Punknak lenni arról szól, hogy szeretnél boldog lenni

Crystal Fighters - Budapest park Sziget after party 2016

A Slaves az egyik legfrissebb punk csapat a mai zenei palettán. A négy éve alakult duó első albuma - sok kisebb-nagyobb lemezt követően - tavaly jelent meg. Az angol albumlistán a nyolcadik helyig kapaszkodtak, azóta pedig mindenfelé zúznak a világban. A héten pont Magyarországon, a Budapest Parkban tépték a húrokat a Sziget hivatalos Afterpartyján. Laurie Vincenttel és Isaac Holman-nel beszélgettünk.

Mondhatom, hogy punkok vagytok?

Persze.

Mit jelent manapság az, hogy valaki punk? A hetvenes években talán volt miért lázadni, de manapság?

Isaac: Igazad van, hogy azokban az időkben volt igazán jelentése annak, ha valaki punk volt. Ebben az értelemben persze mi nem feltétlenül vagyunk azok. De megértem azokat is, akik pedig vérbeli punknak tartanak minket.

Laurie: A punk mint kifejezés ma már sokkal inkább közhely, hiszen az ideológia már kihalt mögötte. Az emberek ma már nem akarnak annyira küzdeni, harcolni, szeretnének nyugiban lenni. Meg azért sokkal lazább is a mai világ, azt csinálhatsz, amit akarsz.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ennek fényében akkor mit jelent nektek a punk? Egy zenei műfajt, vagy életstílust?

Isaac: Tényleg nem tudom. Nem is gondolkozom ezen sokat. Csak zenélünk és elmondjuk, amit akarunk.

Laurie: Szerintem ez egy attitűd. Sokkal többről szól, mint egyszerűen életstílusról. De például én személy szerint nem tudok azonosulni azokkal az idióta előítéletekkel, amelyek élnek a punkokról. Hiszen a mai korban már egészen más dolgokon mennek keresztül az emberek, változik a dolgok jelentése is.

Sokan azt hiszik, hogy punknak lenni gyakorlatilag azt jelenti, hogy büdös vagy és szakadt. De ez hülyeség! Sokkal inkább arról szól, hogy kiállsz magadért és abban, amiben hiszel. Egyszerűen arról szól, hogy szeretnél boldog lenni.

Ahogy bringáztam ide, Spotify-on hallgattam a dalaitokat. Gyakorlatilag össze-vissza. Mi a véleményetek az ilyen jellegű, streamelő zenehallgatásról? Azaz, amikor ide-oda ugrálsz előadók és stílusok között. Ilyen közegben nem nagyon van értelme például albumról beszélni. Legalábbis én még nem hallgattam végig egyetlen albumot sem, mióta így hallgatok zenét.

Laurie: Szerintem ez tökre változó. Attól függ, hogy ki mit szeret meg ki milyen. Én például még mindig szeretek végighallgatni teljes albumokat. Még akkor is van hozzá türelmem, ha amúgy nem minden szám tetszik egyformán. Tudod, én szeretem a zenét és szeretem az előadókat is, és imádom, ha kijönnek egy-egy új albummal. Egy-egy szám is lehet tök jó, persze, én mindig kíváncsi vagyok arra, hogy mire képesek még és mit akarnak még elmondani. Most legutóbb épp egy Notorius B.I.G. lemezt hallgattam, amit tényleg csak egyben érdemes lenyomni. A rádióban sem jöhet át az, amit akar. Szerintem ebből a szempontból a Spotify-ozás is gáz. Nyilván tök jó az, hogy találsz csomó olyan zenét, ami tetszik neked, viszont kevesebb az esélyed arra, hogy igazán megismerd az előadókat.

A fesztiválokra sem úgy mennek el a zenekarok, hogy csak egy-egy számukat adják elő.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Egyébként, ha engem kérdeztek, hallgattam a zenéteket és az átjött, hogy valamit nagyon el akartok mondani, és van benne erő bőven, de mégsem egy halálmetál nettó rombolás és zúzás. Elkaptam nagyjából?

