Észak-Koreában belelátnak az ember fejébe

Egy férfi büszkén mutatja a kamerának a róla készült fényképet. Nevet. A kép szerepelni fog egy kiállításon. A férfi amúgy pincér egy szállodában, sokat dolgozik, keveset panaszkodik. Nem jár kiállításokra, talán még soha nem találkozott igazi, cenzúramentes művészettel. Egy hétköznapi ember, aki a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában él. A fényképet, amit a kezében tart, egy szlovén fotós készítette, akinek egyetlen célja volt, amikor körbeutazta Észak-Koreát: olyan közel kerülni az ott élő emberekhez, amilyen közel csak lehet. Nem volt könnyű dolga.

Egy észak-koreai férfi, aki büszkén nevet a kamerába Forrás: Korya Tours Facebook

Lássuk a sztorit a kép mögött

A szlovén Matjaž Tančič az első nyugati fotós, aki az észak-koreai diktatúra fővárosában, Phenjanban kiállított. Körbejárta az országot, hogy megmutassa a világ egyik legtitokzatosabb és legkegyetlenebb diktatúrájának lakóit. Az ott élő emberekhez akart közel kerülni, de ez nem volt egyszerű: az idegenvezetők minden mozdulatát figyelték. Tančič az Origónak mesélt a különleges észak-koreai útról.

Október 10-én ünnepelték Észak-Koreában a diktatúra pártjának, a Munkáspárt alapításának hetvenedik évfordulóját. A rejtélyes, bezárkózó ország ebből az alkalomból szokatlanul engedékeny volt a külföldi tévéstábokkal és tudósítókkal, bár csak felügyelet mellett dolgozhattak. A Reuters azt a hatalmas ünnepséget is rögzíthette, amelyen Kim Dzsongun egy esetleges Egyesült Államok elleni háborúról beszélt.

"Önkéntesek" fáklyák égetnek az uralkodó Munkáspárt hetvenedik születésnapja alkalmából október 10-én Forrás: AFP/Ed Jones

Kim Dzsongun nem egy jó vicc

A nyugati sajtó gyakran űz gúnyt a kétségtelenül abszurdnak tűnő diktatúrából és furcsa hajviseletű vezetőjéből. Ennek a gúnyos ábrázolásnak egyik példája lehet James Franco és Seth Rogen vígjátéka, Az interjú, amiben

a párosnak meg kell gyilkolnia Kim Dzsongunt.

Rendesen be is rágtak az észak-koreaiak, szerintük a film az Egyesült Államok kétségbeesését mutatja csak.

Kim Dzsongun Az interjú című filmben Forrás: Origo

Ugyanakkor sokak szerint a kegyetlen diktatúra ironikus és vicces bemutatása az, ami a legtöbbet árt az ügynek. Yeonmi Parknak tizenöt éves korában sikerült elszöknie az országból, ahol félelemben élt. Most emberjogi aktivistaként sorra járja a nyugati országokat, hogy a gyerekkoráról meséljen, és felhívja a figyelmet arra, hogy Kim Dzsongun nem egy vicc, hanem

egy gyilkos rendszer véres kezű vezére.

Katonák vonulnak fel a munkáspárt hetvenedik születésnapját ünneplő tömegrendezvényen Forrás: AFP/Ed Jones

Park kiskorában elhitte, hogy az ország vezetői képesek a gondolataiban olvasni, és minden rossz gondolatért büntetést kap. Park csak a szökése után találkozott először olyan fogalmakkal, mint a szólásszabadság vagy a méltóság.

Durva kegyetlenkedések

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának tavalyi jelentése szerint Észak-Korea polgárai durva kegyetlenkedéseket szenvednek el kormányuktól. Bizonyítékokat találtak kínzásokra, rabszolgaságra, erőszakra és egyéb bűncselekményekre. A mai napig tízezrek lehetnek politikai okból börtönben a jelentés szerint. Az ENSZ azt is feltételezi, hogy Észak-Korea rabszolgákat szállít a Közel-Keletre és északi szomszédjaihoz több tízezres nagyságrendben.

Nyilvános kiállítás a világ legelzártabb országában

A szlovén fotós, Matjaž Tančič tavaly májusban tíz napot töltött az országban – persze nem egyedül –, hogy 3D-s portrékat készítsen a helyiekről. Ebből állt össze egy kiállítás, ami nyilvános és ingyenes esemény volt Phenjanban. Tančič elmondta az Origónak: nagyon örült, hogy az ország lakóiról készült portrékat sikerült végül kiállítani Észak-Koreában, így láthatták azok az emberek, akikről az egész projekt szólt.

A hétköznapi embereket akarta lefotózni Forrás: Matjaz Tancic

Egy ilyen szabadon látogatható kiállítást nagyon nehéz összehozni Észak-Koreában, alig tudunk ilyen eseményekről. Tančič szerint persze könnyebb dolga van annak, aki egy követségen vagy valamilyen diplomáciai színtéren mutatja meg a munkáit, de ő azt akarta, hogy nyilvános legyen a kiállítás.

