Bartók fájdalmas emlékeket idéz bennem. Hetedikben az énektanárom az egész osztály előtt teljes erőből fejbe kúrt az osztálynaplóval. A kemény borító megrepedt, az osztály röhögött. Pedig csak annyit mondtam, hogy Bartók zenéje csúnya. Nem voltam hajlandó felelni belőle. Sőt a kórust is otthagytam. A hazai közoktatás nem csak ezt az egy sikert könyvelhette el magának. Bartókhoz hasonlóan Kodályt is megutáltatta, nemcsak velem, és nemcsak fizikai bántalmazás formájában, egész generációkkal.
Bartókot még nagyon sokáig nem hallottam szépnek. Féltem a zenéjétől, disszonáns tébolyától, világvégi káoszától. Még javában a barokk opera bosszúáriáin és Bach kantátáin edzettem a fülem, amikor csak azért is megvettem az első kezem ügyébe eső Bartók-lemezt. Egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát Bartók 1911-ben írta, és olyan heves ellenállás fogadta, hogy egy évvel később a zeneszerző visszavonult a zenei közélettől.
A lemezen Dietrich Fischer-Dieskau és Várady Julia énekel, Wolfgang Sawallisch a karmester. A mély vonósok kitartott, szürke pianissimóiba ostorként csapnak a magas fafúvók. Azóta tudom, messze nem ez a legjobb előadás, de akkor és ott minden osztálynaplónál fájdalmasabban vert fejbe.
Elkezdett érdekelni, ki volt ez az ember, akiről David Cooper ír zenetudós azt állítja, hogy az Asperger-szindróma egyes tüneteit mutatta, és akinek stílusát leginkább egy reménytelen szerelem határozta meg.
A reménytelen szerelmet Geyer Stefinek hívták.
Geyer Stefi, a csodagyerek hegedűjátékával 13 évesen elbűvölte Európát és Amerikát, 18 évesen pedig Bartók Bélát. Bartók 1906-ban egy budapesti koncerten figyelt fel rá. Amikor tanítani kezdett a Zeneakadémián, félénkségét legyőzve egyre többször botlott bele a lányba „véletlenül” a folyosón. Egy év múlva elkísérte Stefit jászberényi nagynénjéhez, szigorúan zenegyűjtés ürügyén.
A nyaralás után Bartók Erdélybe indult, hogy felfedezze az ősi pentaton hangzást, a hegedűművésznő pedig nekivágott egy európai turnénak. Bartók levelekbe fojtotta bánatát, szabadszellemű vallási-világnézeti elképzeléseinek kifejtésével udvarolt a konzervatív neveltetésű, hívő katolikus Stefinek. Ezzel már akkor sem lehetett villantani. A lány halálra rémült az ilyen hangvételű levelektől:
Egészen bizonyos, hogy egy évezred múlva, 10 ezer év múlva egész munkásságomnak nyoma se lesz, tán az egész magyar nép és magyar nyelv örökre feledésbe süllyedt... Nem volna valami kellemes munkánkat ezzel a lesújtó tudattal végezni. Ehhez életkedv, azaz erős érdeklődés kell a létező Mindenség iránt... Ha keresztet vetnék, azt mondanám “A Természetnek, a Művészetnek, a Tudománynak nevében”.
Bartók levele Geyer Stefinek 1907. szeptember 6-án
Geyer Stefi hamar besokallt, megírta elbocsájtó szép üzenetét, amire Bartók az első hegedűversenynek nevezett darabbal (Geyer Stefi portréjával) válaszolt. A kéttételes mű végül a lány íróasztalfiókjában landolt. Ötven évvel később, 1958. május 30-án volt az ősbemutatója Baselban, amikor már sem a zeneszerző, sem a hegedűs múzsa nem élt. Hans-Heinz Schneeberger szólaltatta meg a darabot Paul Sacher vezényletével.
A műben megjelenő dé-fisz-á-cisz négyes hangzat, Geyer Stefi Leitmotivja, ahogy a zeneszerző egy levelében írta, újra meg újra felbukkant Bartók műveiben, egészen az 1939-es Divertimentóig.
Bartók életében még két nő játszott komolyabb szerepet. 1907-ben, miután kinevezték a Zeneakadémia zongoratanszékének tanárává, feleségül vette Ziegler Mártát. 1923-ban újra megnősült, tanítványát, Pásztory Dittát vette el. Ha jól tudom, egyikről sem írt zenei portrét.
