Pénzt csináltak a rendszerváltásból

Brandon Band interjú. Lang András (szemüvegben) és Brády Márton

Milliárdos üzleteket hátrahagyva színpadra áll a kilencvenes évek két üzleti rockere. A rendszerváltás derekán történt kezdetekről, a Pesti Est és a ShowTime Budapest sikeréről és Brandon nevet viselő közös zenekarukról beszélgettünk Lang Andrással és Brády Mártonnal. 

Az interjú röviden:

• Kiröhögték, mikor azt mondta, idehozza a Rolling Stonest
• Kirúgták, mert azt hitték, nincs érzéke a rendezvényszervezéshez
• A tisztesség, kitartás és a hosszú távon való gondolkodás a siker kulcsa
• A rendszerváltás nem sikerült olyan jól, mint akkor hitték
• Húsz éve ismerik egymást, az üzleti rock & rollban találkoztak, most zenekart alapítottak
• Nem akarnak hasonlítani senkire, nincs tétje a dolognak, de ha sikeresek lesznek, azt is megszokják

Az egyiket lenézték, mint műsorszervezőt, erre elhozta a Rolling Stonest. A másik állt a Sziget Nagyszínpadán, de azért megalapította a Pesti Estet. Lang András és Brády Márton most összeállt egy közös zenei projektbe. Ez nem csoda, hiszen Lang Andrásnak az üzleti élet mellett jelentős zenei múltja van. Évekig játszott a Drums zenekarban, többször szerepeltek a Szigeten, majd két évig tagja volt a “Mozgó Ház” összművészeti színházi társulatnak, amellyel beutazták Európa nagy részét, és eljutottak Venezuelába is. Brády Márton a ShowTime csoportot 1995-ben alapította, azóta több mint háromszáz világsztár hazai fellépését szervezte meg, köztük a Rolling Stones, Bon Jovi és Sting koncertjét. Közös zenei projektjüket tavaly márciusban jelentették meg Brandon néven. Velük beszélgettünk a kezdetekről, a sikerről és zenéről.

Brády Márton és Lang András Fotó: Polyak Attila - Origo

Egészen fiatalon tettél egy merész kijelentést, hogy ide fogod hozni a Rolling Stonest. Komolyan vette ezt valaki?

Brády Márton: Nem, inkább kiröhögtek. Úgy kezdődött az egész, hogy életem eddigi egyetlen állami munkahelyén, a Fővárosi Népművelődési Házban kezdtem el a koncerteket szervezni. Tele volt a hely öreg, vén rókákkal, akik folyton gyötörtek. Egyszer kiakadtam rájuk, és megmondtam nekik, hogy én rég Rolling Stones-koncertet fogok csinálni, ti pedig még akkor is itt fogtok ülni. A maradék három évben, amíg ott dolgoztam, mindig mondták, na figyi, itt jön a csávó, aki ide fogja hozni a Rolling Stonest. És persze kiröhögtek. Aztán tíz év múlva mégis sikerült.

De mégis hogyan sikerült?

B. M.: Azt hiszem, ezt nevezik úgy, hogy a klasszikus eset. A nyolcvanas évek végén, amikor megérkeztem a nászutamról egy fillér nélkül, az akkori társam felhívott telefonon, hogy ő most mégis kirúgna, azzal az indokkal, hogy rájött, nincs érzékem a rendezvényszervezéshez. Végül is így lett meg a ShowTime Budapest, mert kirúgtak. De a másik példa, amikor megkértem az egyik kollégámat, hogy menjen be az MCD Zeneáruházba, és mondja meg a vezetőségnek, hogy nyitunk itt egy Ticket Expressz irodát, persze akkor is kiröhögtek. Aztán elindult az első hét, remegve telefonáltam, hány jegyet adtunk el. Hát kettőt, jött a válasz, de azt is az üzletvezető unkatestvére vette meg. A következő héten megint telefonáltam, közölték, elment négy jegy. Rajtunk meg röhögtek, hogy idejön egy csávó, aki negyven éve létező irodákat akar lekörözni. Nyolc év múlva meg piacvezető volt, tíz év múlva pedig bevezettük az első online értékesítést. Meg lehet csinálni, ha odafigyelsz és következetes vagy.

Mitől lett ennyire sikeres mindkét vállalkozás? Mi történt a nyolc év alatt?

B. M.: Abban az időben valóban a meló volt az életem legfontosabb része, fiatal voltam, nagyon komolyan vettem magam, és hittem is benne. Párhuzamosan lett nagy a ShowTime és a Ticket Express is, klasszikus, folyamatos fejlődéssel a két kis garázscég hirtelen 2-2 milliárdos forgalmú vállalat lett. Tudom, hogy mára már ez közhely, de tényleg a tisztesség, a hosszú távon való következetes gondolkozás és a kitartás lehet csak az egyetlen opció. Ráadásul a szép indulás 1996-ban majdnem bele is állt a földbe egy Bon Jovi-koncertnek köszönhetően, na, akkor kellett igazán valami kapaszkodó, hogy ne adjam fel, de utólag szerintem ez is a hasznomra vált. Újabb közhely, hogy mindenki a maga kárán tanul, és a siker is szubjektív, amit a kudarc legyőzésekor érzünk a leginkább. Az igazi harcot pedig belül, mindenki maga vívja meg, az egy magányos műfaj, ilyenkor tanulgatjuk a szabadságot is.

