Mi a közös az alábbiakban?
Ne gondolkodjanak tovább! A megoldás: tűzijáték.
A kínaiak találták fel a selyemszövést, az ecsetet, a papírt. Igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy a tűzijátékot is nekik köszönhetjük. Hogy ez 2000 vagy csak 1000 évvel ezelőtt történt-e, annak ma már nem igazán van jelentősége. Ami biztos, hogy esküvő, születés, vallásos ceremónia vagy a híres kínai újév nem múlhatott el látványos pirotechnikai parádé nélkül.
A fülrepesztő, színes-szagos durrogtatásnak kezdetben valamennyi kultúrában tudatmódosító szerepet tulajdonítottak: ezzel igyekeztek elűzni az ártó szellemeket. Máig megmaradt ebből valami, mintha természetfeletti, irracionális félelmeinket akarnánk felülírni a fülsiketítő hang- és pazar fényorgazmussal.
Apropó, orgazmus. A tűzijáték jelentéstartománya a filmművészetben gazdagodott és teljesedett ki igazán azzal, ahogy a szerelmi egyesülésnek, az erotikus vágyak beteljesülésének (vagy épp beteljesületlenségének),
sőt a férfi orgazmusának látványos szimbólumává vált.
Az 1972-es, kultikus pornóként emlegetett Mélytorok (Deep Throat) fináléja nem csak azért lehet emlékezetes, vélik az elemzők, mert amúgy a 60-as évek szexuális forradalmának, a „Szeretkezz, ne háborúzz!” (Make love, not war) szellemiségének vizuális betetőzéseként is értelmezhető.
Filmesztéták szerint az utolsó, artisztikusan vágott képsorok arra tesznek kísérletet, hogy a férfi látványos ejakulációjával (tűzijáték) szemben az amúgy fiziológiailag megragadhatatlan női orgazmust mintegy belülről ábrázolják.
Lényegesen szemérmesebben, de a szexuális egyesülést szimbolizálja a tűzijáték Hitchcock Fogjunk tolvajt! című 1955-ös filmjében, már-már pornográf hatást érve el a fénykilövellések bevágásával, amikor Cary Grant megcsókolja, és diszkréten ledönti a kanapéra Grace Kellyt.
Amikor már azt hisszük, hogy a tűzijáték szimplán unalmas filmes klisé, akkor jön Brian De Palma, és a Halál a hídon-ban (Blow out, 1981) a beteljesületlenség, az örök vágyakozás szimbólumává emeli a fényparádét.
Ugyanezt teszi Leos Carax egy másik hídon, A Pont-Neuf szerelmesei-ben (1991), igaz, a tűzijáték itt, a jelenet szenvedélyessége ellenére nem annyira a drámai hatás, mint inkább a poétikus hangulat eszköze.
A kínaiak egyébként máig annyira rajonganak a tűzijátékért, hogy a petárda feltalálását minden év április 18-án megünneplik. Sőt petárda-nagyhatalomnak számítanak, Húnan tartományban állítólag egymást érik a pirotechnikai gyárak.
Ha a tűzijáték valóban Kínából került Európába, akkor abban Marco Polónak is lehetett némi szerepe. Ő ugyanis magával hozta a feketelőport, minden leendő tűzijáték alapanyagát, aminek a kálium-nitrát (salétromsó) az egyik legfontosabb összetevője. Nem véletlen, hogy az arabok „kínai sónak” nevezték, utalva ezzel az eredetére. A kálium-nitrátot a kínaiak a konyhában és a gyógyításban is használták.
Afrodiziákumként is alkalmazták, pedig hol volt akkor még a filmművészet!
Valószínűleg Marco Polónak köszönhető, hogy Európában elsőként az olaszok használtak feketelőport a tűzijátékgyártáshoz. Vezető szerepüket a taljánok a műfajban később is megőrizték. Az amerikai tűzijáték-kereskedőket még ma is Guccinak, Rozzinak vagy Zambellinek hívják.
De hát alig akadt európai nemzet, amelyet ne ejtett volna rabul az új tűzvarázs. Az angolok különösen rákattantak erre az úri huncutságra. Shakespeare lelkesedett érte, darabjaiban nem egyszer említi a tűzijátékot, például a VIII. Henrik-ben.
Vagy mondjanak le (ez a rendelet)
Bár színművei egyáltalán nem a látványról szóltak, a pirotechnika rendszeresen visszatérő eleme volt Shakespeare színházának, főleg a csatajeleneteket tették vele hatásosabbá. Pont ez okozta a Globe vesztét. 1613. június 29-én az ügyeletes pirotechnikus nem állt épp a helyzet magaslatán, a különleges effektnek szánt, ágyúból indított tűzijáték miatt ugyanis az épület lángra kapott, és leégett. A sors fintora, hogy épp a VIII. Henrik-et játszották.
