A héten töltöd be a negyvenet. Mennyire fontosak számodra az ilyen kerek évfordulók?
Semennyire. Soha nem kedveltem igazán a születésnapjaimat, mert nem éreztem, hogy bármi jelentősége lenne az életkornak. Az persze jól esik, hogy az emberek gondolnak rám.
Akkor azért lesz valami mulatság?
Mulatság lesz, meg sok-sok koncert, de nekem soha nem jutott volna eszembe, hogy magamnak ilyesmiket szervezzek.
Az új lemezed mindenesetre szép kis ajándék, magadnak és a közönségnek is. Ráadásul egy régi vágyad teljesült, hisz nagy szimfonikus zenekarral játszhattál együtt. Milyen élmény volt?
Azt hittem, hogy teljesen újszerű lesz, és nagy kihívások elé állít majd, de furcsa módon nem így alakult. Persze hihetetlen megtapasztalni azt a sokszínűséget, amit egy nagyzenekar nyújtani tud, csak könnyebben ment az egész, mint ahogy először gondoltam. Ebben biztos az is benne van, hogy nem új dalok születtek, hanem már meglévő számaimat dolgoztuk fel. Azért is volt ilyen természetes, mert ezek a nóták már rég az ujjaimban voltak.
A szimfonikus átdolgozások amúgy világszerte nagyon divatosak manapság a könnyűzenében. Hatott rád ez a trend abban, hogy elkészítsd a saját 'szimfonik' albumodat?
Nem állt ilyen megfontolás mögötte. Hollerung Gábor karmester szorgalmazta az ötletet, Ott Rezső elkészítette a zenekari átiratokat, én pedig örömmel vetettem bele magam. Mikor már túlvoltunk a felvételen, nekem is eszembe jutott, hogy mostanában tényleg mindenki ezt csinálja, és ez így biztos nagyon trendinek fog tűnni. És végső soron az is. De szerintem az önmagában nem baj, ha valami divatos. Mindig csak a minőség a kérdés.
Amúgy a szólózás vagy a nagyobb léptékű produkciók állnak közel hozzád? Most akár egy Boban Marković-féle rezes bandáról, akár szimfonikusokról beszélünk...
A szólózás határtalan szabadságot ad, ott jobban elereszthetem a fantáziám. De mindkettővel nagy hatásokat lehet elérni. Egy alig hallhatóan játszó, hatalmas zenekar ugyanolyan érdekes, mint egy szál hegedű, amit őrült hangosan tépnek.
Ez azt jelenti, hogy te is jobban visszafogod magad, mikor nagyzenekarral játszol?
Dehogy. Én mindig üvöltözök a hegedűn. (Nevet)
Talán az őstehetség szót írták le leggyakrabban veled kapcsolatban. Erről sokszor mitikus elképzelései vannak az embereknek, hogy aki őstehetség, abból csak úgy árad a zene, és nem is kell szisztematikusan gyakorolnia, mint másoknak. Van ebben igazság?
Á, ez hülyeség. Folyamatos gyakorlás és skálázás van mögötte. Nem úgy megy ez, hogy csak odaugrok a hegedűvel, és játszom valamit. Olykor persze még akár erre is képes az ember, ha nagyon jól jön ki a lépés. De engem tényleg érdekel a zene, így szeretem otthon is művelni, nem csak a színpadon.
A dalírással is szoktál szenvedni vagy az könnyen megy?
Szoktam. Az elején ugyan én is azt hittem, hogy az ember elképzel valamit, és az hirtelen meg is szólal a hegedűn. De persze kiderült, hogy nem ilyen egyszerű a képlet.
És mi ad inspirációt?
Főleg hétköznapi élmények. Sokszor egy-egy kép ragad meg bennem, és azt bontogatom ki zenei témákban. Kicsit önhipnózisként működik a zenélés számomra. Az improvizálás során is képek jelennek meg előttem, csak én ecsetvonások helyett hangokkal festem le őket.
Mióta zenész lettél, mi volt a leghosszabb idő az életedben, amíg nem fogtál hangszert?
Nehéz kérdés. Volt például egy szicíliai nyaralásunk a családdal, akkor tíz napig abszolút nem játszottam. Aztán mikor Mundruczó Kornéllal forgattuk a Deltát, akkor esténként egyszerűen túl fáradt voltam ahhoz, hogy az egész napos munka után még zenélgessek.
