Görömbei András Kossuth-díjas magyar irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja azt írta Csoóri Sándorról 2003-ban megjelent monográfiájában:
"Költő? Szociográfus? Publicista? Esszéíró? Prózaíró? Filmíró? Politikus? Szerkesztő? Közügyekben loholó önkéntes?
Mindegyik együtt.
S ezáltal sokkal több is, mint ezek összege.
Hivatásai kiegészítik egymást, összeadódnak.
Ösztönzőjük az Adytól, Németh Lászlótól, Illyés Gyulától, József Attilától, Nagy Lászlótól örökölt és tudatosan vállalt felelősségérzés a nemzet sorsáért, jövőjéért és a nemesebb emberi lét minőségéért. Nem ő keresi, váltogatja műfajait, küldetésként vállalt feladatai választják ki műformáit és cselekvésmódjait."
A 2013-ban meghalt Görömbei szerint költőként az volt Csoóri Sándor legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy egyéni hangján tudta továbbvinni a magyar költészetnek "a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek".
Költészetében nyomon követhetők a különféle hatások: először a Petőfitől eredeztethető realizmus, majd a Németh Lászlóhoz és Juhász Ferenchez kapcsolható metaforikusság, de később az avantgárd és a beat-költészet, és a népköltészet szürrealisztikus világa is hatott rá. Ezek az impulzusok Görömbei szerint a 70-es években álltak össze Csoóri saját költői világává. Habár versei látszólag laza szervezettségűek, de rejtett vonatkozásokkal vannak tele, melyek sűrűvé és érzelmileg gazdaggá teszik műveit.
Papp Endre irodalomkritikus, a Hitel című lap szerkesztője az MTI-nek arról beszélt, hogy Csoóri Sándor
a Németh László és Juhász Ferenc nevével fémjelzett irodalmi forradalom gyermekének vallotta magát,
aki a maga alkotói eszközeivel szállt szembe az 1950-es évek sematizmusával, egyéni önfelszabadítását a nemzet emelkedésével kötve egybe.
A költészet mellett az 50-es évek végén és a 60-as években jelentőssé vált Csoóri életművében a szociográfia, a kisregény, az útinapló, az esszéírás és a film is, amelynek világától pedig eleinte idegenkedett. Ez akkor változott meg, mikor összebarátkozott Kósa Ferenc rendezővel és Sára Sándor rendező-operatőrrel. Görömbei monográfiája szerint ekkor
"beleszeretett" a film műfajába.
Első közös munkájuk jelentős sikert aratott: az 1965-ben készült, de itthon csak a nemzetközi siker után, 1967-ben bemutatott Tízezer nap a cannes-i filmfesztivál rendezői nagydíját nyerte el. A film a Horthy-korszaktól a 60-as évekig dolgozza fel egy parasztcsalád, illetve falujuk megpróbáltatásait. A történet főszereplőjét, Széles Istvánt egyáltalán nem érdekli a politika, de nem tudja elkerülni, hogy hatással legyen családja életére, mert kiszolgáltatott a folyton változó ideológiáknak.
Már ennek az egy filmnek a története alapján érzékelhető, hogy a Kósa Ferenc, Sára Sándor és Csoóri Sándor nevével fémjelzett filmek jelen- és történelemábrázolása nem felelt meg a hivatalos álláspontnak. Filmjeikkel mindig kockázatos témákhoz nyúltak. Görömbei szerint "a nemzeti önismeret mélyítését segítették".
Görömbei Csoóri esszéit is kiemeli az életműből, melyek a filmekhez hasonlóan
a magyarság önismereti kérdéseivel foglalkoznak
elsősorban. A monográfus szerint a műfajt esszéinek személyességével, élményszerűségével és önéletrajzi jellegével újította meg Csoóri.
Lezsák Sándor író, politikus, az Országgyűlés fideszes alelnöke a Kárpát-medence írófejedelmének nevezte Csoóri Sándort.
"Csoóri Sándor áldott szíve továbbra is ott dobog verseiben, fegyelmező és figyelmeztető gondolatai, esszéi, filmjei, szépprózája nemzeti erőforrás marad, történelmi életútja, közéleti bátorsága pedig jövőnket ragyogtató példázat" – mondta Lezsák az MTI-nek.
Papp Endre úgy fogalmazott, hogy Csoóri Sándor a közösség iránt elkötelezett ember volt, és gondolkodása középpontjában mindig a nemzet megmaradása állt.
Falusi Márton, költő, a Hitel szerkesztője arról beszélt, hogy főszerkesztőjét és alapítóját is elvesztette a 80-as években indult folyóirat Csoóri Sándor halálával, akinek szemlélete, irodalmi és művészi világnézete a hosszú ideje tartó, a napi szerkesztőségi munkát megakadályozó betegsége ellenére is mindvégig meghatározta a lap arculatát.
Falusi azt mondta, hogy a Hitel szerkesztősége tovább folytatja, amit Csoóri Sándor Illyés Gyulával és másokkal közösen megkezdett, öröksége élő, eleven hagyomány marad.