A birkák országában sem birka, sem farkas nem szeretnék lenni

Bródy János interjú 2015 szeptember 23-án

Az egyik koncerten egy ázsiai lány odalépett hozzá és azt mondta: „Én ismerni művész úr dalai, járok iskola, ott énekeljük: Ha én rózsa volnék!” Bródy-dalokkal tanították magyar nyelvre a menekülteket egy erre létrehozott, integrációs iskolában. Bródy Jánosnak ma is az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata határozza meg a világlátását, és bár rezignált nyuggernek tartja magát, azért változatlanul európai Magyarországot, és európai értékrendet tisztelő magyarokat szeretne látni maga körül.

• Bródy János sokat vár az integrációtól, amit szerinte minden erővel segíteni kell.
• A jelenlegi politikai rendszert korrupt, hazugságokra épülő látszatdemokráciának tartja, és elég sötéten látja a jövőt.
• A legkevésbé énekesnek tartja magát.
• Koncz Zsuzsa ajánlotta be az Illés zenekarba.
• Amikor legutóbb egy Trianon-emlékmű avatásán fellépett, okozott némi zavart az internetes kommentelők között.
• Mindenki színjátékot játszik, de ebben ő nem akar részt venni.

Több mint ötven éve figyel rád a közönség, ahogyan a kicsit halk hangod megszólal a színpadon. A fiatalok talán már nem is tudják, hogy itthon veled, illetve az Illés együttessel indult a rock.

A legkevésbé énekesnek tartom magam. Dalszerző vagyok, és jól tudom, hogy a magyar rockzene történetében leginkább a szövegírói teljesítményem volt jelentős. Az Illés zenekarral kezdtünk először magyarul énekelni ebben a műfajban, akkor, amikor ezt a zenét sokan még a haldokló nyugat ópiumának tartották. Van némi részünk abban, hogy a rockzene a magyar kultúra része lett.

Hajlamos vagyok a dolgok színét és fonákját egyszerre látni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hogyan jött az énekesi karrier?

Kezdetben egyáltalán nem tartottam fontosnak, hogy a dalaim egy része az én hangomon szólaljon meg, de a hetvenes évek végén írt dalokra a zenekar azt mondta, ezek inkább sanzonok, Koncz Zsuzsi pedig ezt: Tini, ezek rólad szólnak, én ezt nem énekelhetem.

A Ha én rózsa volnék például egészen máshogy hangzik Koncz Zsuzsától, mint tőled. Te mindig hozzáteszel egy kis ironikus ellenpontot, egy leheletnyi eltávolodást. Nem azonosulni hívsz, hanem inkább gondolkodásra intesz.

Valóban, én hajlamos vagyok a dolgok színét és fonákját egyszerre látni. Majdnem minden dalomban ott van az is, hogy talán nem is kell annyira komolyan venni.

Sokszor használok közhelyszerű szövegeket, de ironikus felhangokkal és kifordítva.

Az emberek feje tele van készen kapott gondolatokkal, mintákkal és előítéletekkel. Egy művész feladata nem lehet más, mint hogy kirángassa az embereket a megszokott sémákból.

Ha már az előítéleteknél tartunk: hogyan látod az utolsó néhány hónapban Magyarországon kialakult helyzetet? Rengeteg beidegződést megmozgatott a migrációs roham.

Sokat várok az integrációtól, amit minden erővel segíteni kell. Az egyik koncertemen egy kedves ázsiai lány odajött: „Én ismerni művész úr dalai, járok iskola, ott énekeljük: Ha én rózsa volnék!”

Gondolj bele, az én dalaimmal tanították magyar nyelvre a menekülteket egy erre létrehozott, integráló iskolában!

Persze emellett azt gondolom, hogy szervezett terroristák álcázott csapatait meg kell állítani a határoknál, ez ellen védekezni kell, és az európai határok védelme nem lehet kérdés. Nincs könnyű helyzetben most a kormányzat, de aki menekült, azt minden körülmények között segíteni kell, és az idegengyűlölet szítása senkin sem segít.

Minden ember szabadnak születik, egyenlő méltósága és joga van Fotó: Szabó Gábor - Origo

A hatvanas években eszméltem a világra, a legnagyobb hatással rám az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata volt – azóta is ez határozza meg a világlátásomat –, aminek első bekezdése így szól:

"Minden ember szabadnak születik, egyenlő méltósága és joga van, az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván, egymás iránt testvéri szellemmel kell, hogy viselkedjenek".

Akinek van esze és van lelkiismerete, nem bánhat úgy egy másik emberrel, mint az állattal.

Mindig a zene volt a legfontosabb az életedben?

Zeneszerető családban nőttem fel, de mérnöknek készültem, és ma is, mint az adott világ varázsainak mérnöke, a harmóniát keresem. 1962-ben még csak azért rohangáltam lelkesen egy gitárral a Balaton partján, hogy a lányokkal könnyebben összhangba kerüljek.

