Egy ószeresboltnyi Párizs a Tabánban

Tabáni bolhapiac Csermely Gábornak 2016 július 15-én

Párizsban járva bukkant egy hangulatos, lakásszerű boltra. Elhatározta, hogy ezt megcsinálja otthon, Budapesten. 10 évet várt az indulással, és elmondása szerint nagyon jól döntött. Ingatlanosból ószeres, lelketlenből lelkes – Rédei Zsolttal, a Tabáni Garázsvásár tulajdonosával beszélgettünk.

Öreg bicikli az ajtó mellett, a csomagtartón napszemüveges próbababafej kalapban, a bringa kormányán pedig egy malévos bőrönd lóg. Ez a látvány fogadja a Döbrentei utca elején sétálókat a Tabáni Garázsvásár bejáratánál. Az installáció még leírva is bizarr, és nagyon valószínű, hogy aki arra járkálva meglátja az összeállítást,

nem tudja megállni, hogy ne menjen be az ószeres üzletbe.

A csalogató egyveleg és Maci, az áru békés őrzője - krétamunka: Szilágyi Csilla Fotó: Szabó Gábor - Origo

A bolt kétszintes, a galéria is dugig van holmikkal, és ebben az a legjobb, hogy elképzelhetetlen, hogy valaki ne találjon neki tetszőt, vagy akár olyat, amire valóban szüksége lehet.

Az ember még csak rálép a küszöbre, és máris taglóként hasít arcába a múlt: egy ajtóra ragasztott fényképen dáridózó munkásőr vigyorog, mögötte egy bőgőssel. A hangolódásban segít a térdmagasságban lévő kartondoboz is, tele apró játékokkal, és a múltat idézi még a bejáratnál keresztben fekvő termetes Maci kutya a maga 14 évével. Nagyon barátságos, a tulajdonos, Rédei Zsolt egyből szól is, hogy nem kell félni tőle,

nagyon békés, tessék csak átlépni.

Rédei Zsolt, a Tabáni Garázsvásár tulajdonosa - krétamunka Macival: Szilágyi Csilla Fotó: Szabó Gábor - Origo

Amikor egyeztettünk a találkozóról, Zsolt azt mondta, menjünk nyitásra, délre, mert az még egy nyugalmas időszak. Ennek ellenére 4-5 percenként szakítottuk meg a beszélgetést, mert ki kellett szolgálnia a folyamatosan érkező érdeklődőket. Ezek elsősorban dologtalan külföldiek voltak, akik ilyenkor járják a várost, de akadtak magyar vevők is. Az biztos, hogy mindenki örömmel guberált, ez látszott az arcokon. Eleinte csak a rádió szólt, majd Zsolt

stílszerűen feltett egy hanglemezt, és elindult az élet a boltban.

Van, aki fél napokat tudna eltölteni egy ilyen helyen, van, akit viszont taszítanak ezek a tárgyak. Amíg mi Zsolttal beszélgettünk, rengetegen jöttek, és ebből arra lehet következtetni, hogy mégis többen lehetnek azok, akik szeretnek ilyen módon megmártózni a múltban. Természetesen nem kizárólag a régmúltra kell gondolni, mivel van itt használt DVD-lejátszó és számítógépes merevlemez is, de kétségtelen, hogy javarészt régi kacatokkal lehet találkozni. Rédei Zsolt két éve nyitotta a boltot, megkérdeztük, hogy kell az ilyet csinálni.

Boltba tévedők Ausztráliából Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hogy indult az egész, hogy kezd bele egy ilyenbe az ember?

2004-ben Párizsban, a Montmartre-on sétáltam egy átünnepelt éjszaka után, és egyszer csak volt ott egy épület, rajta egy ajtó. Az utcáról nyílt, és egyből egy csigalépcső vezetett fel valahova. A lépcső falára képek, tányérok és mindenféle hasonló dolog volt föltéve, legalábbis ennyit láttam a sötétben. Fölkeltette a kíváncsiságomat, és gondoltam, hogy benézek. Fölértem a lépcsőn, és egy olyan szobába érkeztem, amely régi dolgokkal volt berendezve, nagyjából a '20-astól a '60-as évekig voltak ott bútorok, tárgyak. A szobában három joviális öreg francia úr üldögélt, akik egy ideje már borozgattak, de nagyon jól állt nekik. (nevet) Körös-körül régi bútorok, szekrények, a vitrinekben különböző tárgyak, székek, terítő, kávéscsészék. Én hirtelen azt hittem, hogy egy lakásban vagyok, ezért gyorsan elnézést kértem, de mondták, hogy

szó sem lehet róla, és nézzek körül, mert ez tulajdonképpen egy üzlet.

