Megkapó dallam és szerelmi csalódás kellett a nagy slágerhez

Nickelback
Chad Kroger of Canadian rock band Nickelback performs during the Rock in Rio music festival in Rio de Janeiro, Brazil, on September 20, 2013. AFP PHOTO / YASUYOSHI CHIBA / AFP PHOTO / YASUYOSHI CHIBA
Vágólapra másolva!
Napra pontosan tizenöt évvel ezelőtt, 2001. augusztus 21-én jött ki a Nickelback első (és máig legnagyobb) slágere, a How You Remind Me, amely a 2000-es évek egyik legtöbbet játszott dala lett.
Vágólapra másolva!

A kanadai rockegyüttes harmadik albumával ért a csúcsra: hat évvel a megalakulásuk után adták ki a Silver Side Up-ot, amely óriási siker lett (máig ebből a lemezből adták el a második legtöbbet, pedig összesen már nyolc stúdióalbumnál tartanak). Ez nagyrészt a How You Remind Me című dalnak köszönhető, amelyet az énekes-frontember, Chad Kroeger Jodi nevű exbarátnőjéről, illetve konfliktusokkal terhelt kapcsolatukról írt.

Sokáig érlelődött, pár perc alatt készült

A How You Remind Me egyszerre gondosan felépített sláger és ösztönös dal - valószínűleg ebben rejlik máig tartó népszerűsége. Chad Kroeger saját bevallása szerint 2001-ben rengeteget tanulmányozta a nagy sikert arató dalokat, hogy ezek alapján tudja összerakni a Nickelback új számait. Maga a How You Remind Me azonban végül csak az utolsó pillanatban, mindössze pár perc alatt született meg.

A zenekar már éppen stúdióba vonult volna, hogy felvegye a harmadik albumát, mikor Chad Kroeger bemutatta a How You Remind Me vázát a többi tagnak, tíz perccel később pedig már kész is volt a dal. Utána pedig mindenki egyetértett abban, hogy ez az új lemez legfontosabb szerzeménye.

"Mikor elvittem a számot a zenekarnak, már akkor meg tudtam mondani, hogy valami különleges van benne. ...

- mondta a dalról Chad Kroeger pár évvel később az MTV-nek.

A végeredmény pedig 2002 legtöbbet játszott dala lett az Egyesült Államokban, amelyet később a Billboard is az évtized legnagyobb slágerei közé választott. Így, habár a Nickelback mindig is elég megosztó banda volt a rockerek társadalmában, a toplisták szerint mégis

övék az évtized egyik legnépszerűbb rockszáma.

Romantikus szálak

A klipben egy Nickelback klubkoncertet láthatunk, ahol Chad Kroegert volt barátnőjének emléke kísérti, utalva a dal szövegére. Ryan Peake gitáros azzal magyarázta a szám népszerűségét, hogy bárki, akit ért már szerelmi csalódás, azonosulni tud vele.

A How You Remind Me-ből egy másik kanadai rockzenész, Avril Lavigne is elkészítette a saját verzióját több mint tíz évvel később, a One Piece Film: Z című japán animéhez. Akkor már együtt járt Chad Kroegerrel, és később pedig hozzá is ment feleségül. A dolog iróniáját az adja, hogy mivel azóta elváltak, végül ő is Chad Kroeger exe lett, csakúgy, mint Jodi, aki a dalt inspirálta.

A rajongóknak viszont jó hír, hogy a két zenész a válás óta is baráti viszonyban van, így Chad Kroeger valószínűleg nem volt feleségére fog gondolni, miközben a dalt énekli a Nickelback budapesti koncertjén.

Ha igazi Nickelback rajongó vagy, teszteld a tudásod kvízjátékunkon, és nyerj exkluzív páros jegyet a szeptember 16-ai, budapesti koncertre!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!