Szóval Haruto riadt tekintettel keresi az audioguide-on a részt, ami ahhoz a képhez tartozik, ami előtt áll. Kudarcát beismerve tétován hátralép, pont a lábunkra. Nagy lelkesen komponálna egy szelfit, félfordulatból gyomorszájon is talál egy angol hölgyet szelfibotjával. Ahogy sietve elnézést kér, a bot másik végével óvatlanul hátraszúr, négy és fél centis karcolást ejtve egy korai Picassón. A hölgy megváltást keresve a terem ajtaja felé pillant:
épp egy harmincfős japán iskoláscsoport ömlik be a kiállítótérbe.
A fantáziajelenet kétségtelenül minden múzeumvezető (és látogató) rémálma. Ugyanakkor elkerülhetetlen velejárója is a modern múzeumoknak, amik abban érdekeltek, hogy tárlatuk a világ másik feléről érkező turistának is érdekes legyen. Ezek a múzeumok egyszerre dolgoznak a látogatószám maximalizálásán és a művészet értékének megőrzésén. A két cél néha összeütközik.
Harutóra, a múzeumi szelfik Bruce Lee-jére még visszatérünk, de mielőtt túlságosan mélyre hatolnánk a szelfibotdzsungelben, ugorjunk vissza a világ egyik legnépszerűbb modern művészeti múzeumába, a Museum of Modern Artba.
Egyik New York-mániás ismerősöm pár hete járt a MoMA-ban, a világ egyik legnépszerűbb múzeumában. Amikor élményeiről kérdeztem, a festmények helyett a szelfizésről kezdett beszélni. Arról, hogy az okostelefonjukat szorongató és szelfizgető tömegektől lehetetlen volt nyugodtan elmélyülni egy Mark Rothko-színpárosításban.
Nem a jobbnál jobb festményektől döbbent meg,
hanem attól, hogy milyen csillapíthatatlan az emberi fényképezkedhetnék Andy Warhol emblematikus Campbell’s leveskonzervjei előtt.
A szelfimánia az utóbbi években elérte és bekebelezte a múzeumokat. Ha egyszer mindenki mindenhol szelfizik Obamától a pápán keresztül Kim Kardashianig, az úgynevezett "mai fiatalokról" nem is beszélve, akkor miért éppen a múzeumok maradnának ki abból a megtisztelő gesztusból, hogy egy jól sikerült duckface hátterét adják?
Ha szeretnénk a nagy szavakat, korunkat nyugodtan nevezhetnénk a szelfi korának. Az okostelefonnal saját magunkról készített, majd a közösségi oldalakon azonnal megosztott képek hibátlanul sűrítik össze annak a hatásnak a lényegét, amit a technikai fejlődés - vagyis a 'zinternet - gyakorol önképünkre és társas kapcsolatainkra.
A görög mitológiába Narkisszoszra még magány és halál várt, amiért beleszeretett saját tükörképébe. Na, ennek vége. Én, én, én, itt és most, én – ennyit állít a szelfi, és ez nem kevés. Megmutatni, hogy én pont itt vagyok pont most, és ezt örömmel osztani meg a világgal, ennél bonyolultabb üzenete sosincs a szelfinek, ezért olyan hatásos.
A szelfinek a fényképpel ellentétben nincs kapcsolata az idővel, azonnali felhasználásra készül, hogy aztán elsüllyedjen az internet sötét óceánjában.
A szelfi új kommunikációs forma és új vizuális műfaj,
aminek persze vannak előzményei: Parmigianino tükrös önarcképe az 1520-as évekből, Van Gogh vagy Rembrandt önportréi, Warhol fényképei.
A szelfi mára olyan tömegjelenség lett, hogy megváltoztatta a fényképészetet magát: a szelfikép nem az emlékezés eszköze, hanem egy kommunikációs folyam része, ezt már 2010-ben leírta egy művészettörténész a New York Timesban.
Maga James Franco, a szelfikirály is arra figyelmeztetett az említett lapban később, hogy hiba lenne a szelfit a hiúság megtestesülésének látni. Inkább egy kommunikációs forma, ami az utóbbi években a mainstream médiába is utat talált.
A szelfi az élet minden területére betört, de a múzeumi szelfi az, ami történelmi és művészeti kontextusban mutatja meg az új műfajt. A jelenség megállíthatatlan:
a világ vezető múzeumai sorban szállnak fel a szelfivonatra,
feloldják a fényképezésre vonatkozó szigorú szabályozást, hogy a legkülönbözőbb módokon biztassák múzeumi szelfikészítésre látogatóikat.