Koncz Zsuzsi akkor már ismert énekesnő volt, a mólón állt, a nagyobb fiúk unszolták, hogy énekeljen, de ő kíséret nélkül nem volt hajlandó. Én lettem a megoldás, kerestünk egy dalt – persze még angolul –, amit mindketten ismertünk. A barátság megmaradt, majd két évvel később, amikor az Illés zenekarban kitört egy heveny gitárosválság, és hirtelen kellett valaki, Zsuzsi beajánlott nekik.

A magyar műszaki szürkeállomány még ma is kiváló, csak félő, hogy a legjobbak megint elmennek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az elektromos gitárok hangja elvarázsolt, az új idők új dalai engem is elragadtak, mint oly sok kortársamat. A zenében tudtuk kifejezni magunkat, amit máshol elfojtottunk, az mind abban tört fel.

Máshol is kiköthettél volna?

Valószínűleg. Én abban az időben jártam egyetemre, amikor a számítógépes technika éppen elindult, és a magyar szoftveresek már akkor is nagyon jók voltak. Akik ebből a kezdeti csapatból elmentek, elég szép karriert futottak be.

A magyar műszaki szürkeállomány még ma is kiváló, csak félő, hogy a legjobbak megint elmennek.

Mennek a tanárok, a tudósok, a vállalkozó kedvű, értelmes fiatalok, akikből még nem tudjuk, mi lehetne, de ők úgy döntöttek, hogy ha már lesz belőlük valaki, az ne itt legyen.

Térjünk vissza az önálló fellépéseidhez.

Az első önálló műsorom a 70-es évek végén Az utca másik oldalán címmel keltett izgalmakat a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon, ami akkor a kulturális élet epicentruma volt. Volt valami stand-up jellege az előadásaimnak:

odaálltam, dumáltam, kicsit feszegettem a tabukat, és közben énekeltem néhány dalt.

1980-ban megjelent az első szólólemezem, a Hungarian blues, és annak a sikere már önálló előadóművésszé avatott.

Egyre több önálló fellépésre kértek fel, de akkoriban még a Fonográf tagja voltam. A Ne szólj szám című lemezt még együtt vettük fel, de 1984-ben Szörényi Levente váratlanul úgy döntött, hogy be akarja fejezni a zenekarosdit. Ebben valószínűleg szerepet játszott az István, a király óriási sikere, ami a színpadi szerzőség felé vitte, és unta már a turnézást, én meg ott maradtam az úton a saját dalaimmal.

Most mondhatnám némi iróniával, hogy ezekből lettek a mai politikusok, ennyit értek azok a dalok Fotó: Szabó Gábor - Origo

Voltunk akkoriban többen is országjáró gitáros-énekesek, ilyen volt Dinnyés Jóska, Cseh Tamás is, a közönségünket zömmel az akkor alakuló ifjúsági klubok jelentették, a fiatalok különböző formájú szerveződései, akik a nyolcvanas évek lassan, de biztosan táguló világában tulajdonképpen már egy másfajta jövőt tervezgettek, mint amiben akkor éltünk. Most mondhatnám némi iróniával, hogy ezekből lettek a mai politikusok, ennyit értek azok a dalok.

A nyolcvanas években a fiatalok szubkultúrájában még pontosan visszhangoztak a dalaidban megszólaló tartalmak, még mindenki értette az utalásokat, értette, ha nem mondtál ki minden szót. És most?

A szocializmus az egyenlőséget hirdette, és miután nem tudott mindenkit egyenlő gazdaggá tenni, mindenkit egyformán szegénnyé tett, és szürkeségének köszönhetően alig volt különbség az emberek között. A nem hivatalos szubkultúra, ami jelentős részben kötődött a zenei formákhoz, még egységesnek tűnt. A hatvanas években az Illés mindent jelentett, ha belegondolsz, a népzenétől a kemény rockig minden irányzat, ami azóta ezerfelé indult, még megtalálható volt a zenéjében.

Még a táncházmozgalmat indító Sebőék is az Illéstől kaptak ösztönzést. A hetvenes években már elváltak egymástól a szórakozási formák, a diszkó lett a tánczene, a rock meg az őszinte kőkemény önkifejezés, de a szabadság hiánya és a cenzúra működése még sokáig jelentőséget adott a sorok közé rejtett üzeneteknek. Ma már a politikai vélemények nem szorulnak ártatlannak tetsző sorok közé, de még mindig születnek olyan dalok, melyek jobban képviselnek egy folyamatosan létező társadalmi igényt és közérzetet, mint

a politika boszorkánykonyháiban kifőzött szavazatmaximáló propaganda-hadjáratok.

Ma milyen a paletta?

