Oroszországban vagy írsz, vagy félsz

Vlagyimir Szorokin orosz író

Haláltusának látja a nagyhatalmi törekvéseket Vlagyimir Szorokin, aki már 2006-ban egy új Orosz Birodalom hajnaláról írt. „Oroszországban az elnyomás sötét energiája hat rád, íróként két dolgot tehetsz: vagy írsz erről az erőről, vagy félsz tőle” – mondta az Origónak a világhírű szerző, aki új regénye, a Tellúria bemutatójára érkezett Budapestre.

Egy 2007-es interjúban azt mondta, az elnyomás Oroszország sötét energiája, az erőszak pedig természetes velejárója az orosz létnek. Hogy érzi, változott valami az elmúlt hét évben?

Érezhetően nőtt ez a sötét erő, és a gyarapodása depresszíven hat. Nemcsak rám, hanem az orosz értelmiségre, a demokratikus fejlődés híveire. Sajnos, egyre kevesebben is vagyunk.

Érezhetően nőtt a sötét erő Fotó: Bielik István - Origo

A regényeiben mégis úgy tobzódik az erőszak és a terror leírásában, mintha élvezné. Meddig mehetünk el a gonoszság megértésében anélkül, hogy a részévé válnánk?

Az erőszak az egyik fő témám, de nem az egyetlen. Totalitárius államban nőttem fel, gyerekkorom, a 60-as évek óta folyamatosan érzem az erőszak jelenlétét, pedig azok még a szovjet jólét évei voltak. Később, a nyolcvanas évek underground mozgalmában is ott volt a terror. A KGB akkor engem is megtalált, próbáltak rám ijeszteni. Azóta nem próbálkoztak. Még nem.

Íróként az erőszakra és a félelemre is kétféle választ adhattam: vagy részt veszek benne, vagy írok róla. Az utóbbi választottam, az írással távolságot lehet tartani, még a saját érzésektől is.

Regényeivel hatni is szeretne az orosz társadalomra, a hatalom rendszerére?

Nem hiszek az olyan irodalomban, ami nem irodalmi célokat tűz ki maga elé, hanem például harcot egy rezsimmel szemben. Becsülettel kell végezni munkánkat, és nagy kérdéseket kell feltenni, ez lehet az irodalom valódi, humánus szerepvállalása.

Nagy kérdéseket kell feltenni Fotó: Bielik István - Origo

Mit szól könyveihez a Kreml?

Nem kérdeztem őket. Az orosz sajtóban viszont sokat beszélnek az Opricsnyik egy napja című könyvemről, amiben az újcári, hatalmas fallal körülvett Orosz Birodalomról írtam, még 2006-ban. A mostani események mintha a regényt követnék, egyes cikkek szerint az Opricsnyik kötelező olvasmány és sorvezető lett a Kremlben. Mint író, ezzel elégedett lennék (nevet) – mint állampolgár, természetesen nem.

Hogy hat Putyin újbirodalmi gondolkodásmódja, fellépése a független orosz értelmiségre? Egységbe kovácsolja őket?

Nem mondhatnám. Sőt a krími annexió és az ukrán események hazai visszhangja elbizonytalanította őket. Nyáron csúcsra járatták az állami propagandát. Ez viszont lassan lecseng, és most már látszanak a nagyhatalmi törekvések gazdasági hatásai, a kiáramló külföldi tőke, a visszaesés. Az emberek elkezdenek gondolkodni, hogy mi történt itt. 2015 már a kijózanodás éve lehet.

2015 már a kijózanodás éve lehet Fotó: Bielik István - Origo

Én eleve egyfajta görcsös küzdelmet, agóniát láttam a krími kalandban. Nagyhatalmi ambícióink vannak, de az országot hihetetlen méretű korrupció fojtogatja. Olvasóim már azzal viccelnek, hogy talán jó lenne megépíteni az Oroszország körüli nagy falat, de már építés közben ellopnák belőle az anyagot. Nem is annyira Putyinról, mint az elavult, archaikus államirányítási rend agóniájáról van szó, ami ránk maradt, és amit Jelcin sem bontott le, pedig megtehette volna.

Beszéljünk új regényéről, a Tellúriáról. Mennyiben kapcsolódik az előző könyvekhez, a Cukorkremlhez vagy a Hóviharhoz, és miben különbözik tőlük?

Szerintem teljesen különböznek, nem látok kapcsolatot közöttük. A Tellúria írásakor nem is gondoltam a korábbi könyveimre.

Az ember belefáradt abba, hogy ő legyen az ismert világ középpontja Fotó: Bielik István - Origo

Ugyanakkor itt is megjelenik a drog és az átváltozás, mint jellegzetes szorokini téma. Szereplői egy tellúr nevű anyaggal ütik ki magukat, nem is mind emberek, hanem alakváltók vagy éppen robotok. A Jég-trilógiában a Tunguz-meteor szilánkjai változtatták meg a tudatot. Miért ilyen fontos az átalakítás, az átalakulás?

Nem vagyok drogos, ha erre gondolt. Fiatalkoromban szinte mindent kipróbáltam, de ma már az irodalmat tartom a legerősebb kábítószernek. Ami az átváltozásokat illeti, egy héttel ezelőtt Bécsben jártam. A Ringstrassén láttam ezt, nézze (mobilján képet mutat egy harmonikázó, lómaszkos férfiról). Egy orosz turista család is arra jött, és kislányuk megjegyezte: nézd anya, egy zenélő ló! Nem ember, ló, és ez nem véletlen. A reklámok is tele vannak zoomorf lényekkel, átváltozásokkal. Ez is jelzi, hogy az ember belefáradt abba, hogy ő legyen az ismert világ középpontja, az emberiség szó szerint elfáradt önmagától. A Tellúria ennek az önös világképnek a válságáról is szól.

Vlagyimir Szorokin a legismertebb kortárs orosz szerzők egyike, regény- és drámaíró, akinek műveit 19 nyelvre fordították le. A posztmodern alkotóként számon tartott Szorokin a nyolcvanas évek folyamán aktív tagja volt az orosz underground irodalmi közösségnek, köteteit (Norma, Regény, Marina 13 szerelme) előbb Párizsban, majd a rendszerváltás után Moszkvában adták ki. Az igazi ismertséget a drámaként is feldolgozott Jég-trilógia hozta meg számára, de népszerű regénye az interjúban többször említett Az opricsnyik egy napja is.