Az egész egy orosz kolostorban készült faragott fatojással kezdődött, amit Nienhaus Rózsa ajándékba kapott. A Németországban élő biomatematikus ekkor csodálkozott rá a tojás formájára. Teljesen lenyűgözte az egyszerűségében is tökéletes alakzat, amely variációk végtelen sorát rejti magában.
„A tojás nem is annyira egyforma, ahogy a szólás tartja. A tyúkok mindig kicsit másképp tojnak. Ez a kimeríthetetlen formai változatosság a díszített tojásoknál mutatkozik meg igazán” – mesélte.
Gyűjtőszenvedélye persze nem ekkor kezdődött: már gyermekkorában kavicsokat, köveket szedegetett össze, és rendszerezett. Aztán jöttek a lemezek és a különféle kézimunkák. „A kézimunka mindig lenyűgözött, mert az archaikus szimbólumok és hagyományos formák mellett magán hordozza a készítője pillanatnyi lelkivilágát is.” A tojásokban is az nyűgözte le, hogy ez a kis felület lehetőséget ad az emberi fantázia határtalanságának bemutatására.
Egyre gyarapodó tojásgyűjteményét eleinte otthon tartotta, és kosarakban rendezgette, tájegységek és alkotók szerint szortírozva őket. A kiállítás törzsanyaga tehát megvolt, de a végső lökést a múzeumalapításhoz egy álom adta meg.
„1998 húsvét vasárnapjáról hétfő reggelre azt álmodtam, hogy van egy parasztházam. Az egyik oldalában lakom, a másikban bemutatom a gyűjteményemet. Először megmosolygott a család, de éreztem, ennek így kell lennie, mert amúgy nem nagyon szoktam emlékezni az álmaimra.”
A Míves Tojás Múzeum végül az ezredforduló táján nyitotta meg kapuit a Pécsváradhoz közeli Zengővárkonyban. Jelenleg 2230 tojás látható a vitrinekben, de Nienhaus magángyűjteménye csaknem 5000 példányra rúg.
Ez tette lehetővé azt is, hogy a múzeum 90 időszaki kiállításban működött közre országszerte az elmúlt 15 év során. A tárlat nagy részét kárpát-medencei míves tojások adják: tájegységenként rendszerezve csodálhatjuk meg, hogy az egyes minták és technikák miként bukkannak fel a különböző vidékek népművészetében.
A tojásdíszítés azonban nemcsak nálunk, és még nem is csak a keresztény kultúrkörben divat. Mivel a tojás az élet és az újjászületés egyik legősibb szimbóluma, nem meglepő, hogy mindenütt próbálják díszíteni. A múzeum ezekbe is bepillantást enged: van itt kínai üvegtojás, perui kerámiatojás, és a tradicionális indonéz mintákkal is megismerkedhetünk.
A kortárs példányok között felbukkannak hajmeresztően virtuóz próbálkozások is: egy izraeli tojás egyik oldalára például az utolsó vacsora jelenetét, a másikra a mennybemenetelt karcolta fel a művész.
Egy német csellista pedig a magyar Himnusz kottájának első sorát karcolta fel egy strucctojásra. Ezt direkt a múzeum számára készítette a megilletődött zenész, miután Nienhaus megvette tőle Paganini-kottával díszített strucctojását.
Nemcsak a mérete, de a nemzetközisége és rendszerezettsége teszi egyedülállóvá a Míves Tojás Múzeumot Európában. A hasonló tárlatok általában csak a saját vidékük mintáit mutatják be, vagy vegyesen vonultatják fel a tojásokat.
Nienhaus szerint a szakszerű bemutatás azért is fontos, mert a tojásírás szakirodalma elég soványka a többi népművészeti formához képest. Molnár Viktor néprajzos már 1890-ben „a népi élet szerény ibolyájának” nevezte a tojásírást.
Nienhaus azonban úgy látja, hogy ma reneszánszát éli a tojásfestés Magyarországon. „Egyre nagyobb számban jelennek meg a népi iparművészek, akik a tradicionális elemek felhasználásával egészen egyedi tojásokat készítenek. Ezek már nem hordoznak olyan mély és időtlen üzeneteket, mint a népi tojások, de nagyon szépek és harmóniát sugároznak” – mondta Nienhaus.
A hagyomány életben tartásából a múzeum aktívan kiveszi a részét: rendszeresen tartanak képzéseket, és minden húsvétkor megrendezik a tojásíró versenyt.