Kim elvtárs felrepül

A szervezésben egy kortárs művészettel is foglalkozó ügynökség, a Koryo Studio segített. Ez az első olyan művészeti galéria, amelyik észak-koreai művészek munkáinak közvetítésével foglalkozik, nyugati és észak-koreai művészek közötti együttműködéseket is szervez. De benne volt például a Kim elvtárs felrepül című brit-belga-észak-koreai romantikus abszurd vígjáték gyártásában is. A film egy Kim nevű munkásról szól, akinek minden vágya, hogy a magasban szárnyaljon, mármint légtornász legyen.

A filmet egyébként a torontói filmfesztiválon mutatták be, pozitív kritikát kapott. A Variety kritikusa azt írta:

lehetséges az együttműködés a Nyugat és Észak-Korea között, legalábbis a filmművészetben.

Egyszerre propaganda és dokumentum

Hasonló projektnek tűnik Matjaž Tančič portrésorozata is: betekintést enged a nyugati nézőnek az országba, de persze csak azt mutathatja meg, amire a hatóságok rábólintanak. A végeredmény így sokkal érdekesebb, mint mondjuk Az interjú kifigurázása. Tančič fényképei és az említett film egyszerre működhet a diktatúra propagandájaként és a propaganda ironikus kifordításaként is.

Munkásokat, recepciósokat, sofőröket fotózott Forrás: Tancic Matjazz

A Koryo Studiót ugyanaz a Nicholas Bonner alapította, aki több mint húsz éve vezeti a Koryo Tours nevű független turistairodát. Bonnerék csoportos turistautakat szerveznek Észak-Koreába, elsősorban a fővárosba. Ők viszik be az országba érkező nyugati turisták felét.

Nagyon jól ismerik az országot, és jó kapcsolataik vannak – mondta róluk Tančič.

Persze az ilyen vállalkozásokat kritika is éri: mivel bizonyos mértékben együttműködnek az észak-koreai diktatúrával, valahol fenntartják azt az állapotot, ami emberek életébe kerül.

Kim és Kan mutatta az utat

Mindenesetre Bonneréknek és Tančičnak így is nyolc hónapba telt megszervezni az utat. Ez az idő főleg arra ment el, hogy meggyőzzék a hatóságokat. „Először csak óvatosan felvetették az ötletet, aztán vittek fotókat tőlem, később vissza-visszatértek a projektre. Hónapokig halogatták a választ. Végül megkaptuk az engedélyt” – mesélte Matjaž Tančič.

Nyolc hónapig szervezték a tíznapos utat Forrás: Tancic Matjazz

A Pekingben és Ljubljanában élő és alkotó, fotóriporterként és divatfotósként is bizonyított fiatal fotós tíz napot kapott a portrék elkészítésére. Ez a következőképpen nézett ki: vitt egy segítőt a Koryo Studiótól,

kapott maga mellé két idegenvezetőt, Kimet, Kant, valamint egy sofőrt.

Egy kisbusszal járták körbe aztán az országot, a nyugati és keleti partot, a déli határvidéket, és kicsit észak felé is mentek.

Aztán újabb hónapok teltek el a kiállítás megszervezéséig. Ahogy Tančič elmondta: „Észak-Koreában semmivel sem sietnek. Ott nincs olyan, hogy valamit elintézel másnapra.”

Minden portré egy harc eredménye

Az utazás során a legnagyobb problémát az jelentette, hogy az idegenvezetők főleg új épületekhez, gyárakhoz próbálták elvinni őt, miközben ő állandóan kereste az alkalmat, hogy

minél többet lásson a színfalak mögötti Észak-Koreáról, és minél többet beszélgethessen hétköznapi emberekkel.

„A legfőbb szabály az volt, hogy nem fotózhatok katonai létesítményeket és építkezéseket. Mivel én amúgy is arcokat kerestem, nem igazán kerültünk ellentétbe” – mondta Tančič.

Diákok a bioszszertárban Forrás: Matjazz

„Ugyanakkor minden portré egy harc eredménye. Egyáltalán nincsenek hozzászokva, hogy átlagembereket fényképezzenek. Egyfolytában kérdezősködtek, mindenre magyarázatot kellett adnom.

Miért nem a gyönyörű természetet, miért nem a nagy épületeket fotózom?

Elmondtam nekik, hogy ilyen képek már készültek, és ezek semmi újat nem mondanának az itt élő emberekről és a sajtóban démonizált Észak-Koreáról. Hétköznapi embereket akartam mutatni hétköznapi embereknek, ez volt a célom.”

Nem volt utólagos cenzúra

Tančič állítása szerint egyetlenegy képkockát sem ellenőriztek az út során a hatóságok, amit a nála lévő öt fényképezőgép valamelyikével készített. Tehát utólagos cenzúráról nem beszélhetünk. Ő válogatta ki az anyagból a végső ötven képet, ebből az észak-koreaiak harmincat választottak ki a kiállításhoz.

A falon ott a kedves vezetők képe Forrás: Matjaz Tancic

A portrék mintha egyszerre lennének a propagandagépezet részei, viszont az ott élő emberek valódi arcát is megmutatják. Tančič szerint ez csak attól függ, milyen kontextusban állítják ki a képeket: hiszen a világ összes fotóját fel lehet használni propagandacélokra, azt mondta, ő minden ilyesmitől távol akarta tartani magát, egyik oldalra sem akart odaállni.

