Irodalom nélkül kevesebbet tudnánk a reggeli merevedésről

Balra egy kecske, jobbra egy szatír. A kerámia Krisztus előtti 6. századból származik

Ahhoz, hogy az irodalomról beszéljünk, el kell felejtenünk az irodalmat – ez az állítás csak elsőre ellentmondás. Ugyanígy: ahhoz, hogy a gimnáziumban a diák találkozzon az irodalommal, és ne csak jó jegyet szerezzen belőle, el kell felejtenie az irodalomórát. El kell felejteni a tananyagot, mert a tananyag unalmas adathalmaz, az irodalom viszont az életünk. A tananyagot nem azért állították össze, hogy izgalmas legyen. Milyen kár! 

Úgyhogy a Himnusz elemzését daráló jótanuló és a tanár édesanyját szidalmazó rossztanuló (aki szerint az irodalom fos) tévedésben él: imádatuk vagy utálatuk tárgya igazából nem az irodalom, hanem a tananyag.

A jótanulóban és a rossztanulóban azért van valami közös. Egyiknek sincs halvány segédfogalma sem, mi akar lenni: jogász vagy mérnök vagy orvos vagy közgazdász vagy pszichológus vagy diplomata vagy informatikus. Leginkább informatikus. Szóval valami normális foglalkozás kell. De azt kristálytisztán tudják: írók, költők, bölcsészek nem lesznek, mert azok paraziták, akik nem dolgoznak, a hülye verseiket meg regényeiket meg csak a barátaik olvassák.

De hogy is jutottunk el idáig?

Abba most ne bonyolódjunk bele. A lényeg, hogy vannak még olyan tanítók, akik Yoda szelídségével és Darth Vader radikalizmusával szállnak harcba – az irodalom oldalán.

Reggeli merevedés és a szatír Orion

Vegyünk egy egyszerű állítást: irodalom nélkül sokkal kevesebbek vagyunk. Vagyis minél kevesebb az irodalom az életünkben, annál többet veszítünk. És ennek az égvilágon semmi köze az irodalomórákhoz.

Irodalom nélkül nem értenénk, hogy a vagány fiúk és csinos lányok péntek esti kirajzása és lerészegedése a dionüszoszi ünnepekkel rokon. Nem értenénk, hogy Jancsi és Juliska mézeskalács-víziója valójában a gyerekgyilkosságról és a felnőtté válásról szól.

Balra egy kecske, jobbra egy szatír. Az ábrázolás a Krisztus előtti 6. századból származik Forrás: Creative Commons Attribution/Marie-Lan Nguyen

De kevesebbet tudnánk a reggeli merevedésről is. Hiszen ha vagyunk olyan bátrak, és az ügyben a görög mitológiához fordulunk, hamar kiderül, hogy a szerelmi képességeiről is ismert Orion hajnalban volt a legaktívabb, az is előfordult, hogy szatírrá változott.

Az irodalom visszavág

Az irodalom mindenhol felbukkan. Elsőre meglepő lehet, de rögtön irodalmárokká válunk, ha belemelegedünk egy jó sztori mesélésébe: „És akkor odajött a csajom anyjának a szeretője, és azt mondta, de ez tök komoly, hogy húzzak el a p***ba, mert rendőrt hív. Én meg erre megfordultam, köptem egyet a földre, és otthagytam őket.”

Vagy ha lelkizünk egyet, mondjuk így: „Tegnap éjszaka végig rád gondoltam, úgy éreztem magam, mintha forogna velem a világ, fájt a szívem, és nagyon-nagyon hiányoztál!”

Előbbi az epika, utóbbi a líra, ha mindenképp el szeretnénk nevezni ezeket a tananyagok nyelvén.

"Próbálok teret engedni a diákok gondolatainak, ugyanis nem biztos, hogy én mindig többet tudok náluk" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Egyébként mindezt nem én mondom, hanem Nényei Pál, tőle származnak a fenti idézetek (ez így már szinte dráma). Nényei a Piarista Gimnázium tanára, korábban Pannonhalmán tanított, még korábban ugyanott végzett, és most jelent meg egy zseniális könyve.