Később kiderült, hogy egyikük egy nyugdíjas orvos, aki megörökölte a nagynénjétől ezt a kis lakást, és a haverjaival megnyitották a boltot, ahol az idejük nagy részét töltik. Gyorsan megkínáltak engem is vörösborral, és vettem is valamit körülbelül 5 euróért. Egy jó fél órát beszélgettem az urakkal, kijöttem, és arra gondoltam, hogy na, ezt majd én egyszer meg fogom csinálni. Legalábbis valami ilyesmit.

"Tele vagyunk, minden polcot kibéreltek" Fotó: Szabó Gábor - Origo

És mennyit kellett várni a megvalósításra, mikor nyitotta a boltot?

Szinte napra pontosan tíz évvel később. A párizsi túra valamikor március 15. körül volt, 2004-ben, én pedig 2014. március 20-án nyitottam a boltot.

Milyen szakmából érkezett?

Ingatlanszakmában dolgoztam vagy tizenöt évig, aztán elegem lett belőle.

Tíz év telt el az első álomfoszlány és a tényleges megvalósulás között, de mikor történt meg az áttörés, mikor tette meg az első valódi lépést a bolt irányába?

A helyiséget 2013 nyarán béreltem ki az önkormányzattól, és én nagyjából novemberben léptem ki a munkahelyemről. December elején pedig nekiálltunk egy öreg mester cimborámmal berendezni a boltot, összeállítottuk a polcokat, és 2014 márciusában nyitottam.

Nyilván sejthető, de mit jelentett ez a változás?

Nem lehet meglepő, hogy ez jóval kevesebb bevételt jelent az előző munkahelyhez képest, viszont életminőség szempontjából sokkal jobb. Meg igazából ezt akartam, ez volt a célom, már a párizsi élmény előtt is, de ott körvonalazódott igazán. Tehát én már előtte is álmodoztam arról, hogy valami ilyesmit szeretnék majd egyszer csinálni, de az tény, hogy ott, Párizsban fogalmazódott meg bennem, hogy igen, én is olyat, vagy

legalábbis valami nagyon hasonlót szeretnék csinálni, egy klasszikus ószeres üzletet.

A képen a modernitást a galéria korlátjáról lelógó Los Angeles Lakers-mez képviseli Fotó: Szabó Gábor - Origo

Tudott meríteni ötleteket a magyarországi bolhapiacokból, akár a hasonló boltokból?

Az igazság az, hogy jártam a legtöbb bolhapiacon és ilyesmi boltban, de én valami mást szerettem volna csinálni. Nem egy klasszikus bolhapiacot, hanem egy használtcikk-kereskedést. Ennek ugye az a lényege, hogy van egy csomó ember, akiknek van egy halom olyan használt cikke, amit nem akar kidobni. A polcbérlet ötlete is innen jött: idejön, kibérel egy polcot, behozza az otthoni cuccait, és eladja. Igazából fillérekért adja el, csak különben meg dobná a kukába, így meg pénzhez is juthat, ha a polcbérleten felül tudja eladni,

erre pedig jó esélye van.

Valóban jó eséllyel adják el a portékájukat a bérlők?

Igen, már csak azért is merem mondani, mert tele vagyok, minden polcot kibéreltek, ezért nem is hirdetek polcot már egy jó ideje.

Az árunak hány százaléka jön a polcbérlőktől?

Jelenleg mind az, tehát amit itt lát, az mind a polcbérlők áruja.

Itt rengeteg holmi van, mennyi idő alatt telt meg a bolt, és hogyan?

A legegyszerűbb módon. Ezt az ajtót ki kell nyitni. Eltelik egy év, és jönnek. Jönnek be emberek, akik el akarnak adni, és jönnek olyanok is, akik meg venni szeretnének. Tulajdonképpen ennyi volt. Az induláskor, 2014 januárjában megcsináltam a bolt Facebook-oldalát, elkezdtem hirdetni a polcbérletet, és valami csoda folytán ez gyakorlatilag felrobbant, mert egy hónap alatt lett ezer lájk, és körülbelül 50-60 ember keresett meg, hogy szeretne polcot bérelni. Így, amikor márciusban kinyitottam, akkor itt volt 50-60 bérelt polc.

