Különös halálesetek, titokzatos tragédiák

Michele Primi Rocktragédiák borítókép

Igazi öröm számunkra, ha a hazai könyvpiacon egy zenés darabot köszönthetünk a polcokon. Főleg, ha egy olyan klasszikus darab magyar változata érkezik hazánkba, ami a zenész legendák különös életével és halálával foglalkozik, mindezt eredeti dokumentumokkal, fotókkal és újságcikkekkel kiegészítve. 

Immáron tehát végre magyarul is olvasható Michele Primi Rocktragédiák című könyve, amely 272 oldalon keresztül összesen 63 legendás zenész életével és tragikus halálával foglalkozik. A cím ugyan kissé félrevezető, hiszen nem csupán rockerekről van szó, hanem számtalan műfaj ikonikus alakjairól.

Buddy Holly, Elvis, Jim Morrison, Keith Moon, Jimi Hendrix, Bon Scott, Sid Vicous, Kurt Cobain, Ian Curtis, Janis Joplin, Michael Jackson, Dimebag Darrell, Whitney Houston, Amy Winehouse és még sokan mások. Kit zenekarának technikusa, kit a Los Angeles-i maffia, kit a saját apja, vagy éppen egy őrült rajongója gyilkolt meg. Mások balesetet szenvedtek, túladagoltak, vagy egyszerűen eltűntek. Olyan életekről olvashatunk, amelyeket kreativitásuk csúcsán vágott ketté a sors, és olyan halálesetekről, amelyeknek szenvedő alanyai éveken át küzdöttek démonaikkal.

Életek, amelyeket kreativitásuk csúcsán vágott ketté a sors Forrás: Cser Kiadó

Sokan közülük a 27-esek klubjába tartoznak: a társaságba, amelynek tagjait az köti össze, hogy 27 éves korukban haltak meg. Az első Robert Johnson volt, aki 1938. augusztus 16-án vesztette életét, az eddigi utolsó pedig Amy Winehouse, aki 2011. július 23-án távozott közülünk. A 27-esek klubja a hetvenes évek elején „alakult meg”, amikor a kor zenéjének kulcsfontosságú figurái: Brian Jones, Janis Joplin, Jimi Hendrix és Jim Morrison pár éven belül, mindannyian 27 éves korukban haltak meg.

A névsor azután egyre hosszabbá vált: Peter de Freitas az Echo & The Bunnymenből, Dave Alexander a The Stoogesből, Ian Curtis a Joy Divisionből, Mia Zapata a The Gitsből, Kristen Pfaff a Hole-ból, Jean Michel Basquiat a Grayből és Freaky Tah a The Lost Boyzból is a klub „tagja” lett. 1995. február 1-jén a Manic Street Preachers gitárosa, Richard Edwards 27 éves korában tűnt el, és azóta sem találják. 2008-ban hivatalosan is halottá nyilvánították.

A legtöbb esetben a média különböző legendát gyártott az esetekhez. Titokzatos FBI-tervekről, gátlástalan menedzserekről és producerekről cikkeztek, mint például Mike Jeffreyről, akit egyszerre gyanúsítottak maffiakapcsolatokkal és hoztak hírbe a brit titkosszolgálattal, és akit azzal vádoltak, hogy az életbiztosításáért végzett Jimi Hendrixszel.

Amy Winehouse is 27 éves korában hunyt el Forrás: AFP/Shaun Curry

Még a tudományos közösség is megpróbált valamiféle racionális magyarázatot adni a dologra: a liverpooli John Moores Universityn ezer esetet vizsgáltak meg, és nem túl meglepő módon arra jutottak, hogy a rocksztároknak kétszer nagyobb esélyük van arra, hogy fiatalon haljanak meg, mint a föld többi lakójának.

Ha a rock ’n’ roll is egy kulcs az elmúlt hatvan év megértéséhez, akkor ezek a tragikus halálesetek azt is megmutatják, hogyan változott meg a világunk hat évtized alatt. A rock ötvenes évekbeli úttörői olyan körülmények között vesztették életüket, amelyek ma már elkerülhetők lennének. A hatvanas években elhunytakat a kábítószer és életstílusuk vitte el, a 20. század utolsó és a 21. század első évtizedének áldozatait a kétségbeesés és a magány mindent elnyelő sötétsége ölelte magához.

Otis Redding sötétben lezuhant repülőgépe, John Bonham és Bon Scott üvegei, Hillel Slovak és Andrew Wood fecskendői vagy Kurt Cobain puskája mind ugyanannak a szabad, lázadó életstílusnak, az élet és halál határán való egyensúlyozásnak a jelképei, amelyért a legnagyobb árat kellett fizetniük.

A zenészek életének feldolgozása azt is jelenti, hogy megpróbáljuk felfedezni az embert a színpadi figura mögött – azt, akinek kétségei vannak, aki tagadhatatlan kreativitása ellenére is tökéletlen. Teljesen normális reakció, ha az olvasó dühös, értetlen vagy szomorú lesz a történetek olvasása közben, hiszen olyan emberekről van szó, akiket látszólag ellenállhatatlan vágy sarkallt az önpusztításra, mint Sid Vicioust és Layne Staleyt, vagy akiknek felfoghatatlan sors jutott, mint Jaco Pastoriusnak, Cliff Burtonnek vagy Jeff Buckleynak, az angyalhangú zenésznek, aki mindössze egy albumot tudott felvenni, mielőtt belefulladt volna a Mississippi folyóba.

Dimebag Darrell 2004 decemberében vesztette életét, miután egy koncerten lelőtték Forrás: AFP/Richard A. Brooks

A legérdekesebb az, hogy mennyi kiváló zenedarab született a végzetes nap előtt és pont ezért dühítő a tudat, hogy hány lépés kellett ahhoz, hogy ezek a zsenik az alkotói tevékenységük legfelső fokára érjenek. Pont ezek kibontása érdekében foglalkozik a könyv a rockzenészek életével is, nem csak halálukkal, még akkor is, ha végzetüket a titokzatosság homálya övezi a mai napig, vagy véres körülmények között vesztették életüket.

Ilyen például Dimebag Darrell, Peter Tosh vagy John Lennon meggyilkolása. Együtt nézve ezek az esetek – amik közül sokat még mindig nem tártak fel teljesen, másokat jó előre meg lehetett jósolni és elkerülhetők lehettek volna, megint mások pedig egészen váratlanok és meglepőek voltak – sajátos képet festenek a rock&roll-életformáról. A világról, amelyben minden addig ég, míg ki nem alszik, és amelyben nem szokás elhalványulni – ahogy azt Kurt Cobain írta búcsúlevelében, Neil Youngot idézve. És – amint a The Who megénekelte a My Generation című számukban – a világról, ahol ahhoz, hogy hős lehess, meg kell halnod, mielőtt megöregednél.