Ugyanilyen szürke február volt, harmadika vagy talán már negyedike, amikor a barátom felhívott és azt suttogta rekedten a telefonban: Bohumil Hrabal meghalt. Sírva fakadtam. Mintha a legközelebbi hozzátartozóm ment volna el.
Amikor a 90-es években a villamoson minden második ember Hrabalt olvasott, dafke nem vettem a kezembe. Utána viszont olyan szinten váltam függővé, hogy pár évig alig tudtam mást olvasni, mint az ő szövegeit.
Az ő kedvéért szerettem meg a sört, persze nem a magyart, hanem a csehet. Nem telik el hét, hogy ne áldoznék az író emlékének a Rákóczi úti Hrabal sörözőben. A falon egy csomó Hrabal-poszter, meg fotók a Sörgyári capriccióból.
Kedvencem lett a duplán komlózott Postřižinské Jubilejni Lezák, ami abban sörgyárban készül, ahol Hrabal nevelőapja, Francin volt a könyvelő, ahol Pepin bácsi történeteitől zengett az udvar.
Hrabal jogot végzett, de ez sosem zavarta különösebben. A háború alatt dolgozott vasúti forgalmistaként, ez ihlette a Szigorúan ellenőrzött vonatok (1965) című regényt, amiből nagy barátja, Jiří Menzel rendezett Oscar-díjas filmet.
Menzellel egyszer volt szerencsém beszélgetni. Interjún kívül azt mondta, egyetlen komoly nézetkülönbség volt közöttük. Hrabal rajongott a sörért, Menzel viszont máig ki nem állhatja.
Mindig azt hittem, a csehek olyanok, mint Hrabal. Menzel fosztott meg ettől az illúziótól. Azt is elmesélte, hogy a csehek többsége nem igazán szereti Hrabalt.
Hrabal születésének századik évfordulóján felmerült, hogy a nymburki iskola felveszi az író nevét. Elképesztő ellenállásba ütköztek a szervezők. A szülők többsége nem volt hajlandó belemenni, mert szerintük Hrabal, aki megbukott, aki az iskola réme volt,
aki később alkoholista lett, ráadásul öngyilkos, nem lehet egy felnövekvő nemzedék példaképe.
Mindig irigyeltem Szigeti Lászlót, aki egy egész könyvrevalót összebeszélgetett Hraballal. A Zsebcselekben mondja el, hogyan írt: „A szép történetek zömét idegenektől hallom… Mikor aztán beáll a túlnyomás, és azzal fenyeget, hogy szétpattan a fejem, kénytelen vagyok odaülni az írógéphez”.
Szóval csak azt akartam mondani ezzel a jegyzettel, hogy a mai nap semmiképpen ne múljon el anélkül, hogy el ne olvassunk pár oldalt Harabal valamelyik könyvéből.
És persze kinyitok egy Postřižinské Jubilejni Lezákot. Na, jó, inkább kettőt. Az a biztos.
Legfontosabb művei magyarul
A városka, ahol megállt az idő