A tisztesség, a hosszú távon való következetes gondolkozás és a kitartás lehet az egyetlen opció Fotó: Polyak Attila - Origo

Nálad is hasonló lehetett a helyzet, amikor kitaláltad a Pesti Estet. Hogyan indult a dolog?

Lang András: Németországban láttam egy ingyenes magazint, és az ötletben lehetőséget láttam. Itthon akkoriban volt a fizetős Pesti Műsor, meg volt talán a Budapest Filmnek egy tegye-vegye, készen van a mozi hetenevű, fénymásolóval sokszorosított valamije, amiről később kiderült, hogy valójában mínuszt termelt minden héten. Szóval itt volt egy új platform, azzal az új filozófiával, hogy ebben a magazinban, a Pesti Estben találkoznak az információközlők, az érdeklődők és a hirdetők. Marciban és bennem az is közös volt, így visszanézve, hogy hosszú távra gondolkodtunk. A kilencvenes évek nagyon izgalmas korszak volt. Iszonyatosan sok kamu csávó volt akkoriban, volt, aki két hétig a placcon volt, aztán az adósságokat ki nem fizetve lelécelt.

Nektek hogyan sikerült fennmaradni?

L. A.: Amikor az első nagy ügynökségi szerződésünk volt a Pesti Esttel, a cég véletlenül kétszer utalta el az éves díjat, nem emlékszem a pontos összegre, de akkoriban nagyon sok pénznek számított, amit kaptunk. Mikor észbe kaptak, sírva telefonáltak, hogy utaljuk vissza a túlfizetést. Mi nem gondoltuk egy percig sem, rögtön visszautaltuk. Azt hiszem, ha valamit jó emberek, jó helyen, jó időben, hosszú távra gondolkodva kezdenek csinálni, akkor az meg tud maradni.

B. M.: Hosszú távon ezek mind beigazolódtak, nem lehet a piacon maradni húsz évig véletlenül.

L. A.: Na jó, azért a magyar vad keletben lehet látni furcsaságokat.

Mind a ketten a rendszerváltást követően hoztatok létre egy olyan vállalkozást, ami úttörőnek számított. Milyen volt az az időszak két ilyen vállalkozó szellemnek?

B. M.: Nehéz ma leírni azt az időszakot. Dőltek a szobrok, összekuszálódtak a gondolatok, meghasonult a hatalom, a rendőrök nem értették, mi is történik. Megrendült minden, elvesztek az igazodási pontok, eltűntek a biztosnak hitt dolgok, vártunk valami újat, ami utólag visszanézve már nem sikerült olyan jól, mint ahogy akkor hittük. Egy kiismerhetetlen, vad és nagyon izgalmas időszak volt - ráadásul nekem pont a leszerelésem után -, máig felfoghatatlan, amit akkor megéltünk. Elhittük, hogy szabadok lettünk, és a nagy eufóriában nem vettük észre, hogy a sunyi kis törpék már vissza is szivárogtak a mi hatalmas demokráciánkba, és új mezben cashre váltják magukat, mi meg úgy teszünk, mintha ez természetes lenne.

L. A.: Éreztük, hogy iszonyatosan nagy dinamikával megy a rendszerváltás, én annyit tudtam, hogy ebben valahogy benne kellene lenni. Addigra már elég világos volt, hogy nehezen lennék képes rendszerekbe tagozódni, inkább a saját rendszeremet próbáltam megépíteni. Nekünk még szerencsénk volt úttörőnek lenni. A mostani közállapotok, az emberek egzisztenciális félelme, a kiszolgáltatottság vagy ennek a tudata, ugyanaz. Huszonöt év után újra itt tartunk. Nagyon nagy rétegek számára iszonyatosan nagy csalódás a rendszerváltás. És ez nagyon frusztráló.

Nagyon nagy rétegek számára iszonyatosan nagy csalódás a rendszerváltás. És ez nagyon frusztráló Fotó: Polyak Attila - Origo

Testközelből végignézted a zeneipar átalakulását. Ma már igen nehéz zenéből megélni, miért hagytad ott az üzleti világot?

B. M.: Amikor a ShowTime-ot megvette a Sony, még három évet maradtam a cégnél. Az pont az a három év volt, amikor a CD-k, a fizikai adathordozók „megszűntek”, de a világ fejlődik, régen még azt sem tudtuk elképzelni, hogy lesz VHS kazetta. Attól, hogy valami átalakul, még nem feltétlenül rossz. Tavaly jött el az a pillanat, amikor azt mondtam, ki kell használni, hogy leléphetek. Huszonöt évig nyomtam reggeltől estig, iszonyatosan komolyan véve magamat. De amikor este tizenegykor kapsz egy e-mailt, majd fél egykor egy másikat, hogy miért nem válaszoltál az előző levélre, akkor úgy végiggondoltam, nem biztos, hogy ez normális. Persze tudom, hogy ezt nagyon sok ember nem teheti meg, hogy úgy dönt, most kiszállok. Azért vagyunk nagyon szerencsések, mert megtanultunk hálásnak lenni a szerencsénkért.