Egy eredeti példány a Népsport 1953. november 26-i számából, ami a 6:3 másnapján jött ki Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kik járnak ide vásárolni, és kik bérelnek polcokat?

Teljesen változó. 18-tól 80-ig, férfi, nő, egyetemi tanártól elkezdve az egyszerű melósig, a takarítónőtől a főosztályvezetőig mindenki. És azt sem szabad elfelejteni, hogy itt azért van egy jelentős turistaforgalom is. Akik valamiért úgy döntenek, hogy mégsem a Duna-parton sétálnak, azok nagy része betéved hozzám. Azt azért lehet mondani, hogy a legtöbb polcbérlő a Móricz Zsigmond körtértől a Batthyány térig terjedő részről való.

Ezek az emberek miért itt adják-veszik a dolgokat? Vajon miért nem az interneten próbálkoznak?

Két fő oka van ennek. Az egyik az, hogy talán sikerült itt egy olyan légkört teremteni, amelyben szívesen töltik el az emberek az idejüket. A másik pedig az lehet, hogy egész más az interneten böngészni, mint itt. Akinek van ehhez egy kis affinitása, vagy kedveli az ilyen dolgokat, az megfogni is szereti őket, főleg, mielőtt megvenné. Na, ezt itt megteheti. Tekintve, hogy sok polcbérlő van, tehát az árunak a minősége és az ára is teljesen változó, hiszen minden bérlő saját maga árazza be a termékeit.

Ön bele szokott szólni abba, hogy mit mennyiért próbáljanak eladni?

Nem, és nem is igénylik. Itt minden bérlő maga csinálja ezt, bár biztos volt már olyan, hogy valaki megkérdezett, de ez nem jellemző.

Van bármilyen marketingstratégiája, vagy ez nem is passzolna a bolt arculatához?

Fenntartom a Facebook-oldalt, nagyjából ennyi, szerintem ezen a vonalon teljesen felesleges is lenne ennél több. Egyetlen hirdetést adtam fel a helyi újságban, amikor nyitottunk, ennyi.

Polcok között, elmerengve Fotó: Szabó Gábor - Origo

Láthatóan nagyon jól érzi magát a bőrében. Ennek köze lehet ahhoz, hogy a helynek és a tárgyaknak van egy nagyon vonzó romantikájuk?

Kétségtelen, hogy ez erősen benne van. Az ember dolgozik valahol egy munkahelyen, és az egész életét vagy annak értelmét az el is veszi. A megfelelési kényszer, a gyomorgörcs sokaknál megtölti a poharat negyven felé, ha nem csinál különösebb karriert mondjuk, az ingatlanszakmában. Ez a mostani életforma anyagilag a töredékét sem eredményezi annak, amit az ember egy munkahelyen keres, ráadásul sokkal több munkával is járhat, hiszen itt nincs hétvége, nincs szabadnap. Ilyen szempontból ez megerőltető, de még így is bőven kompenzálja, hogy

az embernek megvan a nyugalma. És azt csinálhatja, amit szeret, ráadásul olyan tempóban és elképzelések mentén, ahogy gondolja.

Persze hozzá kell tenni, hogy ha nem lennék egyedülálló, akkor ezt valószínűleg nem tudnám megtenni. Ebből pedig meggazdagodni nem igazán lehet, de hát nem is ez a cél már.

Ha nem is anyagi vonalon, de van valamilyen fejlődési lehetőség, vagy akár terv?

Igen, van. A terv mindenféleképpen az, hogy ebből egy olyan ószeres kereskedés legyen, ahol én vagyok a kereskedő. Jelen pillanatban a bérlők árulják a holmijukat, én csak a kereteket biztosítom. Ha ezt sikerül megvalósítani, azt mindenképpen szeretném, hogy a hely továbbra is olcsó legyen, maradjon meg ezen az 1-2-5-10 eurós szinten. Fontos, hogy megmaradjon a jó hangulat is, mivel ide egy nagyon vegyes társaság jár beszélgetni, kávézni, időt tölteni.

Végül mondhatjuk, hogy sikerült a Párizsban megálmodott dolgot megvalósítani?

Ha a tökéletes megvalósítás, az a mélyalvás fázisa, akkor mondhatom, hogy már elaludtunk.