A műtárgyakkal megejtett szelfiben lehetőséget látnak a legfiatalabb generáció megszólítására – és amúgy is, ha már lehetetlen megtiltani az okostelefonos fényképezést a múzeumokban, akkor érdemes valami értelmeset kezdeni vele.
A Los Angeles County Museum of Art az egyik első intézmény volt, amelyik meglovagolta a trendet. A múzeumban készített szelfiket állandóan megjelenítik honlapjukon és közösségi médiás felületeiken, de olyan is volt, hogy a szelfiket a kiállítás részévé tették: egy portrékiállításon a látogatók szelfijeit rögtön falra vetítették projektorral.
Iparkodnak a San Francisco Museum of Modern Art dolgozói is. A kurátorok szelfisarkokat építenek be a kiállításokba, ahogy a párizsi Pompidou-ban tartott Jeff Koons-retrospektíven is padlómatricák irányították a gyanútlan látogatókat a legjobb szelfihely, egészen pontosan a híres Hanging Heart felé.
A múzeumi szelfinek világnapja is van, tavaly egy brit blogger, Mar Dixon indította el a mozgalmat. Az egész kezdetben nem volt más, mint egy villámgyorsan terjedő hashtag. Aztán a világ minden tájáról csatlakoztak múzeumok a kezdeményezéshez.
Továbbra is kérdés: vajon a múzeumi szelfi kedvet csinál a múzeumlátogatáshoz, vagy megnehezíti az elmélyült, minőségi műélvezetet? Oké, hogy Haruki a valódi élmények átélése helyett nyomogatja az okostelefonját teljesen értelmetlenül, de talán ennek nem muszáj így lennie.
Lehet, hogy csak egy kis orientációra van szüksége.
Első körben el kell venni tőle a szelfibotot!
A szelfibot olyan fenyegetéssé vált a műtárgyak és a látogatók épségére, hogy a múzeumoknak keményen fel kellett lépni ellenük. Így jutott a szelfibot az esernyő sorsára: egyre több intézményben csípőből tiltólistára került a hátizsák és a fotóállvány mellett, ami persze azért is van, hogy egyszerre több látogatót engedhessenek be a kiállítótérbe, és így a múzeumok több jegybevételhez jussanak.
A kanadai Royal Ontario Museum egy tizenegy pontos szelfiútmutatóval próbálja a megfelelő mederbe terelni a múzeumi szelfizgetést. Azt tanácsolják például: "Ha dinoszaurusszal szelfizel, figyelj rá, hogy ne takard ki a dinoszauruszt." Aztán visszafogottságra intik a látogatót:
Tudjuk, hogy a szelfizés fontos, de másokat ne vonj be a kép elkészítésébe.
A legfontosabb tanács így szól: "A múzeum tele van szelfilehetőségekkel, mégse szelfizz és sétálj egyszerre." A telefonjára meredő látogató ugyanis hajlamos orra bukni más – épp szelfiző – műélvezőkben, több ezer éves vázákban, de könnyen leeshet a lépcsőn is.
A múzeumok különböző gyakorlatokat vezetnek be a helyzet kezelésére: a madridi Prado még tartja magát, ott például eleve tilos mindenfajta fényképezés. A párizsi Musée d'Orsay-ben idén márciusban oldották fel a tilalmat, a szelfibotokat viszont nem engedik be.
A Louvre-ban és a londoni Tate Modernben egyelőre engedik a szelfibotozást,
de aggódva figyelik a használatukat – nagy valószínűséggel rövidesen döntenek a szabályozásukról.
A múzeumi szelfimánia legszürreálisabb eredménye a manilai szelfimúzeum, amit csak azért építettek, hogy a látogatók az álműtárgyakkal a háttérben látványos szelfiket készíthessenek. Így például beléphetünk egy Van Gogh-képbe, vagy elkaphatjuk Fragonard egyik hintázó hölgyének lerepülő cipőjét.
Ennek már nyilvánvalóan semmi köze a művészethez, de elrettentő példának látványos lehet: ha nem vigyáznak, a komolyabb múzeumok könnyen lesüllyedhetnek a vásári látványosság szintjére. Ugyanakkor az is látszik, hogy a fotózás és szelfizés tiltása egyre kevésbé megvalósítható gyakorlat.