Szelíden radikális

Az irodalom visszavág egy quadrológia első darabja, és a Tilos az Á kamaszoknak szóló sorozatában jelent meg. Nagyjából követi a gimnáziumi tananyagot, csak sokkal részletesebben és hangsúlyeltolódásokkal meséli el az irodalom történetét.

A könyv borítója Baranyai András munkája Forrás: Tilos az Á

Mégsem válik egy pillanatra sem tankönyvvé, tananyaggá vagy ismeretterjesztéssé, aminek nagyon egyszerű oka van: Nényei úgy beszél a tárgyáról, hogy nincs mindenre kész válasza, de van véleménye és saját látásmódja arról, hogy mi érték az életben, és mi nem.

Egy jó óra olyan, mint egy jó beszélgetés

„Annyit teszek, hogy megpróbálom a diákokkal együtt megtalálni azt, ami miatt egy mű nekik is aktuális és fontos lehet. Az, hogy a könyvemben példaként szerepelnek bulik, lerészegedés, meg ilyesmik... próbáltam érthetően fogalmazni, miközben nem gondolom, hogy a fiatalság legfontosabb témái ezek lennének. Azt meg, hogy szexualitás előfordul az irodalmi művekben, vállalom” – mondja Nényei.

Nényei Pál, a Piarista Gimnázium tanára Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Az órákon próbálok teret engedni a diákok gondolatainak, ugyanis nem biztos, hogy én mindig többet tudok náluk. Egy jó óra olyan, mint egy igazán jó beszélgetés. Diák is, tanár is többet tud utána, mint előtte” – teszi hozzá.

Nem a diákok szempontjait tartják szem előtt

Nényei szerint nagyon szomorú, hogy az irodalom gyakran elveszíti a lényegét, miközben tananyaggá alakul. „Elveszít mindent, ami fontos, kilúgozódik belőle a művészet. Jó lenne, ha a művek a tanórák alatt is műalkotásként létezhetnének” – mondja.

Hogy miért történik ez, az összetett probléma. „Az unalmasítás akkor kezdődik, amikor a születésekor aktuális mű klasszikussá válik. Aki ez után nem a tudomány által szentesített módon nyúl a műhöz, könnyen megkaphatja a szakmaiatlanság vádját.

És kész a baj.

Az irodalomtankönyvek nagy része úgy beszél a művekről, ahogy azt a tudományosság megkívánja, és nem úgy, ahogy azt az adott mű és a diákság kívánja” – magyarázza a tanár.

Félbevágott mákszemben üldögélő madárka

De Nényei ennél is tovább megy. Szerinte nem létezik olyan tananyag, ami nem teszi unalmassá az irodalmat. „El kell fogadni, hogy minden egyes mű önálló egyéniség. Azaz mindegyikhez más és más módon kell közelíteni.

Nincs recept a műelemzésre!

Van egy ukrán művész, Mikola Szjadrisztij, aki mikroszkóp alatt látható műveket készít. Például félbevágott mákszemben üldögélő apró arany madárkákat. Ő mondta, hogy nem a mű megalkotása a legnehezebb munka, hanem a mű megalkotásához szükséges szerszámok kitalálása és elkészítése.”

Egy szelíden radikális irodalomtanár Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nényei pontosan ezt gondolja az irodalomról és a művek értelmezéséről. „Nagyon komoly munka fogást találni a művön úgy, hogy ne sérüljön meg. Ha elemzési sémákat használunk, gyakran megöljük a művet. Nem lehet izgalmas tananyagot összeállítani mindenféle módszerek és külső szempontok alapján.”

Ez személyes ügy

Nényei nem elégedett az irodalomtankönyvekkel sem. Részt vett egy sokat kritizált kísérleti könyv megírásában, de nem sikerült beilleszkednie a tankönyvíró csapatba, mert nem tudott elég objektíven fogalmazni.

„A személyesség, a személyes, szubjektív hang a tudományosság akarása miatt még nem kapott helyet az irodalomtankönyvekben.

Számomra az irodalomról való beszéd személyes ügy.

Nincs objektivitás az irodalomban. Vagy ha valaki arra törekszik, támad az unalom! Lehet, hogy nagyobb bátorság kell hozzá, de érdemes lenne vállalni, hogy egy tankönyv is valaki műve, és nem egy személytelen valamié.”