Isaac: Fú, fogalmam sincs, hogyan kellene bemutatni a saját zenénket. Csak azt toljuk, amit szeretnénk. Nincs benne semmi extra. Önmagunk kifejeződése, kinyilatkoztatása.

Laurie: Nekem olyan a zenénk, amit mindig is hallgattam volna mielőtt belevágtunk. Abszolút olyat játszunk, amelynek amúgy a rajongója lennék. De megmondom őszintén, hogy nem hallgatom saját magunkat olyan sokat. Annyiszor átpörög az agyamon az egész, amikor írjuk a számokat, hogy utána már csak inkább az jut eszembe egy-egy számról, hogy mennyit szenvedtünk vele a stúdióban. A koncerteken meg tökre élvezem őket és imádom, ahogy szól.

Gond nélkül mindig jönnek az újabbnál-újabb ötletek?

Isaac: Egyelőre nem látom magam előtt azt, hogy ki lehet égni. Bármiről lehet szólni, bármiről lehet írni. Az egész világról. Egyszerűen kimeríthetetlen. Ha meg nem tudsz miről számot írni, akkor írsz arról, hogy nem megy.

Ennyi a recept?

Laurie: Nézd, ha valaki az egész életét a négy fal között és a komfortzónájában tölti, akkor abból nem lesz semmi. Ha állandóan a napi rutint követed, akkor nyilván nem lobban fel a láng. Sok élményt és tapasztalatot kell gyűjtened az életben ahhoz, hogy inspirálódhass.

Muszáj mindig menned. Ha csak a tengerparton ülsz, az nem elég.

Ha néha úgy érzem, hogy valami nem oké, nem jönnek az ötletek, vagy nem tudom, hogy mi legyen, akkor ki kell szakadnom a mindennapjaimból. Aztán újra felpörög a kerék és lehet visszahúzni a stúdióba.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi a jó egyébként a zeneírásban?

Isaac: Ez az egyetlen olyan dolog, amelyben úgy érzem, hogy kiteljesedem, hogy tényleg rólam szól. Nyilván ehhez kell az is, amit az előbb említettem: a stúdión kívüli élet, hogy legyen miről zenélni.

Laurie: Az alkotás - akár otthon, akár a stúdióban - keveréke a mókának és a végtelen idegeskedésnek. Amikor rájössz, hogy valami egy rakás sz.r lett és dobhatod ki a kukába, akkor azért fel lehet robbanni. De az is elképesztő érzés, amikor valami összeáll. Ez olyan mint egy érzelmi hullámvasút.

Isaac: Meg persze függ attól is, hogy kivel dolgozol együtt. Fontos, hogy egy húron pendüljetek.

Fontos, hogy mindenki, akivel alkotsz, ugyanazt érezze: vagyis, hogy a világ legjobb számait hozzátok létre éppen.

Laurie: Olyanok vagyunk mint egy csapat. Különböző arcok összejönnek, aztán keményen melóznak azon, hogy valami baromi jó szülessen. Alapvetően ez egy elképesztő élmény. Mármint a közös alkotás.

Ha ti ülnétek itt, ahol most én, vagy mondjuk zenekritikusok lennétek, akkor mit írnátok az első dalotokról?

Isaac: Nem tudom. Ha egy szót kellene keresnem, akkor talán az lenne, hogy

frusztráció.

Talán ez írja le legjobban.

Laurie: Én nem kritizálnám egyáltalán a saját számainkat. Mindegyiket imádom, hiszen a sajátjaink!

Isaac: Én sem kritizálom, csak kerestem rá valami szót, hogy leírjam azt, ami eszembe jut róla. De amúgy én sem kritizálnám. Soha. Büszke vagyok arra, amit eddig letettünk az asztalra.