Ilyenkor szenvedtél elvonási tünetektől?
Nem, mert mindig volt, ami lekössön. Egyszer viszont hosszabb ideig kórházban feküdtem. Ott aztán szenvedtem, de nem azért, mert annyira hiányzott a hegedű. (Nevet.) Amúgy, ezt a pár alkalmat leszámítva, minden napomban szerepet kap a zenélés.
És amikor épp nem zenélsz, mivel töltöd szívesen az idődet?
Mindenfélével. Van, hogy járom a természetet, bár mostanában ilyenkor inkább a tanyára megyek ki. De olyan is van, hogy csak fekszem, és bambulom a tévét. A gyerek nézi a rajzfilmet, én meg vele tartok. És persze a jó ebédeket sem vetem meg. A feleségem főztjét nagyon szeretem.
Te is szeretsz főzni?
Igen, de szerintem nem az a lényeg, hogy ki szeret, hanem az, hogy ki tud jobban főzni. (Nevet.)
A természetben nemcsak sétálni, hanem zenélni is szoktál. Csak a különleges akusztika miatt játszol ott, vagy van valami egyéb oka is?
Régebben sokat jártam ki gyakorolni az erdőbe. Akkor még nem volt meg a tanyánk, és szűkebb lakásban laktam, így állandóan ki akartam szabadulni a négy fal közül. De mióta lett egy próbatermem a padlástérben, ahol nagyon szeretek játszani, és a nagyvároshoz is kevesebb közöm van, ritkábban mozdulok ki. Meg aztán azt se szívesen nézem, hogy vagdossák az erdőt a környéken.
A tanyán lovakat is tartotok. Te is kiveszed a részed az állattartásból?
Arra van külön emberünk, aki gondozza őket. Amúgy a lovakkal főleg a feleségem foglalkozik, én inkább csak nézem őket.
És miért jó nézni a lovakat? Lehet tőlük tanulni valamit?
Ezt így soha nem fogalmaztam meg magamnak. Az biztos, hogy nagyon közel állnak hozzám, ezért szoktam a színpadon is játszani velük.
Hamarosan indul a Lajkó Félix-maraton. Az efféle turnék során, gondolom, sokat vagy távol otthonról. A családod hogy viseli ezt?
Mivel a kislányom ebbe született bele, ezért számára ez az élet természetes rendje. A feleségem meg teljesen elfogadta, hogy a szakmámmal ez is együtt jár. Amúgy sokszor ők is elkísérnek a koncertekre, de az iskola miatt ez most már nem olyan könnyű.
Kislányod, Léda fuvolázik. Magától választotta a hangszert?
Egészen kis korában azt gondolta, hogy ő is hegedül majd. Akkoriban szereztünk is neki egy kicsike hegedűt. Huzigálta egy ideig, de valahogy nem szerette meg. A fuvolába viszont rögtön beleszeretett.
Zenész lesz ő is, mint az apja?
Van mindenféle lázálma. Többek között az is, hogy fuvolista lesz, de ez majd elválik. Nincs is rá szükség, hogy harmadikosként eldöntse az ilyesmit.
Lédával ellentétben te nem zenészcsaládba születtél. Neked honnan jött a zene szenvedélye?
Pontosan nem tudom megmondani. Sok zenét hallgattam gyerekkoromban, gyönyörű fekete bakelit lemezeket. Szerintem az indított be igazán. Mindenféle stílus érdekelt, persze leginkább a népi meg a klasszikus zene. Eleinte anyám vásárolta ezeket, de hamar elkezdtem kialakítani a magam kis gyűjteményét.
Sokak számára Jancsó Miklós tette ismertté a zenéd annak idején, és azóta is számos filmben működtél közre. Milyen a viszonyod a filmesekkel?
Sosem szerettem igazán a rendezőket. Szerintem nem egészséges dolog annyi ember fölött rendelkezni, és reggeltől estig másokat irányítgatni.
És mikor te irányítod a zenekarodat?
Azt sem szeretem. A zenészszerep az egyetlen, amivel azonosulni tudok.
Mostanában vannak filmes munkáid?
Lett volna egy elég nagy, a Toldi, de az végül, ugye, kútba esett.
Elég későn derült ki, hogy nem lesz belőle semmi. Te elkezdtél már dolgozni a zenén?
