Akkor vágta bele a kést a fejembe

Oláh Attila, író, 2015.

Elképzelem, hogy mindez velem történik. Hogy megszülnek, de nem szeretnek, hogy négyévesen anyám lepasszol a mamának, aki gyalázatosabban bánik velem, mint a boszi Jancsival a Grimm-mesében. Hogy számomra nincs se Mikulás, se karácsony. Az az enyém, amit ellopok. Tiszta szívvel betörök, ha kell embert is ölök. Na, jó, azt azért nem. De ott állok a börtönben, nyílik a cellaajtó, és egy tetovált, kigyúrt hústorony néz szembe velem nyálcsorgatva. Csicska leszek, vagy nem? Hogyan ne legyek csicska? Oláh Attila válasza halk és egyszerű: úgy, hogy kőkeményen kiállsz magadért.

Oláh Attila egy sokadik nehéz börtönnap után visszamegy a cellájába, és éppen tusolni készül, amikor a fegyőr beszól, hogy valami új programra, valami mesekörbe kell mennie, úgyhogy igyekezzen.

Ennél röhejesebbet már rég hallott Attila, de ha nem megy, fegyelmi lesz belőle, és épp eléggé balhés csávó amúgy is. Nem véletlenül tartják az ötödik emeleten. Úgyhogy kivételesen nem pampog, hanem izzadtan, duzzogva lebattyog a negyedikre, a freskókkal díszített kápolnába. A balassagyarmati böri klasszicista műemlék, egyike a legrégebbi fegyházaknak Magyarországon.

Ez mekkora hülyeség már, gondoltam Fotó: Polyák Attila - Origo

A kupolateremben már vagy tucatnyi fogvatartott ücsörög, meg két civil nő. Egyikük Büky Dorottya, a Feldmár Intézet és a Tévelygőkért Alapítvány frontembere.

„Az első foglalkozáson körbe kellett ülni, mindenki bemutatkozott, elmondta, miért van bent, mit csinált, hány évet kapott, meg valamit pötyögött a családjáról. Dorka adott nekünk egy kis füzetet, és azt kérte, ébredés után írjuk le, mit álmodtunk az éjszaka. Következő alkalommal vigyük el a mesekörbe, és beszéljünk róla. Ez mekkora hülyeség már, gondoltam, egyik fülemen be, a másikon ki. De nem így történt, mert ami bement, az valahogy ott is maradt. Néhányan már a következő mesekörre hoztak álmokat. Én akkor még nem, de ahogy láttam a többieket, nem akartam kimaradni” – emlékszik Attila.

Tetkós izomkolosszusok

Büky Dorottya Feldmár András pszichoterapeutával együtt 2009-ben kezdett magyar és székely népmesékkel foglalkozni. Ezek a nem éppen szalonképes fabulák legnagyobb megdöbbenésükre tele voltak érzékiséggel, brutalitással és többtonnányi életenergiával. Büky és Feldmár A barna tehén fia székely meséből könyvet írtak, és kidolgoztak mellé egy önismereti tréninget, amelynek a Mesekör nevet adták. Majd csoportokat hirdettek, kipróbálták a módszert. Volt jelentkező bőven, akikkel elkezdhettek dolgozni.

A program híre valahogy eljutott a balassagyarmati börtön parancsnokának, Budai Istvánnak a fülébe. Megkérte Büky Dorottyát, ültesse át a tréninget a börtön falai közé. Már ha lehet. Lehetett. Így kezdődött. A programot a Feldmár Intézet indította el, ma a Tévelygőkért Alapítvány keretei között működik. Büky Dorottyának az első hetekben rémálmai voltak, ezekben szúrós pillantású tetkós izomkolosszusok játszották a főszerepet.

A túlélés érdekében az ember sok mindent megtesz Fotó: Polyák Attila - Origo

De aztán kiderült, hogy a kigyúrt Rambók emberek. Hogy „hatalmas hiba csak a bűncselekményt látni, amit az illető elkövetett”. Legtöbbjüket kisgyerek korától fogva bántották, megszégyenítették, soha még csak esélyük sem volt arra, hogy a saját énjük kialakuljon. A túlélés volt az egyetlen céljuk. A túlélés érdekében az ember sok mindent megtesz. Lop, csal, hazudik. Ha kell, öl. Igen, gyilkosok is vannak köztük. És amikor ezekkel a társadalom kloákájába száműzött nímandokkal elkezdenek foglalkozni, akkor kiderül:

Annyi energia van bennük, hogy ha egy társadalom ezt használni tudná, ahelyett hogy elnyomná, mert fél tőle, sokkal jobb lenne az egész országnak”

– mondja Büky.

