Erre az irodai székbe szögezve is lehet bulizni

Megjelent a Hot Chip hatodik albuma, mi pedig megmutatjuk, miért lehet annyira lelkesedni néhány zenerajongóért, akik nem is titkolják, honnan idézgetnek. 

A tizenöt éve működő brit együttes minden alkalommal felülmúlja előző albumát [legutóbbi lemezük például az egyik legmagasabb osztályzatot kapta a Quarttól], úgyhogy összeszedtük a példátlan életmű legjobb számait. A dolog korántsem volt olyan egyszerű, mert a Hot Chipnek tíznél jóval több király száma van, úgyhogy lehet, hogy kimaradt néhány, amit például a kritika nagyon jónak tart. Ezek a listák már csak ilyenek. Sorrend ezúttal sincs, viszont a végén tényleg a legjobb áll.

Mindenki hallgasson sok zenét.

Playboy

Az első album talán legegyedibb száma. Eleinte éppen az eredetiség hiánya miatt panaszkodtak a kritikusok, később aztán a Hot Chip megtalálta a hangját. A Playboyból azért elég jól hallatszik, hogy ezek a zenerajongók nem elképzelések nélkül vágtak neki a dalszerzésnek.

Boy From School

A második albumra pedig rögtön össze is jött egy, a visszafogottságával rém zavarba ejtő house-sláger, aminek az alapja egy időben legalább egyszer minden buliban megszólalt. A Hot Chipre pedig az első album vegyes kritikái után hirtelen mindenki elkezdett figyelni.

No Fit State

A fokozás, a második felében elinduló énekes aláfestés, a diszkós lüktetés, a nyolcvanas évek megidézése (élőben például Wham!-számot is játszottak) - mind-mind olyasmi, amit később is el lehet csípni az együttes dalaiban. A No Fit State-tel letették az alapokat.

Hold On

A Hot Chipnek több hatalmas bulisláger is kijutott, a Made In The Dark című harmadik albumon szereplő Hold On például elég jól megerősítette őket a klubvilágban. A hatperces szám úgy robog végig az emberen, hogy utána rögtön azt kívánja, hogy újra meghallgathassa.

Hand Me Down Your Love

Milyen királyul összerakott szám? Másfél percig szinte semmi nem történik benne, csak verik a dobot és a zongorát, egyedül Alexis Taylor hangja visz némi szint a számba, mégse lehet egy percig se unalmasnak nevezni. Ilyen, amikor a Hot Chip szétrobban az erőtől.

One Life Stand

A legjobb példa arra, hogy a kritikusok miért őrülnek meg az angol együttesért. A negyedik album címadó dala egyszerűen bekategorizálhatatlan: hol végtelen cukin hangzik, hol pedig halál agresszív, hol álmodozós szintipop, hol pedig a legboldogabb hadonászást idéző house-dal.

Slush

Kevés előadónak adatik meg a képesség, hogy egy-két sláger mellett tökéletes lassú számokat is össze tudjon hozni. A Hot Chipnek ez a vak szerencsénél jóval gyakrabban sikerül. A Slush se indul éppenséggel eget rengetőnek, aztán a végén mégis alig találjuk az állunkat.

How Do You Do?

Ahogy a How Do You Do? időnként felpörög, az időnként a legboldogabb trance-időszakot idézi, miközben annyira könnyen fogyasztható, mint egy nyolcvanas évekbeli popszám. Ennek ellenére sem lehet felszínesnek nevezni. Ezért is írhattuk, hogy ez popzene, mélységgel.

Look At Where We Are

A tízes válogatásba szerencsére befért még egy kifejezetten lassú szám a Hot Chiptől, amivel lazán szemléltethetjük, hogy elméletben milyen borzasztó egyszerű is megalkotni giccsmentesen egy ilyet. Nem kell hozzá más, csak egy beszarató énekdallam a refrénbe.

Motion Sickness

Itt ér véget minden, amit el lehet várni egy zenéről szóló írástól. A Motion Sickness esetében elfogynak a szavak.

Nem elég méltatni, hogy mennyire jól ki van találva minden hang helye, hogy milyen elképesztően királyul építkezik, hogy mennyire megfoghatatlan hangulatot képes létrehozni, vagy hogy hány millió réteget lehet felfedezni benne.

Az okoskodás tényleg csak elrontaná az élményt.