A nagyobb magyar múzeumok közül a Szépművészeti reagált elsőként a jelenségre. Tavaly novemberben a Szelfizz a múzeumban! kampányuk során arra biztatták látogatóikat, hogy készítsenek trükkös szelfiket a portréfestmények felhasználásával.
Lévay Zoltán, a Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztályának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy összesen tizenegy kép érkezett be a játékra. Ez nem sok, ugyanakkor úgy látják, a szelfizés egyre gyakoribb igény a látogatók részéről, amihez
a múzeum igyekszik alkalmazkodni, az ebben rejlő kommunikációs lehetőségeket kihasználni”.
A Szépművészeti a bezárása előtt azt az itthon elterjedt gyakorlatot követte, hogy egy 300 forintos fotójegyhez kötötte a fényképezést, az időszaki kiállítások fotózásához pedig külön engedély kellett, főleg a jogdíjakkal kapcsolatos előírások miatt. "A mobiltelefonos fotózásra azonban nem vonatkoznak ezek a szabályok, ugyanis a készülékek használata a múzeumi guide alkalmazása miatt engedélyezett, sőt a látogatások megörökítése és ezek megosztása kifejezetten örömteli esemény a múzeum szempontjából" – tudtuk meg Lévaytól.
A szelfibot használatához viszont mindenképp fotójegy szükséges, csak úgy, mint a fotóállványhoz. És akkor is csak a nagyobb termekben, a Márvány, a Reneszánsz és a Barokk Csarnokban lehet használni, a kisebb kiállítótermekben nem, a műtárgyak veszélyeztetése miatt.
A Nemzeti Múzeum kommunikációs koordinátorától, Szily Mariannától kapott válaszokból más kép rajzolódik ki. A Nemzeti kiállításain csak fotójeggyel lehet fotózni, a fotók felhasználásához pedig külön engedélyt kell kérni. Fotóállvány fotóengedéllyel használható, viszont szelfibotot nem lehet bevinni, "ez biztonsági előírás". Mint írták,
a szelfizésre és okostelefonos fényképezésre nem látnak igényt a látogatók részéről.
Ugyanakkor a múzeum főbejárata előtti lépcső kedvelt fotózási tér. "A nagyobb rendezvényeken a lépcső pihenőjénél nagyméretű MNM-betűket szoktunk elhelyezni, itt sokan készítenek szelfiket. Ez amolyan fotópontnak is nevezhető, háttérben a múzeum homlokzatával."
Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum kommunikációs és marketing igazgatóhelyettese szerint a Ludwig erre a trendre nem jó példa: fotózni nem lehet, főleg jogdíjjal kapcsolatos előírások miatt. A kiállítótereken kívül természetesen engedélyezett a szelfi.
"A Múzeumok Éjszakáján mégis előfordult szelfizés, és a szerzői jog nem rendelkezik külön a szelfiről, így lehet, hogy megtaláltuk a rest a pajzson: felülvizsgáljuk a szelfizés engedélyezésének feltételeit" – mondta Fehér.
A múzeumban szelfizgető Haruko - aki persze lehetne bármilyen nemzetiségű - elsőre Godzillaként pusztító szörnyetegnek tűnik, aki vidámparknak nézi a múzeumot, és azért keresi fel a híres Monet-festményt, hogy egy közös szelfivel hencegjen a haverok előtt.
De nem is olyan biztos, hogy Haruko dönti romba a civilizációt.
Végül is átrepült egy óceánon pár óra alatt, megvette a múzeumot támogató legdrágább jegyet, és maroknyi okostelefonján lépett interakcióba egy Van Gogh-portréval, majd az Instagramra feltöltött szelfijével azonnal hírét is vitte a világban annak, hogy ott állt Van Gogh ecsetvonásai mellett.
A szelfibotok kitiltása szükségszerű lépés a múzeumok részéről, de a fotózó és szelfiző látogató – amíg nem zavar másokat – semmivel nem rosszabb, mint a képek előtt néma pisszenés nélkül transzba eső hobbi-művészettörténész. A múzeumoknak az okostelefonokat és a szelfizést érdemes megszelídíteniük és saját céljaikra felhasználniuk. Ezzel nem sérül a művészet szentsége, de új formákat is ajánlhatnak – elsősorban a fiatal – látogatóknak a műalkotásokkal való találkozásra.