Az okos rablót alakította

Mi lenne, ha félelem helyett együttérzéssel fordulnánk feléjük? Tudom, hogy a legtöbb magyar polgár a legszívesebben villamosszékbe ültetné valamennyit. Még Büky Dorottya is azt kérte, hogy olyan ember, aki gyereket erőszakolt vagy ölt, ne kerüljön a csoportba. Mert azért ő sem egy Teréz anya. Mert attól az ő gyomra is felfordul. Hányingerrel pedig nem lehet mesejátékot játszani. Jó, hát tényleg nem.

Kisgyerek vagyok. Az apám börtönben ül. Mesekörbe jár. A mesejáték egyik szereplője. Színházat csinál, játszik, táncol, énekel. Az én apám. A kezdetek óta eddig hat mesejátékot adott elő a balassagyarmati mesekör. Az elítéltek gyerekeinek, családtagjainak játszanak. A börtön falain kívül is jártak már egy-két előadással. Nagy sikerük volt. Minden történet róluk szól, az életükről, az álmaikról.

Akkor vágta bele a kést a fejembe meg a combomba Fotó: Polyák Attila - Origo

„Voltak ezek a kigyúrt, tetovált óriások, és voltak a kicsik, köztük Attila. Vékony volt, és visszahúzódó. A király vagy halál mesében az okos rablót alakította, ott hirtelen beleállt a szerepbe, egyszer csak azzá vált, akit játszott, és elkezdte élvezni. Én akkor vettem észre Attilát” – meséli Büky Dorottya.

A mama lopni küldte már hatévesen

Amikor Oláh Attila elkezdi leírni az álmait, elmesélni az életét, még nem tudja, hogy egyszer mindebből könyv születik. Amiben elmeséli a gyerekkorát, az egész eddigi életét. Borzalmakat. Hogyan passzolta le négyévesen az édesanyja a mamának, aki pokollá tette az életét.

A mama lopni küldte már hatévesen. Ha nem hozott semmit, nem kapott enni.

Amúgy sem. Lopni kellett a kaját is. A kenyeret. „Épp hogy egyet haraptam a kenyérbe, de még meg sem tudtam rágni, hogy lenyeljem, jött be a mama. Látta, hogy mit csinálok, és, a kurva anyját, fogta, kivette a számból azt a kis falatot, és eldobta. Nagyon kikaptam. Akkor vágta bele a kést a fejembe meg a combomba.”

Az Átrium színházban ülünk Oláh Attilával. Feldmár Andrással közös könyvbemutatóra készül. Egy kicsit izgul. Feldmár is bemutatja a maga új könyvét, Attila is az övét. Attila könyvének címe: És volt nála egy balta is.

Baj van, Dorka, szabadulok

Attila ötlete volt, hogy könyvet írjon. De a könyv sosem született volna meg, ha egy napon nem megy oda Büky Dorottyához azzal, hogy: „»Baj van, Dorka, szabadulok!« Ami fontos a számomra, hogy én kezdeményeztem, hogy segítségre van szükségem. Ha nem kérek senkitől segítséget, akkor szabadulásom után pár napon, hónapon belül ismét Balassagyarmaton leszek. Ezt nem akartam.”

Ebből talán tudnak tanulni az emberek, hogy ki kell állni magunkért, és túl kell élni az egészet, akármilyen problémánk van Fotó: Polyák Attila - Origo

Mert számukra tényleg nincs sok esély. Van köztük olyan is, aki egész 30 évnyi életéből mindössze egy hónapot töltött szabadlábon. Az ő története úgy kezdődött, hogy csecsemőként bedobták a nevelőintézetbe. Szó szerint.

A képzelőerő hozta létre a könyvet

Hogy miért sikerült Oláh Attilának? Feldmár erre azt mondja, azért, mert volt (van) imaginációja. Az imagináció nem puszta fantáziálás. Több annál. Képzelőerő. Amit elképzelünk, az valóra válik. Sőt, az egyetlen valóság az, amit elképzelünk. Ez a képzelőerő hozta létre a könyvet.

Attilának volt ereje elképzelni, hogy ő több annál, mint amiről az addigi élete szólt.

„Dorkához mindennap járnak emberek, problémával küszködnek, sokan nem tudnak belőle kilépni. Úgy gondoltam, én is egy csomó mindenen keresztülmentem, nekem is megfordult a fejemben, hogy felakasztom magam a fogdán. De ahogy kiszabadultam, rájöttem, milyen erős vagyok igazság szerint. Különben nem éltem volna túl mindazt, ami velem történt. Ebből talán tudnak tanulni az emberek, hogy ki kell állni magunkért, és túl kell élni az egészet, akármilyen problémánk van.”

