Szirtes Tamás: A Madách Színházban minden előadás bemutató

Szirtes Tamás ad interjút Tasnádi Katának 2016 május 27-én
Szirtes Tamás ad interjút Tasnádi Katának 2016 május 27-én
Vágólapra másolva!
Az 1970-es, 80-as évek Madách Színháza máig legendás, de nagyon más, mint a mostani, amely főként a világsikerű musicalek bemutatásáról ismert. Szirtes Tamás ügyvezető igazgató szerint a Madách most is nagy korszakát éli, amelyet viszont a zenés színháznak szenteltek, és az évek óta tartó munka eredményeképpen ma már bármilyen nagyszabású darabot képesek színpadra állítani. Az igazgató-rendezővel nem volt egyszerű időpontot egyeztetnünk az interjúra, hiszen többek között a Madách debreceni vendégszereplésére, az Operaház Billy Elliot-bemutatójára és következő vezetői ciklusára készül. Végül két megbeszélés között sikerült beszélgetünk vele arról, hogy honnan indult és merre tart a Madách, miért népszerű a zenés színház, és hogy hogyan működik a musicaljátszás.
Vágólapra másolva!
  • Szerencsés pillanatban született a döntés, hogy a Madách a musicalek felé forduljon.
  • A zenés színház összművészeti jellege miatt népszerű, és máshoz nem hasonlítható élményt ad a nézőnek.
  • A Madách felkészült a legnagyszabásúbb musicalek bemutatására is, és minden világsikert szeretnének elhozni Budapestre, de a magyar alkotókat is bátorítják.
  • Az Operaház Fantomjának második része és a Szerelmes Shakespeare érkezhet pár éven belül a színházba.
  • Ha újra igazgató lesz, Szirtes Tamás még egy játszóhelyet és vidéki turnékat szeretne.

A Madách nagy korszakaként az Ádám Ottó igazgatásával fémjelzett időszakot szokták emlegetni. Mit őriznek azokból az időkből örökségként?

A színháznak sokféle aranykora van. Kétségkívül a Madách Színház egyik legfényesebb korszaka Ádám Ottóhoz kapcsolódik. Nekem ő mesterem, tanárom volt, ott van az íróasztalom fölött a képe. Mind a mai napig azt gondolom, hogy a saját személyes pályám soha nem teljesedhetett volna be nélküle, nagyon nagy szeretettel, hálával gondolok vissza rá, és mindazt, ami az ő szakmai emlékezete, azt igyekszem megőrizni.

Azóta viszont nagyon megváltozott a színház profilja...

Az Ádám Ottó-korszak a szocializmushoz kapcsolódik. Én 1972-ben szerződtem a Madách Színházhoz, nem sokkal előtte vette át Ádám Ottó az igazgatást. Színházi ideálja elsősorban az igazságra, a pszichológiai realizmusra, az élet és a társadalmi folyamatok mély értésére és elemzésére alapozódott, és ennek a kifejezési eszközei a színdarabokon kívül a jelentős színészi alakítások voltak. Az a rendezői esztétikum, amit Ottó vallott, nagyon kedvezett a nagy színészegyéniségeknek. Huszti Péter, Gábor Miklós, Tolnay Klári, Psota Irén, Pécsi Sándor, Kiss Manyi... és még sorolhatnám a színészlegendák neveit, akiknek ez a legtermékenyebb korszakuk volt. Azoknak az éveknek a Madách Színházában egyszerre építettük a színészi pályákat, és kerestünk olyan darabokat, amelyek méltón képviselik a színház filozófiáját. Ez a korszak Ádám Ottó távozásával megszűnt. Ez után Kerényi Imre vette át a Madách Színházat, aki elsőrangú színházi szakember. A Madách Színház az ezt követő 16 évben sokat változott. Változott műsorpolitikája, társulatszervezési elvei, koncepciója. Abban az időben a fővárosi színházak, főleg a rendszerváltás után, erős profilozódáson mentek át. Markánsan kialakultak a szórakoztató színházak, és kialakultak a művészszínházak is. A Madách azokban az években, de bizonyos mértékben azt megelőzően is, a kettőnek a keveréke volt. Mindig tett a szórakoztató színház felé gesztusokat, nagyon fontosnak tartotta, hogy a nézőtér tele legyen, de támogatott bizonyos művészi kísérleteket is. Az Ádám Ottó-korszakban a művészi irányvonal erőteljesebb volt, az ezt követő években azonban a hangsúlyok megváltoztak, és megfogyatkoztak a nagy színészi egyéniségek is.