A Tudorokat persze ez nem rettentette el, továbbra is kitartóan rajongtak a petárdaesőért. I. Erzsébet annyira, hogy hivatalos tűzmesteri hivatalt alapított Fire Master of England néven.
Az írók tűzijáték iránti rajongása Shakespeare után sem hunyt ki. Thomas Hardy, T. S. Eliot, Hemingway, Stephen King, Philip Pullman egy-egy művében kitüntetett szerepet kapott a parádé. Pullmannál már maga a cím is árulkodik központi szerepéről: A tűzijátékmester lánya (The Firework Maker's Daughter).
Stephen King magyarul Ezüst pisztolygolyók címmel megjelent 83-as horrorregényében Marty, a mozgássérült srác rossz néven veszi, hogy holmi „rejtélyes bűnesetek” miatt elhalasztják az éves tűzijáték-mulatságot egy kisvárosban. Marty aztán maga is találkozik a gyilkosságok mögött álló – farkasemberbőrbe bújt – gonosszal, de a pirotechnika iránti rajongása megmenti a fiút: egy petárdával sikerül megsebesítenie a fenevad szemét. Milyen jól jöhet néha a narancssárgán fellobbanó fény a rideg, teliholdas éjszakában – főleg, ha farkasemberek kószálnak a környéken!
A fantasyirodalomban aztán végleg nélkülözhetetlen kellékké, a mágia eszközévé vált a tűzijáték, amivel mintegy visszahelyezték a dolgot eredeti kontextusába. Legszebb példa erre A Gyűrűk ura-trilógia, amelynek Gandalfja legendásan nagy mestere a petárdáknak.
De Zsákos Bilbó maga is egy nagy villanás kíséretében válik kámforrá a saját születésnapján.
...mert az öreg éppen Gandalf volt, a mágus, akit Megye-szerte jól ismertek mint a tüzek, füstök és fények kiváló szakértőjét. Valójában sokkal nehezebb és veszélyesebb mesterséget űzött, de erről a megyeiek nem tudtak semmit.
A tűzijáték Gandalf műve volt; nemcsak hogy ő hozta, de ő is tervezte és készítette; azután pedig ő gyújtotta be a különleges görögtüzeket, fénykulisszákat, rakétákat. De ezeken kívül is voltak bőven petárdák, röppentyűk, durrantyúk, csillagszórók, fáklyák, törp-gyertyák, tünde-szökőkutak, kobold-pukkantók és szikravetők. Mind remek volt. Gandalf egyre nagyobb művész lett, ahogy múltak fölötte az évek.
Vagy ott van a Harry Potter mókás ikerpárja, Fred és George Weasley, akik hamar gandalfi magasságokba jutottak a pirotechnika terén, és ezzel kis híján őrületbe kergették a regényfolyam Hoffmann Rózsáját, Dolores Umbridge-ot. Persze a poroszos iskola megtestesítőjén hosszú távon semmiféle varázslat nem fogott.
A zene az irodalomnál is hatásosabban tudta lefordítani a tűzijátékot a maga nyelvére. Érdekes, hogy ebben is az angolok járnak az élen. Bár maga Händel német volt, de olyan sokat élt és dolgozott Angliában, hogy egész életműve az angolokat gazdagította.
Tűzijáték-szvit-je, The Music for the Royal Fireworks, vagyis A királyi tűzijátékhoz írt zene az egyik legismertebb és legplasztikusabb megfogalmazása a tűzijátéknak. Zenéjében az a nagyszerű, hogy nemcsak imitálja a petárdaesőt, hanem a látványosság által kiváltott érzelmeket is képes lefesteni. Emelkedett és szenvedélyes, fenséges és mágikus, akár egy fantasy.
II. György angol király, amikor az 1748-as aacheni békekötés méltó megünneplésére megrendelte a művet, azt kérte a zeneszerzőtől, hogy kizárólag katonai hangszerekre írja a zenét. Az eredeti partitúrában 24 oboa, 12 fagott, 9 trombita, 9 kürt és 3 pár üstdob szerepel.
Később Händel vonósokkal egészítette ki a szólamokat, leggyakrabban ma is ezt a verziót adják elő. Itt Hervé Niquet vezényli korabeli hangszereken játszó Le Concert Spirituel névre keresztelt bandáját.
Nem csak Händel tett kísérletet arra, hogy a tüzet zenei hangokba oltsa. Sztravinszkij és Debussy is írt Tűzijáték címmel zenét, a 20. századból pedig Oliver Knussen Flourish with Fireworks című alkotása jutott legközelebb ahhoz, hogy a hangokat felgyújtsa.
Händel után a legkifejezőbb azonban kétségtelenül Wagner tűzvarázsa A walkür-ből. Ennél "tüzesebb" zenét talán azóta sem írt senki.
Tűzijáték Magyarországon