Borsi Flóra 21 éves, magát fotózza, képei digitális átdolgozásához 11 éves kora óta használja a Adobe Photoshop programot. Pár napja lett nyilvános, hogy a program legújabb verziójában Flóra egyik képe jelenik meg a betöltés másodpercei alatt. Vagyis a világ összes Photoshop-felhasználója Flóra képét nézegetve hangolódik rá a munkára.
Borsi Flórának nem ez az első nemzetközi sikere. Állított már ki londoni, isztambuli és detroiti galériákban, Time Travel nevű sorozata, amiben olyan hírességek mellé szerkesztette oda saját képét, mint Marilyn Monroe és Elvis Presley, meghódította az internetet, és megjárta a Yahoo! címlapját. Munkái feltűntek a BBC, a Huffington Post és a Daily Mail virtuális hasábjain.
Flóra fényképei annyira tetszettek az Adobe vezetőinek, hogy további együttműködést ajánlottak neki. A Budapesten élő művészt e-mailben kérdeztük munkamódszeréről, a fizika törvényeiről, és a hazai közönség nyitottságáról.
Mikor döntötted el, hogy fotós akarsz lenni? Hogyan jutottál el a digitális képmanipulációhoz?
Tizenegy éves koromban vettem szemügyre először a Photoshopot, 15 éves koromig próbálkoztam különböző technikákkal. Ekkor egy fotópályázaton nyertem egy profi gépet, úgyhogy adta magát, hogy megtanuljam a műszaki részét, ráadásul a digitális manipulációkhoz szükségem volt jobb minőségű képekre. Ezért kezdtem el fotózni. Kezdetben híres divatfotókat másoltam, de ennél több kellett, rengeteget rajzoltam, a kettőt szerettem volna összeolvasztani, megváltoztatni a színeket, formákat, és rácáfolni a fizika törvényeire – a Photoshop segédletével.
Nem volt elég a valóság.
Melyik kiállításodra, munkádra vagy a legbüszkébb?
Nem tudnék választani. Mindegyik boldoggá tesz, és büszke vagyok rájuk. Persze Amerika azért jó messze van, az ott tapasztaltak felejthetetlen emlékekkel szolgáltak. A kulturális különbségek nem nyilvánultak meg a művészet szeretetében, ez egy egyetemes nyelv, és örülök, hogy beszélem! A képeim közül sem tudnék választani, a gyermekeimnek érzem őket, és ugyebár egy anya sem tudná megmondani, melyik a kedvenc gyermeke.
Melyik projekted jelentette a legnagyobb kihívást?
A kihívás számomra maga az ötlet. Az ötlet megszületése után a megvalósítás már csak technika, tapasztalat és idő kérdése.
Külföldön többet foglalkoznak veled, akár a sajtó, akár a galériák. Szerinted ez miért van?
A megjelenéseim 90%-a külföldön történik. A digitális fotó, amivel dolgozom, nyitottságot igényel, és erre az újszerűségre befogadóbbak külföldön. Úgy érzem, itthon a fiatalabb generáció nyitott erre, sok magyar talál meg az interneten, és kezd követni a Facebookon. Itthon egyetlen kiállításom volt, 2011-ben. Itthonról nem hívnak kiállítani, külföldről viszont egyre többet.
Ez számomra kissé keserédes.
Hogyan születnek meg benned ezek a képek, mennyire látod magad előtt a végső verziót a készítés korai fázisaiban?
Az alkotói folyamatom egyszerű. Csak akkor kezdek dolgozni, ha már megjelent előttem a kép, amit szeretnék létrehozni. Nem szeretek kísérletezni, és nem akarok a véletlenre bízni semmit. Ezért sem lett belőlem természet- vagy riportfotós. Különlegeset szeretnék átadni, magamból egy darabot, egy kérdést vagy gondolatot. Szeretném, ha egyedülálló lenne a munkám, ezért sokszor, ha megszületik egy ötlet, rögtön rákeresek, hogy létrehozta-e már valaki.
Hol tanultad a szakmát?
Autodidaktaként tanultam, elszigetelten a szakmától. Szerintem fontos megtanulni a technikákat és képalkotási módszereket, amelyekkel megvalósítható egy kép, de nem akarok más eszköze lenni a megvalósítás során. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fotó szakán vagyok másodéves, ugyanakkor a vizuális kultúra, az ízlés szerintem már gyerekkortól formálódik, és nem lehet tanítani. Alkalmazott fotográfiát persze lehet, és ehhez nagyon jó az iskola.
Az a plusz, ami a műalkotáshoz kell, a lélekből és a tudásból fakad.
Szerintem nagyon fontos ezeket a dolgokat karbantartani és fejleszteni. Bizonyára egy dokumentarista fotósnak más dolgokra is szüksége van, és a szociológiai, kortárs fotográfiai ismereteit nagy eséllyel bővítheti a szakmai tanulmányaival. Ezek is gyönyörű foglalkozások, és elengedhetetlen elemei a globális vizuális kultúrának.
Azon kívül, hogy a te képeddel indul el a Photoshop, a cég további együttműködést is ajánlott. Mi ez pontosan?
Nemrégiben az Adobe kooperált Lee Hirschsel, az amerikai dokumentumfilmessel. 2011-ben mutatták be Hirsch Bully című filmjét, amely az országban uralkodó kirekesztésről, fiatalok közötti bántalmazásról szól. A verbális terrorizmus rengeteg gyereket érint az iskolákban, és fizikai bántalmazáshoz is vezethet. Az Adobe által létrehozott The Bully Project erre hívja fel a figyelmet.
Felkértek 16 alkotót a világ minden pontjáról, hogy hozzon létre egy olyan képet, szobrot vagy videót, ami ezt a témát dolgozza fel. A képek együtt kirajzolják a mozgalom logóját, ebben az egyik kép az enyém. A kezdeményezés következő lépcsőfoka az lesz, hogy az Egyesült Államok összes iskolájában elhelyezik ezt az alkotást.
Pontosan hogyan készült az a kép, amire felfigyelt az Adobe?
A Photoshop számomra csak kiegészítő eszköz, és vannak olyan sorozataim is, amiken alig van digitális manipuláció. Az Iréel projektemben, amiből az egyik képet választotta ki a cég, pont az volt a lényeg, hogy a kivitelezés analóg maradt, amennyire csak lehetett, mégis a mai digitális formanyelv megszokott eljárásait idézi fel. Az általános 6-12-24 órás utómunka ebben a sorozatban mindössze 2 órát tartott. Erősítettem a színeken, élesítettem a textúrákon, és kiretusáltam pár bőrhibát.
Sokat játszol az analóg és digitális technikák vegyítésével. Szerinted mennyire maradhat meg az analóg értemben vett fénykép, és mennyire fog elmenni a jövőben a fotográfia a festészet irányába a digitális képmanipulációkon keresztül?
Ezen már évek óta megy a vita, a végköveztetés kialakul majd magától, kár állást foglalni egy ilyen bizonytalan témában. Mindig jön valami új, és aztán eljön a régi reneszánsza.
Borsi Flóra többi munkája megtekinthető a honlapján.