Szirtes Tamás szerint a Madách most is nagy korszakát éli Fotó: Szabó Gábor - Origo

Miután átvette az igazgatást, újból megváltozott a színház műsorstruktúrája.

Én 2004-ben vettem át a színházat. Részben a fenntartó Főváros óhaja volt, hogy a Madách Színház változzon meg, és a művészszínházak - szórakoztató színházak újfajta leosztásában foglaljon el új helyet, nevezetesen a zenés színházi helyet. Ez a fenntartói igény teljes mértékben egybeesett az én ambícióimmal és vágyaimmal, tehát a Madách Színház profilváltásáról szóló döntés szerencsés csillagzat alatt született. Az én döntésem tulajdonképpen abból vette az energiát, az ihletet és a bátorságot, hogy 1983-ban - az Ádám Ottó korszak közepén, a Madách Színház prózai korszakában – Seregi Lászlóval megcsinálhattuk a Macskák-at. Ekkor találkoztam testközelből azzal a csodálatos dologgal, amit zenés színháznak neveznek. Lenyűgözőek voltak a különbségek. A zenés színház gyökeresen különbözik a prózaitól: más az üzemelési rendje, a szervezése, másképp kell dolgozni PR- és marketingvonalon, és valójában teljesen más munkát igényel a művészi előkészület minden fázisában. De főleg a végeredményben más.

A Macskák próbái alatt megláttam a színházi teljesség lehetőségét a zenés színházban, és ez számomra hallatlanul varázsos és vonzó volt. Tehát 2004-ben a Madách Színház elindult a másik úton, a zenés színház útján, és - hogy a kezdeti kérdésére visszatérjek -

Egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy az élet hozta így, hogy amikor a Madách Színház a zenés színház felé fordult, akkor a musicalek mellett tette le a voksát. Mit értett ezen?

Arra céloztam, hogy nem akartam foglalkozni operettekkel. Az operett és a musical műfaja nagyon különböző. Kétségkívül az Operettszínházban ugyanabban a színházban művelik mind a kettőt, bizonyára lehet is, de nagyon mások a személyi igényei. Mi nem kezdtünk el kacérkodni az operettel, az egy másik úr, és másképp kell szolgálni. Viszont mindig nagyon érdekelt a musicaljátszás dinamikája. Nagyon szeretem, ha árad az energia a színpadról, és ez a fajta energia csak a musicalekből árad, az operettekből vagy a prózából nem. Az is vonzott, hogy a musical nagyon gyorsan reagál a való élet eseményeire, még akkor is, ha elmenekül a valóságból, és nagy színes meséket mond. Igyekszik jelen idejű lenni, ami egyébként nem jellemzője a színháznak. Nagyon vonzó a perfekcionizmusa, a tökéletességre való törekvése, és az is, ahogy a technikai újdonságokat integrálja. Amit a világ modernnek tart, a musicalszínházba egy-két év alatt megérkezik.

Szirtes Tamás 2004 óta vezeti a színházat, de a hetvenes évek óta rendez ott Fotó: Szabó Gábor - Origo

És ha csak a musicaljátszást tekintjük, riválisa a Madách Színház a Budapesti Operettszínháznak?

Felfogás dolga. Én azt gondolom, hogy senki nem riválisa senkinek, és mindenki riválisa mindenkinek. Ha az Operettszínházban sikeresen bemutatnak valamit, az nem rontja a mi pozíciónkat. Akinek az tetszett, az el fog jönni a Madách Színházba is, és fordítva. De ha az Operettszínház bemutat valamit, és nem sikerül, akkor meg az a jó. Akkor azt fogják mondani az emberek, hogy nézzük meg, hátha jobban megy ez a Madáchban. A zenés műfaj alapvetően sikeres műfaj. Az emberek szeretik, mély hagyománya van a magyar színházban.