Elfelejtett embereket akart megmutatni

„Észak-Koreáról csak szélsőségesen elfogult képeket látunk.

De senki nem beszél az ott élő emberekről, csak a politikáról, a munkatáborokról, a bombákról.

Mivel a hétköznapi embereket nem lehet felhasználni csak úgy ezekhez a szélsőséges képekhez, őket mindenki elfelejti. Én az elfelejtett észak-koreai embereket akartam megmutatni.”

Nagyon nehéz megismerni a gondolataikat Forrás: Matjaz Tancic

Ugyanakkor az észak-koreaiakkal Tančič nem sokat beszélgethetett, így kérdés, mennyire ismerte meg őket a fényképek elkészítése előtt. „Megvoltak a kommunikáció határai. Főleg munka közben fotóztam az embereket, ezért nem sok idejük volt. Mezőgazdasági és gyári munkást, recepcióst, sofőrt. Arra nem volt lehetőség, hogy együtt lógjak velük, és kötetlenül cseverésszünk. De dumáltam diákokkal.”

Bokszoló a korcsolyapályán

A legnagyobb baj, hogy minden egyes mondat átmegy az idegenvezetőkön a tolmácsolás miatt. „Így nem beszéltek a félelmeikről vagy arról, hogy milyen ebben a rendszerben élni. Arról tudtunk beszélgetni, milyen ruhát viselnek, milyen az idő, a város, ahol élnek. Nagy részük elég gátlásos volt.”

A bokszoló szabadidejét tölti épp a korcsolyapályán Forrás: Matjaz Tancic

A fotósra a legerősebb benyomást egy bokszoló tette, akivel a korcsolyapályán beszélgetett. „Éppen a szabadidejét töltötte a koripályán, ezért több időnk volt. De soha nem fogom elfelejteni az úszónőt sem, akit egy frissen átadott uszodában fotóztam le. Az úszódresszét, az arcát…”

A Laibachot is beengedték

Érdekes, hogy a szintén szlovén Laibach lett az első nyugati zenekar, amelyik koncertet adott Észak-Koreában. Mindenkit meglepett, hogy a provokatív konceptuális, militarista és totalitárius szimbólumokat használó, de nyilvánvalóban háborúellenes, Jugoszláviában egy ideig betiltott zenekar a világ egyik legerősebb diktatúrájában szórakoztatja majd a közönséget.
A két szlovén vonatkozású esemény Észak-Koreában Matjaz állítása szerint véletlen. A fotós a Laibach tagjaival tavaly Hongkongban találkozott, és mesélt nekik észak-koreai útjáról. „Le voltak döbbenve, és lövésük sem volt, hogy valaha ez meg fog történni velük is.”

Ezek a képek berántanak

Tančič a portrékat 3D-technikával készítette el. Ennek elmondása szerint két oka van: egyrészt a 3D-s képeslapok és fotók népszerűek Észak-Koreában. Másrészt a

portrék alanyát a lehető legközelebb akarta hozni a nézőhöz.

Ritka pillanat Észak-Koreában: egy látogató felszabadultan nézi a kiállítás képeit Forrás: Matjaz Tancic

„Ha feltesszük a 3D-szemüveget, olyan, mintha bekerülnénk a képen szereplő személyes terébe, a néző jobban meg tudja figyelni a közvetlen környezetet, a tekintetüket, az arckifejezésüket. Az ilyen képeket több ideig is nézzük, jobban elgondolkodunk az életükön” – mondta a fotós.

Nem olyan extrém élmény, mint India

Arról is kérdeztük a fotóst, mennyit látott vidéken a szegénységből – a nyugati hírek szerint az ország éhínséggel és folyamatos elszegényedéssel küzd. És hiába kapott Tančič a nyakába két idegenvezetőt, és nyilván előre egyeztetett helyekre mehettek csak, azért a kisbuszból kinézve tíz nap alatt csak érzékelt valamit ebből.

Tančič válasza: „Életemben több mint ötven országban jártam. Mindenhol látsz gazdag és szegény embereket. Észak-Koreában sétálni egyáltalán nem olyan extrém élmény, mint mondjuk Indiában.

Nem látsz kéregetőket vagy teheneket szemetet enni.

Nem olyan sokkoló, mint sok ázsiai vagy afrikai ország, sokkal civilizáltabbnak tűnik.”

Nő és gyermeke egy phenjani metróállomáson Forrás: AFP/Ed Jones

Nem tudni, valójában hogy érzik magukat

Persze szinte semmit nem lehet látni abból, hogy az emberek hogyan érzik magukat, nem lehet érzékelni a mentális állapotukat, hogy mennyire boldogok. "De a hétköznapi emberek a világon mindenhol hétköznapi emberek. A politika teszi ezt az országot sajátossá, nem az emberek. Nekik igényeik és félelmeik vannak, szerelembe esnek, gyereket nevelnek, mint bárhol máshol a világon.”