Attila Dorottyáéknál lakott a szabadulást követő időszakban. Kint a kertben az asztal mellett, kávézás és teázás közben diktafonba mondta a történetét. Nehéz pillanatok voltak, hosszú csendekkel és sírásokkal.

Forrás: Origo

Aztán Szörnyi Krisztina profin, szépen megszerkesztette. Könyv lett, igazi könyv. Minden azért van a világon, hogy egy könyvben végződjék. Ezt Mallarmé mondta, csak úgy eszembe jutott.

Jót röhögünk Jézuson

„Ahogy múltak a hónapok, az évek, én nőttem, közben meg elkezdett folyamatosan csicskáztatni (a mama). Erre kellettem neki. Nekem kellett elvégezni a munkát az állatokkal, nekem kellett etetni, nekem kellett mosogatni, takarítani.

Kivett a napköziből is az iskolában, hogy tudjak dolgozni.”

Engem mindig nagyon izgatott, hogyan lehet elkerülni az erőszakot azzal szemben, aki agresszíven közeledik. Ott volt Szent Ferenc vagy Jézus, aki azt mondta, ha megütik a jobb arcodat, tartsd oda a balt. Ez nevetséges, mondja Attila. Tényleg jót röhögünk Jézuson.

Ez nevetséges, mondja Attila Fotó: Polyák Attila - Origo

„Én ezzel úgy voltam, meséli Attila, hogy amikor suliba jártam, voltak, akik kóstolgattak engem. Nem mertem visszaütni vagy visszaszólni, mert a mamám mondta, hogy ne verekedjek, jó kisfiú legyek. De tök égő volt az egész. Egyszer aztán visszaütöttem. Az élet verte belém, hogy ne tudjak becsicskulni később a börtönben.”

Attila a tököli börtönben kezdte a börtönéletet. Lopásért varrták be. Rettegett, amikor megtudta, hogy odakerül. „Van, amikor a bejáratnál eléd tesznek egy törülközőt vagy pokrócot, és ha átléped, akkor, azt hiszem, csicska vagy, ha meg felrúgod, akkor jó gyerek. Így a régiek levágják, milyen az újonc” – írja Attila.

Attila hamar felfogta, hogy nincs választása. Ha nem akar csicska lenni, konfrontálódnia kell.

A konfrontálódás technikája pedig a börtönben a verekedés.

„Tökölön mindennap történtek dolgok a megerőszakolástól a verekedésig. Fel kellett vegyem azt a stílust, meg kellett védenem magam. Már úgy mentem a gyarmati börtönbe, a cellába, hogy én kezdeményeztem.”

Kőkeményen ki kell állnunk magunkért Fotó: Polyák Attila - Origo

Azt hisszük, az élet itt kint más. Nincsenek ilyen törvények. Pedig vannak. Mindennap el kell döntenünk, csicskák leszünk, vagy frankók? Kőkeményen ki kell állnunk magunkért. Igaza van Attilának. Ezt megtanultam a könyvéből.

Móricz Zsigmond is megirigyelné a sztorit

Attila legyőzte a hétfejű sárkányt, és elnyerte méltó jutalmát. A hercegnőt. Rékának hívják. Az ujjaira is rátetováltatta a nevét. Babát várnak.

Az ujjaira is rátetováltatta a nevét Fotó: Polyák Attila - Origo

Attila Büky Dorottyával minden pénteken visszajár a mesekörbe mint tapasztalati munkatárs. Amikor mennek be a böribe, a többiek kikiabálnak a cellákból:

Büszkék vagyunk rád, Attila, te vagy a példaképünk!”

„Láttak a tévében is, látják, hogy mennyire változom, mennyire csillog a szemem, mennyire jól érzem magam a normális életben. Tudják, milyen voltam, és a mai napig csodálkoznak rajtam. Vannak barátaim, érzem, hogy szeretnek, és én is tudom viszonozni” – mondja Attila.

Na, de nem spoilerezem tovább. Olvassák el. Az És volt nála egy balta is nem lányregény, előrebocsátom. Móricz Zsigmond is megirigyelné a sztorit, az tuti.

2014 őszétől 2016 tavaszáig a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával futó Mirkó – a fogvatartottak gyermekeiért projekt célja elsősorban az apa-gyermek kapcsolat erősítése, gondozása, a gyermekek sorsának követése, támogatása, másodsorban a civil szervezetek bevonása, aktivizálása, ezen keresztül a társadalom érzékenyítése. A börtönbeli Mesekör előadásai és az ehhez kapcsolódó játékos programok oldják a gyerekek szorongását és feszültségét, miközben segítik a fogvatartott apák önértékelését és felelősségvállalását is.