A közönség kezdetben legalább annyira nem tudott mit kezdeni Bartók zenéjével, mint én hetedik osztályban. A csodálatos mandarin előadása 1926-ban Kölnben botrányba fulladt. Nem tudtak mit kezdeni a darab erkölcstelenségével, zenéjének kíméletlenségével. A helyi polgármester az orgazmus nyílt színi bemutatása miatt tiltotta be a premiert követő előadásokat.
Erről szól A csodálatos mandarin
Három csavargó a nagyváros valamelyik zajos kerületében arra kényszerít egy fiatal lányt, csaljon fel magához férfiakat, akiket ők kirabolhatnak. Mint egy népmesében, három próbálkozás történik. Az első pénztelen öreg gavallér, a második egy lúzer fiatalember, a harmadik egy gazdag kínai. A kínait a csavargók megfojtják, leszúrják, felakasztják, de az addig nem hajlandó jobb létre szenderülni, míg övé nem lesz a lány. A lányt meghatja a vágy, és undorát legyőzve odaadja magát neki, mire a kínai kialszik, mint egy villanykörte.Azt jól belénk verték, hogy Kodállyal együtt Bartók is gyűjtötte a magyar népzenét. Azt viszont nem tanultuk, hogy Bartókot 1920 után a jobboldali sajtó hevesen támadta, szlovák és román népdalgyűjtése miatt pedig hazafiatlansággal vádolta. Pedig ez mind semmi.
1932-ben a kairói arab zenei kongresszuson vett részt, ahol zenét is gyűjtött, 1936-ban pedig Törökországban koncertezett, ahol szintén beszerzett pár mintát. A zene mindig is messze túlmutatott a nemzetállam szűk határain. Ahogy Molnár Antal írta Bartók kapcsán: „Származására nézve nemzeti, jelentőségére nézve nemzetközi”.
1930 és 1936 között itthon nem játszotta saját műveit, a náci hatalomátvétel után nem lépett fel többé Németországban, tiltakozott az 1938-as (első) zsidótörvény ellen, és híres "budapesti végrendeletében" megtiltotta, hogy utcát, teret vagy nyilvános épületet nevezzenek el róla, amíg az Oktogon tér és a volt Körönd Mussolini, illetve Hitler nevét viseli. 1940-ben bevándorló lett Amerikában.
Egy barátom a minap bejelentette, hogy elege van, fogja a családját, és kimegy Amerikába. Azt mondta, nem akar egy olyan elveszett generáció lenni, mint a szüleink java része, akik tudták, hogy ez itt szar, de nem tudtak tenni ellene. Mi tudunk, amíg EU-s állampolgárok vagyunk, addig kell megoldanunk, hogy a gyerekeink ne egy ilyen acsarkodó, idegent és egymást gyűlölő, kilátástalan és nemzetközi szinten vállalhatatlan világban nőjenek fel. Én már szégyellem, hogy magyar vagyok. Mondj egy nevet, aki miatt még érdemes magyarnak lenni?
- Bartók - vágtam rá, magam is meglepődtem, milyen gyorsan.
- Oké, Bartókot fogok hallgatni a repülőúton – mondta, és tényleg elment.
Bartók-szakértő persze nem lett belőlem. De amióta többször hallottam a Kékszakállút élőben, mint lemezről, meg az I. hegedűversenyt, meg a Concertót, meg az Allegro barbarót, meg néhány vonósnégyest, azóta tudom, amit Molnár Antal zenetörténész így fogalmazott meg:
Bartók zenéje démoni és groteszk. Minden élet halálarca mutatkozik benne.
De hiszen nem is tévedtem olyan nagyot akkor, ott, hetedik osztályban. Bartók zenéje csúnya. Továbbra is félek tőle. Nem akarok felelni belőle. Hát ezért kellett engem fejbe durrantani?
Miután Bartók megérkezett Amerikába, a Columbia Egyetemen kapott állást. A leukémia módszeresen felfalta a testét, akadályozta a tanításban és a koncertezésben. Utolsó nyilvános koncertjét 1943 januárjában adta New Yorkban. Itt halt meg 1945. szeptember 26-án. Hamvait később hazahozták, és 1988. július 7-én Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték el.
Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson (ma Sannicolau Mare, Románia) zeneszerető családban.
Kövesse az Origo Kult rovatát a Facebookon.