Őket birkózták Florence Welchék

Sziget Fesztivál nulladik nap, 2015. augusztus 11. Sziget fesztivál 2015, sziget,

Egy dolgom lett volna, hogy a Florence and the Machine koncertről időben átérjek a Future Islands koncertre, de az annyira király volt, hogy sokáig képtelen voltam otthagyni. A Future Islands koncert kábé felére értem végül oda. Egy olyan szám szólt éppen, ami a Depeche Mode Everything counts-ját idézte: lassabb, dallamos szám, ami időnként egészen álomszerűvé vált. Samuel Herring énekes hol guggolt, hol térdepelt a színpadon, és úgy tett, mintha éppen kiszakítanák a mellkasából.

Az együttes Herring hihetetlen előadása miatt vált ismertté. A zenekar megragadta az egyetlen kínálkozó lehetőséget, hogy kitörjön. A David Letterman Show-ban léptek fel, Herring pedig olyan műsort csinált, olyan átéléssel adta elő a Seasons című számukat, hogy másnapra rögtön az internet hősévé vált. Ebből a színpadi jelenlétből itt sem volt hiány, de mire én átértem, Herring már valamivel szelídebben mozgott, elmaradtak a tévében látott bohókás mozdulatai.

Úgy tűnt, a fesztivál szinte teljes közönségét beszívta Florence Welchék koncertje, ugyanis kifejezetten kevesen voltak a sátorban. Azok viszont, akik mégis itt álltak, szemlátomást egészen elkötelezettek voltak, bár a buli többnyire kimerült az ácsorgásban és bámulásban. A hangulat viszont így is rendben volt. A Future Islands zenéje az egyik legszebb, legelegánsabb tisztelgésnek tűnik a szintipop nyolcvanas-kilencvenes évek eleji hőskora előtt.

Fotó: M. Schmidt János

Bár a Seasons (Waiting on You) úgy kezdődik, mint a Born Slippy, a koncertről mégis azok az órák jutottak eszembe, amikor a tojáshéj színű Daciával lerohadtunk nyaranta a telekről hazafelé menet, kazettáról talán, vagy a rádióból viszont a Pet Shop Boys It's a Sin-je szólt. Az pedig, hogy ebbe a zenébe Herring helyenként még hörgést is tudott csempészni, külön csodálatossá tette a dolgot. Ha nem a Florence and the Machine-nal ütközött volna, most úgy beszélnének róla, hogy a keddi Sziget legjobb koncertje volt.

Az A38 másik keddi nagy dobása a Jungle volt, ami 2014 egyik legjobb albumával mutatkozott be. Az együttesre a modern soul címként aggatták, ami egészen félrevezető. A Jungle ugyanis helyenként úgy szólt, mintha az Earth, Wind and Fire-t keverték volna a !!!-vel. A koncert vége felé előkerülő számokra különösen jellemző volt, hogy határozott lüktetéssel indultak, amiből aztán kibontakozott valami már-már himnikus zárás.

Azzal az egyszerű különbséggel, hogy ha lehet, akkor jungle zenéje még a !!!-nél is sokkal lazábbnak és önfeledtebbnek tűnik élőben. A drámázásra hajlamos Florence Welch, és a merevebb Future Islands utána a legjobb zárás volt a fesztivál messze legerősebb napján még úgy is, hogy igazán tényleg csak az utolsó számokkal tudták berántani a közönséget. A végén aztán elmondták, hogy a Sziget Európa legjobb fesztiválja, és léptek is le.