Én ezt a műfajt afféle zenei-irodalmi iparművészetnek tartom, ahol megfér egymás mellett az ügyes kezű és jól működő iparos és az öntörvényű ihletett alkotóművész. A mai zenészek egy része a média igényeit szolgálja ki, mindennapi használati cikkeket gyártanak, sokszorosított termékeket. És vannak a kreatív alkotóművészek is, akiknek a zene önkifejezési formát jelent, és nem nagyon törődnek a médiával, bár előfordul, hogy valaki olyan népszerű lesz, hogy ennek ellenére bekerül a fősodorba. Ez inkább az alternatívnak nevezett formációkra jellemző, de az is előfordulhat, hogy a jó iparos műve autonóm alkotássá válik.

Erre nálad családi példa is van, hiszen dédapád, Maróti Géza építész és tárgytervező a századfordulón olyan magas szintű iparművészetet művelt, ami autonóm műalkotás lett, mint például a világ építészete által nagyra tartott magyar pavilon a velencei biennále területén.

Ebből a rokonságból néha egészen furcsa helyzetek is adódnak. Nemrég Zebegényben a dédapám eredeti tervei alapján felújították a Trianon-emlékművet, az avató ünnepségre meghívtak mint leszármazottat, fel is léptem ott, a zebegényiek szeretnek engem is, de persze okozott némi zavart a csőlátásra szakosodott internetes kommentelők között.

Én pedig változatlanul egy európai Magyarországot szeretnék, és az európai értékrendet tisztelő magyarokat Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hogyan élsz ma, mihez tartod magad?

Igyekszem megőrizni a morális egyensúlyomat. Tartom magam ahhoz, hogy én már egy rezignált nyugger vagyok, és miután már túléltem egy Kondratyev-féle ciklust, nem csodálkozom olyan nagyon, hogy ezek ugyanazok. Az az érzésem, hogy ez a maszkabál még sokáig nem fog véget érni, de

a birkák országában se birka, se farkas nem szeretnék lenni.

A jelenlegi politikai rendszert egy rendkívül korrupt, hazugságokra épült látszatdemokráciának tartom, és elég sötéten látom a jövőt. Ma még a háborúra készül az is, aki holnapra szebb jövőt ígér. Sokáig úgy tűnt, hogy közeledünk Európához, de az utóbbi években István király intelmeit figyelmen kívül hagyva egyre távolabb kerülünk az európai nemzetek közösségétől.

Én pedig változatlanul egy európai Magyarországot szeretnék, és az európai értékrendet tisztelő magyarokat.

Mit szóltál az István, a király augusztusi bemutatójához?

Jó volt újra együtt lenni a régi figurákkal. Az volt a terv, hogy a Városligetben, azon a dombon, amit annak idején én neveztem el Királydombnak, még utoljára előadjuk a darabot azokkal, akik megmaradtak az eredeti szereposztásból. Koncertnek indult, de időközben félig-meddig szcenírozott formát kapott. Akik az eredetire vágytak, értékelték az eredeti hangokat, mert az 1983-ban megjelent dupla nagylemez hangzása, amit ez az előadás elég tisztességesen megközelített, mindenkiben felidézte a rendszerváltást megelőző évek hangulatát.

Koppány és István ugyanúgy mi vagyunk Fotó: Szabó Gábor - Origo

Aktuális ma a darab?

Nagyon, és ezt Novák Péter rendezése ki is bontotta. Vegyük végre észre, hogy Koppány és István ugyanúgy mi vagyunk.

Szent István mai utódai európai Magyarországot szeretnének, Koppány mai utódai nem akarnak gyarmat lenni.

Az ország érdeke az, hogy e két erő ne egymásnak feszüljön, hanem egymást segítve próbálja mind a két elképzelést megvalósítani.

Össze lehet egyeztetni?

Pontosan ez a dolgunk. A magánembereknek is, a politikának is.

Ha ma indulna a pályád, hogyan csinálnád?

Talán inkább mérnök lennék. Ha mostanában valaki megpendíti, hogy a gyereke zenész szeretne lenni, és az én tanácsomat kéri, azt szoktam mondani, próbálja meg lebeszélni róla. Ha nem sikerül, akkor talán van valami esélye.

Hívtak zsűritagnak valamelyik tehetségkutatóba?

Néhányszor előfordult, és amíg úgy éreztem, valóban tehetségek gondozásáról van szó, el is mentem. De a mostaniak már csupán nézőszám-generáló tévéműsorok. Persze előfordul, hogy fölfedeznek egy-egy igazi tehetséget, de nem ez a céljuk.

Mindenki színjátékot játszik, a zsűritagok is, én ebben nem akarok részt venni.

Ma vajon miért nem saját dalokkal indulnak, jönnek a fiatal tehetségek?