Miért tud ennyire népszerű lenni a műfaj?

A teljessége miatt.

Mondjuk A nyomorultak-nak irodalmi mű az alapja, képzőművészet a látványvilága, zenei élmény Schönberg zenéje, és mozgásélmény a koreográfiája. Tehát valamennyi művészeti ág egyidejűleg jelen van.

Korábban arról beszélt, hogy a Madách Színházban már tudják, mi kell a jó zenés színházhoz. Mi kell hozzá?

Hogy a színpadtól haladjunk a nézőtér felé, kell egy rendkívül hozzáértő apparátus. Valamennyi pontján a színháznak olyan emberek kellenek, akik teljesíteni tudják a zenés színház igényeit. Kell továbbá olyan színházépület, amely erre alkalmas. A Madách Színház Kerényi Imre 1999-es, nagyszerű felújításának köszönhetően technikailag megfelelő erre. De legfőként kellenek olyan művészek - színészek, énekesek, táncosok, sok esetben ezek egy személyben -, akik meg tudják szólaltatni a darabokat. Ez a legnehezebb. Igen ritka háromféle tehetség egyetlen testben, azonkívül ez a fajta színészet fárasztó, és fáj is, itt mindenkinek meg kell küzdenie a saját testével. Nem szabad az ambíciót senkinek sem lejjebb adni, mint a maximum. Az elmúlt tíz év munkája eredményeként mostanra azt mondom, hogy ez megvan. Ma már egy nyelven beszélünk, ha a próbán kérek valamit, a kollégák értik, de ami a legfontosabb, hogy ugyanazt értjük alatta. Nagyon fontos dolog, hogy azonos nyelven beszéljünk. Ma a Madách Színház körül létrejött egy olyan nagy csapat színészekből, énekesekből, táncosokból, akikkel fél szavakból értjük egymást. Továbbá nagyszerű segítőim vannak – van kiváló koreográfusom, Tihanyi Ákos, vannak díszlet- és jelmeztervezők, és a közvetlen munkatársaim, akikkel szintén ugyanazt értjük a dolgok alatt.

Ennek volt az első példája A nyomorultak, amely talán az eddigi legnehezebb darabunk, amelyet valaha színre vittünk.

Ehhez képest, hogy az összeszokott stábot említi, a színészeket még mindig castingolni szokták a szerepekre.

Ez a műfaj elkerülhetetlen velejárója, minden szerep igénye más. Aki el tudja énekelni és játszani a Mary Poppins-t, nem biztos, hogy a Chicago főszerepével is megbirkózik, és bár úgy néz ki, mintha így lenne, de nem.

A Madáchba elhozzák a világsikereket, de a magyar alkotókat is igyekeznek támogatni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az új darabok kiválasztásánál mik a legfontosabb szempontok?

Két alapvető irányt követük. Az egyik, hogy minél hamarabb Budapestre hozzuk az aktuális világsikereket. Megjegyzem, ez nem könnyű dolog. Akinek világsiker van a birtokában, nagyon megnézi, kire bízza. Egyetlen szerző vagy jogtulajdonos sem szereti, ha ezek a világsikerek nem értő kezekbe kerülnek, és a darabjának, akár csak egyetlen országban is, rossz híre támad. Komoly művészi kontroll alatt állunk: a szerzők, az eredeti színpadra állítók vagy képviselőik el szoktak jönni megnézni az előadásainkat, és büszkén mondom, mindig elégedettek a művészi minőséggel. Talán közismert, hogy mi csak non-replica előadásokat hozunk létre, ami azt jelenti, hogy

Sőt kifejezetten azt vállaljuk el, hogy a mi előadásunk minden elemében más lesz.

Ez miért olyan fontos?

Önálló művészek vagyunk, saját mondanivalóval és világnézettel, és nem importőrök.

A színház presztízséről van szó?