A Brandonnal egy régi álom vált valóra?

B. M.: Szerelemből indult. Amikor elkezdtem gitározni tanulni négy évvel ezelőtt, az volt a vágyam és a tervem, hogy csinálok egy blueszenekart, és füstös blueskocsmákban fogom majd tolni a haverokkal. Andris úgy jött be a képbe, hogy eljött hozzám, és elkezdte mutogatni azokat a dalokat, amiket ő írt az elmúlt húsz évben, de egyik zenekarával sem játszott. Baromira megtetszettek, és elkezdtünk ketten zenélni. Ez volt úgy másfél éve, majd az ország legjobb zenészeit is beszerveztük magunk mellé, és lett egy iszonyatosan jó zenekarunk. Az első lemezünk pont egy éve jelent meg.

L. A.: Marci az előbb elmondta, szerinte hogyan alakult a zenekar. Szerintem meg küldött egy számot, és ráírta a demóra, hogy ki milyen hangszeren játszik, csak azt felejtette el ráírni, ki énekel. Hiába kérdeztem, nem mondta meg. Végül nagy szerényen a harmadik kör után elárulta, hogy ő volt az. Amíg én a világzenéből és a dzsesszből érkezek, addig Marci alapvetően a kőkemény blues világából jön. Az sosem volt titok, hogy imádja a bluest. Húsz éve ismerjük egymást, az üzleti rock & rollban találkoztunk, de össze kellett csiszolódnunk.

Mi azért vagyunk nagyon szerencsések, mert megtanultunk hálásnak lenni a szerencsénkért Fotó: Polyak Attila - Origo

De te régebb óta zenélsz, több zenekarban is játszottál, nem áll távol tőled ez a világ.

L. A.: Mindig is voltak művészeti ambícióim, hatéves korom óta zongorázom. A rendszerváltás után Drums volt a nagy zenekarom, velük jártuk a világot, még a Sziget Nagyszínpadán is felléptünk. Mindig is három szinten folyt az életem, volt a művészeti vonal, amit a színház és a zene töltött ki. Az üzleti életem része volt például a Pesti Est. Általában jellemző rám, hogy projektekben gondolkodom, a Pesti Est is egy projekt volt, vagy említhetném a Waldorf-iskola alapítását, amit fél évig csináltunk önerőből, de az is sikerült. A harmadik szint pedig az önismeret és a pszichológia. Tanultam mediációt, jelenleg civil szervezeteknek segítek szervezetfejlesztésben.

Nyolc klipetek is megjelent, köztük a Sáros az út és a Van egy ház című dalotokból,amik az első lemezen hallhatóak. Decemberben kijöttetek két új dallal, az egyikhez most készül videó. De mit kell tudni a tavaszi fellépésetekről?

B. M.: Megjelent az új kétszámos lemezünk, amiről a Bárzongorista című dalunkat már három rádió is játssza, ami még minket is meglepett. Amilyen rádiókat mostanában hallgatok, ott általában X-Faktor-győztesek szoktak menni. A Bárzongoristához hamarosan elkezdjük forgatni a klipet, egy legendás helyen, a Bimbó út 3. szám alatt van egy Kispipacs nevű pianobár. Füzi Gábor zongorista elvállalta, hogy szerepel a klipünkben. Az ott töltött estéim miatt írtam meg ezt a dalt. A ház falán látható egy márványtáblán Eisemann Mihály és Zágoni István neve is, ráadásul én is abban a házban születtem. Emiatt triplán tök jó dolog, hogy ott forgathatjuk a videót. A tavaszi nyilvános fellépésünk meg egy egészségi probléma miatt csúszik, a próbákat félbeszakította az egyik zenekari tag műtétje, de szerencsére nem vészes a helyzet, csak a lábadozás miatt kicsit megcsúsznak a dolgok. De már nagyon készülünk rá.

Andrissal szeretnénk visszahozni a nyolcvanas-kilencvenes évek klubhangulatát, amikor még voltak élőzenei klubok Fotó: Polyak Attila - Origo

Mit tudtok adni a közönségnek? Miben másabb a ti zenétek?

B. M.: Hogy milyen a zenénk, vagy mitől más, mint másoké, azt nem tudom. A dalokat igazi hangszerekkel, saját kezünkkel, az anyanyelvünkön játszottuk fel, ezt lehet hallani, de hogy miben más, talán nem is akarom megfogalmazni. Andrissal szeretnénk visszahozni a nyolcvanas-kilencvenes évek klubhangulatát, amikor még voltak élőzenei klubok. Elég eklektikus lett az első albumunk, és a most megjelent két dal is különbözik az előzőektől. Talán majd attól lesz más, hogy nem akarunk hasonlítani senkire, és nekünk csak az lesz a tétje, hogy szeressék az emberek. Ha véletlenül sikeresek leszünk, azt is megszokjuk majd valahogy.