Komoly humor

Az irodalom visszavág-ot jóformán végigröhögtem. A szöveg könnyed, de nem felszínes, tele van humorral, mégis komoly. Jó megoldás, hogy Nényei beleírt a szövegbe két olvasót, akik néha megszakítják mondandóját, és kotnyeleskednek (a széplelkeket pár oldallal hátrébb zavaró kis fekete szmájliról nem is beszélve – nyilván ezeket a részeket olvassuk a legnagyobb kíváncsisággal, akár széplelkek vagyunk, akár nem).

A rossztanuló folyton az író szemére veti, hogy miért kell neki ezt a hülyeséget olvasnia, a jótanuló meg gyakran felháborodik, amikor kiderül pár műről, hogy szexről, erotikáról, csábításról, bűnről szól.

Vagyis felnőtté kell válni ahhoz, hogy megértsük őket.

És ez néha ijesztő.

Az igazi tudás ijesztő, mert alapjaiban változtatja meg a személyiséget. Azt hiszem, erről a tanárok tudnak a legtöbbet. Na, nem azok, akik fejhangon ordibálnak, ha arra jönnek be a terembe, hogy szétszórták a diákok a krétát – az ilyen tanárokról is van szó a könyvben, méghozzá a metaforát elmagyarázó résznél.

– Attól félek, ezentúl nem fogom tudni őszintén átadni magamat a népdaloknak meg a meséknek, és mindig az értelmüket fogom keresni, és mindig attól fogok félni, hogy valami csúnyaság van bennük igazából. Például az, hogy „Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske..."

– Miért lenne csúnyaság az, hogy egy férfi szeretkezik egy nővel? Igen, az, hogy „nyitva van az aranykapu", azt jelenti, hogy a nő odaadja magát a férfinak. És hogy „bennmaradt a macska"...

– Jó, rendben, ne mondja tovább, értem már! De tudja, mitől félek? Hogy most már biztos olyan dolgokat is „úgy" fogok értelmezni, amik nem is „azok". Például: „Hej, Jancsika, Jancsika, mért nem nőttél nagyobbra..." Lehet, hogy ez a Jancsika nem is egy kisgyerek? Pfuj!

– Hát bizony. Nem kisgyerek. És ezt is sajnálom. Meg mindent sajnálok. Egyrészt! Másrészt meg örülök. Elindultál a felnőtté válás felé. Majd megtanulod kigyomlálni a rossz értelmezéseket, a saját butaságaidat. Nem minden szexualitás. És hát... Az irodalom nem gumicukor. Meg csillámló felhők között ugráló pónilócsapat.

Klasszikus vs. kortárs

„Az irodalomról is másképp kell beszélni a 21. században, mint korábban. Más, újabb és újabb műveket (is) lehet olvasni, és új szempontokat kell találni az értelmezéshez.

A klasszikusok helyét és helyzetét is újra kell gondolni.

A befogadásra váró szövegvilág akkorára tágult, hogy érdemes átgondolni az arányokat: szelektálni a múlt irodalmát, és behúzni a kortárs költészetet, regényt, drámát” – ezt már Péczely Dóra mondja, a Tilos az Á könyvek főszerkesztője, akinek régóta nagy álma, hogy szülessen egy friss, Szerb Antal nyomdokain járó irodalomtörténet.

A Tilos az Á kiadóra jellemző a kísérletezés Forrás: AFP/Daniel Roland

Nényei a legtermészetesebb módon vonja be a párbeszédbe Harry Pottert a trójai háború értelmezésébe, vagy hozza be Varró Dániel versét, amikor az iróniáról van szó. De ezek azért megmaradnak kitekintésnek, szó sincs arról, hogy kortárs művek felől magyarázná a múltat.

Nényei nem tartja problémának a klasszikus irodalom túlsúlyát a gimnáziumi tananyagban. Szerinte rég baj van, ha egy kortárs műnek az iskola segítségét kell kérnie ahhoz, hogy eljusson az olvasókhoz.

A klasszikusok viszont megérdemlik a hátszelet.