Ez az alkotóművészek presztízse. A Madách Színház nem üzleti vállalkozás, hanem művészi intézmény. Nem pusztán az a cél, hogy a nézők bejöjjenek, és azt lássák, amit a világban mindenütt, hanem legyenek büszkék arra, hogy ezt magyar színházban látják, magyar művészek által színpadra álmodva, ugyanazt a darabot lássák, de tökéletesen másképp. A másik megközelítés tulajdonképpen a produceri gondolkodás, amely teljes mértékben távol van tőlünk. Nálunk a művészi szempontok a meghatározók a műsorra tűzésben is. Van-e olyan darab a világban, amelyik színvonalában, mondanivalójában, szereplehetőségeiben, újdonságában olyan, hogy érdemes elhozni Budapestre?
A műsorra tűzés másik fő szempontja a magyar darabok szolgálata. Eddig két musicalpályázatot szerveztünk és valósítottunk meg, amelyeken szerzők születtek. A pályázatoktól függetlenül, amelyeket folytatni fogunk, folyamatosan várom az új szerzők jelentkezését. Ugyanakkor tudom, hogy egy új musicalt megírni hatalmas erőfeszítés. Nehezen szánják rá magukat az alkotók – és mindig ott a kérdés: mi van, ha nagy nehezen megírjuk, és esetleg nem adják elő?! Ezt előre, látatlanban garantálni senkinek nem lehet.

A színház hagyományai miatt fontosak a magyar alkotók a Madáchnak, vagy úgy látják, hogy a közönségnek kifejezetten igénye van a magyar darabokra?

Biztos, hogy van igény a magyar darabokra. Számomra fényesen bebizonyosodott a Csoportterápia vagy az Én, József Attila bemutatásával. Mindkettő nagyon nagy siker. A Csoportterápiá-val megjelent a Galambos Attila-Szente Vajk-Bolba Tamás szerzőhármas, akiknek nemsokára a negyedik darabjukat mutatjuk be. Aki pedig megnézi az Én, József Attilá-t, külön értékeli, hogy a legnagyobb magyar költő élettörténete és versei egyszerre szólalnak meg.

Mi a színház legsikeresebb darabja?

Az Operaház Fantomjá-t több mint 750-szer adtuk elő, de a legeslegsikeresebb a Macskák, ami rövidesen 35. születésnapját ünnepli, és az 1500. előadást súrolja. De nagyon-nagyon sok bemutatónk elérte a 200. előadást, amely óriási dolog a mai világban.

Minden előadás ugyanolyan fontos az igazgató-rendező szerint Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt hogyan lehet elérni, hogy amikor ilyen sokat játszanak egy darabot, akkor a következő előadás is mindig friss legyen?

(Nevet.) Hát igen, ez nehéz. Ennek több feltétele van, az egyik a többes szereposztás. Nálunk az előadás a színészek számára nem válik rutinná, szemben a nyugati modellel, ahol a színész a heti nyolc előadásból hatszor játssza el a szerepet. Ez lélekölő dolog. Többes szereposztás esetén, ha bejönnek a színészek a színházba, már nagyon várják, hogy felléphessenek. A színészi ambíciók és az előadásaink játékrendje inspirálják egymást. Szerencsésen segíti ezt az a közmegegyezés, amelyet a Madách Színházban vallunk, és amely egyértelműen kimondja, hogy minden előadás bemutató. Nem nézünk le egyetlen hétköznap délutáni előadást sem, minden nézőt megbecsülünk, hiszen

Most kell jónak lenni! A színészeink ezzel egyetértenek, és ezt képviselik.

Beszéljünk egy kicsit a jövőről. Azt olvastam, hogy a Szerelmes Shakespeare-t szeretnék bemutatni, viszont ez prózai darab.

Nekem rendkívül tetszik ez a darab. Körülbelül másfél éve meghívtak a londoni bemutatójára. Elragadó este volt, hatalmas siker. Aztán, ahogy ezeknél a nagy daraboknál lenni szokott, elindult a harc érte. Sok magyar színház szerette volna bemutatni, de végül mi nyertük meg a csatát, a Madách Színház megkapta a bemutatás jogát. És azt gondolom, hogy tegyünk jelentős kitérőt ebbe az irányba is.

Hogyan kell elképzelni a harcot, amit említett?

