Adrian Edwards komoly kihívónak nevezi a magyar hegedűművészt, kiemelve, hogy Baráti ugyanolyan kiegyensúlyozottan játszik, mint Heifetz, ám jobban odafigyel a hangszín és a szenvedélyes hajlítások finomságaira. "A részletekben rejlik a lényeg" - írja Edwards.
Baráti szerinte káprázatos játékkal ragadja meg az első tétel cadenziájának tüzes, mégis folyékony karakterét, a finálé második, sóvárgó témáját pedig még Heifetznél is jobban átadja, aki egy kissé egyszerűbben játszotta ezt a részt.
"Maga Korngold azt írta, hogy Concertóját inkább a hegedű Carusójának semmint Paganinijének szánja. Hozzátéve, hogy mekkora szerencséje van Heifetz-cel, akiben egyszerre megvan mindkettő. Ez a dicshimnusz most Barátiról is nyugodtan elzenghető" - írja a lelkes kritikus.
A Concerto mellett a lemezen szereplő korai hegedű szonátát is izgalmasnak tartja Edwards, bár első hallgatásra szerinte kissé elnyújtottnak és fárasztónak tűnhet.
Méltatja Farkas Gábort, aki a zongorán hibátlanul bogozza ki Korngold félelmetes összetett akkordjait.
Edwards nagy teljesítménynek tartja, hogy a duó képes könnyedséget adni a szonáta sűrű zenei szövetének, végül példaértékűnek nevezi a két zenész közt megfigyelhető egyensúlyt.