnek mutassák magukat. 
Vágólapra másolva!

A Ne akarj! című dalhoz készült klipben ezt próbálja bemutatni DENIZ a főszereplőjén keresztül. "A srác karaktere egy olyan figura, aki mindig többnek akar látszani, mint ami. A külsőre nagyon ad, drága telefont használ, öltönyben, ingben jár, miközben otthon él az anyjával, elég szerény körülmények között. Úgy gondolja, hogy drága holmikkal a nőket is le tudja nyűgözni, és itt van a klipben a csavar. Tunningolt kocsiból, drága telefonnal száll ki, de a lány, akibe szerelmes, magasról tesz rá, mindaddig, amíg meg nem találja önmagát, akkor pedig már a lány érdeklődését is felkelti" – meséli DENIZ.

Deniz Forrás: Ten PhotoArt/Ten

Az előadó az utóbbi egy évben került be a köztudatba a Nagy-Szín-Pad verseny kapcsán, de népszerűsége korábbra nyúlik vissza. Klipjeit több millióan nézik, és rajongótábora is egyre nagyobb. Deniz szerint ez annak köszönhető, hogy lépésről lépésre építette karrierjét, és minden sikert, amit elért egy csodának él meg. Az új klipjének témáját azért választotta, mert fontos neki, hogy sokan figyelnek rá: "Nagyon sokan hallgatnak, köztük fiatalok, gyerekek is. Nem mindegy, mit és hogyan mondok. Ezért van az, hogy káromkodni is csak nagyon ritkán szoktam a dalokban. Nem mellesleg minden előadónak felelőssége, hogy miről beszél az embereknek. Ezért nem értem, hogy a kétezres évek elején, amikor valaki a lopásról, bűnözésről, kurvákról meg drogokról beszél, az hogy kerülhet például a televízióba délután 4-kor. De ez már más téma..."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!