Ha hirtelen föltűnik a világban egy-egy remekmű - és remekművek ritkán tűnnek fel -, a színházak megpróbálják megszerezni azt. Az ilyen darab jogtulajdonosainál összefut több ajánlat is, ezeket mondhatjuk pályázatoknak is. Ezúttal ezt a magyarországi versengést mi nyertük meg.

A másik jövőbeli tervük Az Operaház Fantomjának a folytatása (Love Never Dies).

Ez azért is különleges, mert nincs olyan színház a világon, ahol egyszerre menne Az Operaház Fantomja és annak a folytatása. Ezt a gondolatot Andrew Lloyd Webber is nagyon értékelte és támogatta. Fölajánlotta nekem ennek a darabnak is a non-replica változatát. Nagyon szeretem a művet. Nehezen indult, az eredeti londoni bemutatónak nem volt sikere, de a másodiknak, az ausztrálnak, már inkább. Andrew Lloyd Webber most nagyon várja azt a produkciót, amelyre úgy gondol: most valaki megszólaltatja a darabot.

Úgy gondolja, hogy megvan a darabban a potenciál, hogy Magyarországon sikeres legyen?

Abszolút meg.

Más tervei vannak még esetleg?

A nagy musicalek átfutási ideje 2-3 év. Ha mi most azt mondjuk, hogy jöjjön a Fantom 2, abból leghamarabb 2018-ban lesz bemutató. Ennél tovább nem nagyon érdemes tervezni, mi így is előrébb vagyunk, mint az összes többi színház.

Egyedülálló lenne, ha a színházban egyszerre menne Az Operaház Fantomjának első és második része Fotó: Szabó Gábor - Origo

Újra megpályázza az igazgatói posztot. Magával a színházzal kapcsolatban milyen tervei vannak?

Nagyon szeretnék a Madách Színház mellé másik játszóhelyet, amilyen hajdanában a Madách Kamara volt. Kinőttük ezt az épületet, sokkal több a sikeres darabunk, mint a helyünk, ahol játszani tudjuk. Én nagyon meg vagyok elégedve a tao támogatási rendszerrel, félre tudunk tenni bizonyos pénzeket eredménytartalékként.

ha megtaláljuk azt a helyet, amely alkalmas erre. A másik tervem az, hogy el akarom indítani a nagy darabjainkat országos turnékra, mert ezekben a darabokban, amelyek nálunk már nem mennek annyit, még nagyon sok a lehetőség. A Madách Színháznak sok olyan belső tartaléka van, amelyet ki lehet aknázni. Én ezzel a két alapgondolattal indítanám a pályázatot, nevezetesen az új játszási hely, és a színház országos hatókörének megnövelése. Emellett változatlanul bemutatnám azokat a világsikereket, amelyeket a külföldi jogtulajdonosok bizalmából én megkapok, és talán más nem.

Az Operával is együttműködik a Billy Elliot – a Musical színpadra állításában. Hogy haladnak a produkció előkészületei? Korábban sokat lehetett hallani arról, hogy a megfelelő gyerekszereplők megtalálása milyen nehéz.

Jelenleg nyolc gyerekből álló csapatunk van, és a darabban van két gyerekszerep. Az egyik Billy, a főszereplő, a másik egy kisebb énekes-táncos szerep, a barátja, Michael. A júniust még odaadtuk magunknak az alkotótársaimmal, hogy eldöntsük, kik játsszák a bemutatókat és az első hónap előadásait, és kik azok, akik később lépnek be. De addig is valamennyi gyerekkel állandóan próbálunk. Ezek a gyerek percenként változnak: nőnek, komolyodnak, változik a hangjuk, a külsejük, mindenféle történik velük. De ma már sokkal optimistább vagyok. A sajtótájékoztatón, ami olyan volt, mint egy kis bemutató, a gyerekek remekeltek. Bátrak voltak, tudták képviselni önmagukat... És jobbak voltak, mint a próbákon. Ez fontos ismérve a tehetségnek. Most reménykedem. Halkan mondom, le is kopogom bal kézzel, de most reménykedem, hogy meglesz a magyar Billy Elliot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!