Deák Bill Gyula a Jana Színpadon lépett fel a VOLT Fesztiválon csütörtök este. Az érdeklődésről mindent elmond, hogy a közönség egész egyszerűen nem fért el a színpad előtti ugrálón, kilógtak a standok között kígyózó gangra, még a hotdogos mellett is őt hallgatták.
Eddig ez volt a fesztivál legjobb koncertje.
Teljesen más élmény, mint a Halott Pénz, a Wellhello vagy akár Wiz Khalifa,
és ez nem az említett produkciók ellen szól. Sőt. Ezek vérprofik, nem hiába imádják őket, nincs is velük semmi gond.
De olyat nem láttunk még az idei VOLT Fesztiválon, hogy
a zongorista olyan keményen üti a hangszerét a billentyűszóló közben, hogy a szintetizátor rázkódik, hullámzik a kezei alatt.
Olyat se, hogy a gitáros és a billentyűs ötperces párbajt nyomat. Aki hangszeres villogást, improvizációkat, ösztönös örömzenét akart hallani, annak várnia kellett csütörtök estig.
A jó öreg „Bill a király” rigmust skandálta a közönség, amikor a banda játszani kezdett, és Bill a színpadra bicegett. A zenekar körülötte csupa fiatal tehetségből állt, ahogy ő fogalmazott
„kis csimaszokból”.
Iszonyat keményen szólt a banda. Billékről tudni kell, hogy zeneileg bluest játszanak, de a megszólalásuk az kőkemény rock. Főleg, ha a keverés is rendben van, és most rendben volt. A gitár dob és a basszus szinte hasba rugdalta az embert, a zongora hangja betöltötte a teret, a gitár pedig úgy sivított, mint egy sebzett farkas.
Bill hangja is rendben volt. Nyilván ő sem lesz már fiatalabb, de még mindig kiénekli a „Rossz vér”-ben a magas részt. Inkább csak annyi tűnt föl, hogy egyes részeknél spórol a szusszal, de ez nem ment a dalok rovására.
A repertoár is rendben volt. A - szerintem - nagyon gyenge utóbbi két albumról csak egy számot, az egész tűrhető „Országút Előttem”-et játszották csak. Fesztivál lévén inkább a jó öreg klasszikusokat adták elő. Egy bónuszdal viszont volt, a
Középeurópai Hobó Blues.
Ezt nagyon ritkán nyomják le Billék, pedig igazi zenei csemege, az első sorokban volt olyan rajongó, aki konkrétan megkönnyezte.
Külön öröm volt látni, hogy bár Deák Bill Gyula már 67 éves, a zenéjére még mindig kíváncsi egy rakás fiatal,
még akkor is, ha a Halott Pénz, vagy Wiz Khalifa zenél tőle párszáz méterre.
A közönségben tényleg minden generációból jutott, és a tizenéves lánykák is csukott szemmel énekelték, hogy „Anyám a konyhában gyászolta magát, kocsmába küldött, hogy hozzam el apát.”
A koncertet két dolog emelte ki a mezőnyből. Az egyik, hogy
Bill még mindig jobban énekel, mint bárki Magyarországon,
a másik, hogy a zenészek bevállalták az egyre inkább kivesző szólóorgiát. Sivított a gitár, rengett a szintetizátor, de basszusgitár- és dobszóló is volt. Ez a régi iskola, ahol a zenész koncert közben többször is előre áll, és megmutatja magát.
A közönség végig magán kívül volt, ahogy sorra jött a Felszarvazottak Balladája, a 3-20-as blues, vagy a Hosszúlábú Asszony. A legjobban a már említett Középeurópai Hobó Blues, a Rossz Vér, az István a Király részlet, és persze a Zöld, a Bíbor és a Fekete mozgatta meg a népet.
Volt még egy dolog, amiben Bill más volt, mint a többiek. Az ő hálálkodása sokkal őszintébben hatott, amikor a közönségét méltatta.
Barátaim, remélem élek még 10-20 évig”
– mondta a Kőbánya Blues után.
Mi is, Bill.