„Hiszen azok már bizonyítottak. Lehet őket nem szeretni, ettől még klasszikusok maradnak. A kísérleti tankönyvek – legyen róluk bármi is a véleményünk – tele vannak kortárs szerzőkkel. Soha ennyi kortárs szerző nem került tankönyvbe, mint mostanában. Hogy ez jó-e így, vagy nem jó, így kell őket szerepeltetni, vagy máshogy, azon lehet vitatkozni” – mondja.

Szereti a kötelezőket

Nényeinek a mostanában sokat kritizált kötelező olvasmányok rendszerével sincs semmi baja. Pontosabban szerinte nem azon múlik a tanár sikere és a diák találkozása az irodalommal.

Felvetésemre, miszerint a kötelező olvasmánynak feladott regények általában egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy igazi élményt okozzanak, és megszerettessék az olvasást, így válaszol:

„A regények magukban nem alkalmasak semmire. Csak állhatnak egy polcon vagy egy raktárban. Főleg arra nem alkalmasak, hogy valamit megszerettessenek. Egy irodalmi mű addig él, ameddig olvassák.

A szeretet az olvasás folyamán születik meg.

Az olvasóban. Az olvasás azonban munka, amit tanulni kell. Az a tanár feladata, hogy segítse a diákot az olvasás megtanulásában.

Szerintem, amikor egy tanár egy kötelező olvasmányt hibáztat, igazából nemcsak az olvasmánnyal van baja, hanem azzal is, hogy ő maga nem talál fogást a művön. Ami teljesen rendjén való dolog. Akkor nem érdemes azt a művet tanítania. A baj akkor kezdődik, ha egy tanár rá van kényszerítve arra, hogy olyasmit tanítson, amihez nem ért, vagy semmi köze hozzá.”

Nincs gondja a kötelező olvasmányokkal Fotó: Szabó Gábor - Origo

Úgyhogy ő is ad fel kötelezőket. „Nincs bajom a gimnáziumi kötelezőkkel, óriási élmény újraolvasni őket. A tanítandó anyagban van választási lehetőség. Amihez nagyon nem értek, nincs hozzá közöm, próbálom elkerülni.”

A kötelező olvasmányokkal és a kortárs irodalom taníthatóságával korábban is foglalkoztunk az Origón. Azt írtuk, hogy a nemzeti kerettanterv kiszorítja a jelenkori magyar irodalmat a gimnáziumokból, ezzel egész nemzedékeket szoktat le az olvasásról. Irodalomtörténettel és unalmas kötelezőkkel fárasztjuk a diákokat, izgalmas kortárs szövegeket alig tanítunk. Persze, hogy mi történik az osztályteremben az ajtó becsukása után, az már a tanáron múlik.

Írásunkra a Délmagyarország és a Magyar Idők válaszcikket közölt.

Mi lesz a bölcsészettel?

Ahogy említettem, a könyvben szereplő jótanulóban és rossztanulóban az a közös, hogy egyik sem akar író vagy bölcsész lenni. Inkább valami értelmessel foglalkoznának, ezt várják tőlük a szüleik is.

Ebben jó adag társadalomkritika van Nényei részéről. Magyarországon ma nem becsülik a bölcsészetet, irodalmat, művészetet – ez a kiindulópontja a könyvnek.

„A bölcsészet lenézése mögött semmi más nincs, mint az, hogy a művészet, a művészi gondolkodás sok embertől nagyon távol került. Ez nem vészes állapot, csak tény. És ebben az is benne van, hogy a művészet mintha manapság nem tudna elég jól reagálni a saját korára. Sokkal pontosabban reagál például az Apple vagy a Samsung, mint a művészet” – mondja.

Magyarországon lenézik a bölcsészetet és irodalmat Fotó: Szabó Gábor - Origo

De katasztrófa azért nincs. „A művészet tudja azt, amit sem az Apple, sem a Samsung nem tud, csak ez még titokban van.”

Az irodalom visszavág felpiszkálja a kamasz olvasók vagy kamaszlelkű felnőttek figyelmét. Elkapja az olvasó grabancát, és a legnagyobb szeretettel nyomja bele az arcát a bölcsészetbe. Ilyen egy igazi egész pályás letámadás a mobilt nyomkodó vagy éppen a mindig az első sorban jelentkező fiatalok ellen! És a fiatalokért.