Ezt a tévéműsorok szerkesztőitől kellene kérdezni. Szerintem volna ilyen, és szívesen is játszanák, de a televízió előadókat mutat be, nem alkotó művészeket. A táncdalfesztiválok annak idején mégiscsak jobbak voltak ennél, mert ott a dalok versenyeztek. Persze ebben a műfajban az a szokás, hogy a dalokat mindig az előadóval azonosítják, így hát akkor is az előadókra szavaztak a népek.

Az én alkotói korszakom a mikrobarázdás nagylemezek technikai innovációjához kötődött Fotó: Szabó Gábor - Origo

Van jövője ma Magyarországon annak a műfajnak, amit te csinálsz?

Szerintem a dalforma egy olyan ősi és erős információs csomag, ami mindig létezni fog. Az énekelt, ritmusos szöveget minden másnál jobban rögzíti az emberi lélek. Az írásbeliség előtt ezek rögzítették az elődök sűrített tapasztalatait, ez könnyen megjegyezhető és továbbadható. A kisgyerekek is először ezt tanulják meg, és a nagyon idős emberek, amikor már alig emlékeznek valamire, a kis dalok még mindig bennük vannak.

2011-ben jelent meg az Illés szekerén című lemezed. Lesz újabb?

Úgy érzem, hogy az Illés szekerén albummal akár lezártnak is tekinthetném az életművemet. Az én alkotói korszakom a mikrobarázdás nagylemezek technikai innovációjához kötődött. A 20. század közepén a zene visszakapta azt a lehetőséget, hogy úgy terjedjen, mint a szöveg a nyomtatásban. Ezt a hangrögzítés forradalmának és a bakelitlemeznek köszönhettük.

A Beatles kultúrtörténeti jelentősége, hogy az első zenei produkció, ami nem a színpadon lett világhírű, hanem a lemezfelvételek révén.

A hatvanas években a rockzene lett az első globális művészet. A mikrobarázdás nagylemezek előtt csak szórakoztató slágerzene létezett. A nagylemez megjelenésével kitágult a tér, egy lemezoldalra 5-6 számot vagy akár 18 perces kompozíciót is lehetett tenni, és nem kellett, hogy mindegyik szám sláger legyen, elég volt egy vagy kettő. A többivel lehetett kísérletezni.

A lemezhallgató pedig az elején rátette a tűt, és végighallgatta az oldalt. Valóságos zenei novelláskötet volt ez így, koncerteket lehetett rá építeni, színpadi műveket. Ennek a korszaknak sajnos bealkonyult.

Mi van helyette?

Slágeripar. A nagyobb ívű zenei kompozíciók már csak a koncerttermekben és a színházi előadásokon léteznek.

De a dal elpusztíthatatlan, és hihetetlen mennyiségben kering a világhálón.

Az új nemzedékek zenehallgatási szokásai egészen másra inspirálják az egyébként nagyon tehetséges fiatal alkotókat. Van egy réteg, aki már nem is hallgatja, csak nézi a zenét. Mert egyébként alig van olyan vizuális produkció, ami ne használna zenei minőséget is.

Tudod, a jó koncertek után a közönség ott marad és ráadást követel Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt mondod, lezárnád a pályádat, de mégsem teszed, hiszen jövő tavasszal, a 70. születésnapodat ünnepelve koncertet adsz az Arénában.

Tudod, a jó koncertek után a közönség ott marad, és ráadást követel. A barátaim és tisztelőim rábeszéltek, hogy egy ilyen sikeres produkció után még jöhetne valami, hát ez lesz a Ráadás című lemez és az Aréna-koncert, Kirschner Péter baráti társaságához tartozó zenészekkel, enyhén alternatív és retró hangulatban, mert így együtt abban érezzük magunkat a leginkább otthon.

Mentler Krisztina, a menedzserem azt ajánlotta, hogy ha írok még néhány dalt, akkor azokat bakeliton hozzuk forgalomba. Ez az ötlet igencsak inspirált, és írtam is néhány bakelit hangzású dalt. Már folynak a felvételek a stúdióban, de a Magyarok közt európai című dalnak a házi demováltozatát, amit egy gitárral vettem fel otthon, már feltettem a YouTube-ra.

Szerinted a fiatalabbak tudják, hogy ennek a dalnak a címe egy József Attila-parafrázis?

Kevesen. Az a bizonyos többség sajnos egyre műveletlenebb. És nem tudom titkolni az ellenérzésemet azzal a kormányzattal szemben, amelyik nemzetinek vallja magát, miközben a magyar kultúrát, ami a bölcsek szerint a legfőbb nemzetmegtartó erő, elhanyagolja. Pedig az a szellemi teljesítmény, amit a magyar kultúra képvisel, jobban megtartja Európa szívében a magyarságot, mint a foci.

Kövesse az Origo Kult rovatát a Facebookon.