Megkaptam a forgatókönyvet, és el is kezdtem gondolkodni rajta. Érdekesnek találtam ezt a megközelítést. De hát itt sosem az a lényeg, hogy én mit szeretek, hanem hogy mit lehet belőle végül megvalósítani. Amúgy ennek is van gyümölcse, mert összeállt egy zenekar, aminek egy része meg is maradt. Velük indul majd a maraton Szabadkán.
Te amúgy izgulsz még koncertek előtt?
Manapság már nem, de régen izgultam. Az első szólókoncertemre nagyon emlékszem. A szabadkai könyvtárban volt, és őrülten készültem rá, mert teljesen új dalokat játszottam. Olyanokat, amiket senki sem hallott még, én magam sem. Persze a lámpaláz soha nem múlik el teljesen, csak idővel átalakul.
Az elmúlt húsz évben számtalan híres zenésszel játszottál együtt. Őket te szemeled ki, vagy ezek a lehetőségek csak úgy megtalálnak téged?
Többnyire maguktól adódnak, aztán valami megtetszik, más meg nem annyira. Ami igen, abból általában hosszú távon is lesz valami. Régen persze voltak nekem is ilyen lázálmaim, hogy ezzel meg azzal kéne játszani, de ezek szép lassan elhalványultak. Sajnos olykor meg is halnak az emberek, utána pedig már nehezen kivitelezhető a dolog.
De a többiek hatnak a zenei világodra?
Ez akarva-akaratlanul is megtörténik. Valami egyszerűen beszűrődik a tudatalattidba, és ott ragad. A zenében épp az a szép, hogy számtalan síkja van. Mindent el lehet játszani millióféleképpen. Akár ezt a tangót is, amit most itt húznak a bárban. És persze sok múlik a hallgatóságon, hiszen bennük is sokféleképpen csapódhat le ugyanaz a dallam.
Ha már róluk van szó: a színpadon mennyire érzed a közönség energiáit?
Nem igazán, mert ott teljesen belefeledkezem a zenébe. Mondjuk, improvizáció közben nagyon oda kell figyelni, hogy mi történik az ember körül. A közönség meg ugye mindig hallatja a hangját. Tapsolnak vagy kiabálnak, ha nagyon tetszik, de a legjobb jel mindig a csönd. A zajos tetszésnyilvánítás egy dolog, ám a csönd az igazi siker, mert akkor tudod, hogy tényleg mélyen megragadta őket, amit hallanak.
Te is szoktál hallgatóként koncertekre járni?
Néha, de amerre lakom, nincs rá sok lehetőség. Igazán jó koncerten talán nem is voltam még.
Egész életedben?
Nem azt mondom, hogy nem voltak jók, de igazán emlékezeteset nem tudok felidézni. A felvételeket jobban szeretem.
A táncházak is terjedőben vannak mostanság. Ott megfordulsz időnként?
Régen gyakran felléptem táncházakban, de már nem is tudom, mikor voltam utoljára. Lédát nagyon érdekli a néptánc, úgyhogy hamarosan ismét el kell kezdenem járni.
Ilyenkor táncoltál is, vagy mindig csak zenéltél?
Á, a tánchoz nekem teljesen falábam van, úgyhogy kapaszkodtam a hegedűmbe. Most is próbál megtanítani a gyerek néhány lépésre, de reménytelen eset vagyok.
Tudom, hogy bosszant, mikor be akarják skatulyázni a zenédet. Az újságírók mindig faggatnak, milyen zenét játszol, te meg időről-időre új jelzőket dobsz be. Legutóbb például izgalmasnak hívtad. Eszedbe jutott azóta valami új címke?
Teljesen fölöslegesnek tartom az ilyesmit. Ha van egy Csajkovszkij hegedűverseny, azt hogy határoznád meg? Valószínűleg azt mondod rá, hogy romantikus zene, de ha megkérdezték volna Csajkovszkijt, nem biztos, hogy tudott volna válaszolni. A zene nem szorul rá a meghatározásokra. Nálam is vannak nóták, amiknek van címe vagy zenei kombinációja. Hogy milyen műfajba tartoznak, az teljesen mindegy.
És ha a játék kedvéért mégis egy szóba kéne foglalnod?
Akkor azt mondanám, komolytalan. De ezt a komolytalan zenét még komolyzenészek is szívesen játsszák velem.
December 19-én indul Szabadkán és február 27-28-án a Müpában ér véget a Lajkó Félix-maraton, amelyet a művész 40. születésnapja alkalmából rendeznek meg.