Mint mondta, olyan program összeállítására törekedtek, amelyben mindenki megtalálja a maga kedvenc műfaját. Magukat a konkrét műveket milyen szempontok alapján választották ki?
Először is, nagyon boldog vagyok, hogy a közönség ingyen vehet részt a koncerten. Sokszor előfordul, hogy hiába szeretne valaki eljutni az operába, nem tudja megengedni magának, mert túl magas a jegyek ára. Ezért csodálatos, hogy ez a budapesti koncert ingyenes lesz.
A műsor pedig, amelyet összeállítottunk, különböző műfajok kombinációjából jön létre. Amikor akkora közönség gyűlik össze a koncerten, mint előreláthatóan itt – akár 10 ezernél is több néző és hallgató –, akkor különösen csodás, hogy más-más módon minden rétegnek kedvezni tudunk a programmal. Ezért nemcsak operát adunk elő, hanem mellette operettet, zarzuelákat, musicalrészleteket és dalokat is. Ezeknek az együttes jelenléte
garantálja, hogy a közönségben mindenki boldog és elégedett legyen a műsorral.
De az Ön rekordok könyvében jegyzett, egyedülállóan széles repertoárját mégiscsak komoly feladat néhány konkrét műre szűkíteni. Van a választás mögött olyan megfontolás, hogy esetleg népszerűsíteni szeretne bizonyos áriákat? Az André Chénier például szélesebb körben talán kevésbé ismert opera, mint Verdi Traviatá-ja.
Nem, ilyesfajta oktatási megfontolás nincs a választás mögött. Kizárólag arra az izgalomra gondolunk ilyenkor, amelyet egy-egy ária előadása jelent. Például Gérard áriája az André Chénier-ből olyan csodálatos, hogy a közönség, bár talán valóban nem ismeri, lelkesen reagál, amikor meghallja.
Nem számít, hogy egy adott ária eleve népszerű-e, vagy sem. Csak az számít, hogy valaki hogyan adja elő,
és azzal mit vált ki a közönségből.
A Zeneakadémián tett látogatásakor levetítettek Önnek egy filmet az épület rekonstrukciójáról. Utána az volt az első kérdése, hogy ki volt a zongorista, akinek a játéka aláfestette a film képeit. Ennyire lelkesen törekszik minden pillanatban az új tehetségek felfedezésére, vagy önkéntelenül is így működik a gondolkodása: a zene mindenekfelett?
Egyszerűen annyira fantasztikus volt a zongorajáték, hogy muszáj volt rákérdeznem! Természetesen közben mindarra a sok szépségre koncentráltam, amelyet a felújítás során készült képeken láttam, és odafigyeltem a dokumentumfilm szerkesztésére, a képek sorrendjére is. De a zongorajáték ritmusa (énekli a kisfilm alatt hallott dallamot) annyira jól illett ehhez, hogy a fülem, muzsikusként, óhatatlanul is felfigyelt arra a csodás zongoristára, aki játszott.
Rengeteg szögből lát rá a klasszikus zene és az opera helyzetére: mint énekes, mint karmester, mint egy énekverseny alapítója – de mint operaigazgató is. Mit gondol, milyen jövő vár az opera műfajára? Hogyan lehetne népszerűsíteni? A modern rendezésekben rejlik vajon a titok?
Úgy látom, pontosan elég modern rendezés kerül mostanában színpadra. Akkor úgy tűnik, még túlságosan sok is, amikor néha nem olyan minőségű a rendezés, mint amilyenre vágynánk. A modern színpadra vitelnek addig vagyok a híve, amíg nem nyomja el az eredeti darabot, és hagyja érvényesülni, nem rontja el a történetet. Néha a hagyományos rendezés még jobban is működik.
A három tenor formáció óriási sikere viszont rengeteget tett az opera népszerűsítéséért. José Carreras nemrég azt mondta erről az Origónak, hogy az egyik titkuk a személyiségük különbözőségében rejlett. Mi volt az Ön szerepe ezen a hármason belül?
Talán amiatt, hogy egészen fiatal koromtól kezdve a színházban éltem az életemet, bizonyos értelemben én voltam a leglelkesebb ebben a formációban, én lelkesedtem a legjobban azért, amit csinálunk. Például az egyik első koncertünkön, amikor kifogytunk az előre megbeszélt repertoárból, miután Luciano Pavarotti elénekelte a Nessun dormá-t, a backstage-ben azt javasoltam, hogy
énekeljük el még egyszer, de ezúttal hárman!
Elkezdtem felosztani köztünk az egyes részeket, folyamatosan instruáltam a többieket. Igen, Josénak teljesen igaza van: a közönség szerintem is észrevette és szerette bennünk, hogy nagyon különböző személyiségek vagyunk, és mindig az az elsődleges, hogy a közönség mit gondol.
Ebben az évben már másodszor jár Magyarországon, ezúttal az Europa Nostra nevű szervezet elnöki minőségében is jelen van. Februári látogatásakor hangsúlyozta: alig várja, hogy visszatérhessen, mert annyi fiatal tehetséggel találkozott, olyan szívesen látna többet a magyar kulturális életből. Ez alkalommal több fér majd a programjába?
Sajnos az idő ezúttal is nagyon szűkös. Vasárnap a Zeneakadémián jártam, a hétfői napot pedig a sajtótájékoztató után már teljes egészében a próbáknak kell szentelni. Ugyanis a koncert előtti napon gyakorlatilag meg sem szabad szólalnom: teljes csend kell ahhoz, hogy a koncertig kímélni tudjam a hangomat. Természetesen nagyon szeretnék minél többet megtudni Magyarországról. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, máskor kell majd visszatérnem, mert most annál, hogy két-három nevezetességet meg tudok nézni, nem férhet bele több az időbe. Emiatt én is bánatos vagyok. Egy nap biztosan bepótolom ezt.
Lehár Ferenc és az operett iránti rajongásáról a nyilvánosság előtt is beszélt, A víg özvegy-ből a koncerten is elhangzik majd egy duett. Kik azok a magyar zeneszerzők, akik még különösen nagy hatással voltak Önre a pályája során?
Bartók és Kodály, természetesen, és Liszt Ferenc fenomenális muzsikája, amely egészen lenyűgöző. Az egyik kedvencem a Petrarca-szonettek Liszttől. Varázslatos, gyönyörű zene. Mivel eredetileg tenor hangra komponált dalok formájában születtek a szonettek, volt alkalmam énekelni a művet.
Nagy álmom volna baritonra transzponálva elénekelni,
Daniel Barenboim zongorakíséretével, nem máshol, mint a Liszt Ferencről elnevezett Zeneakadémián.