Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csoóri Sándor hosszan tartó súlyos betegség után, 86 éves korában halt meg 2016. szeptember 12-én kora hajnalban. Temetése szerdán, délután 3 órakor kezdődött Óbudán.
A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel elénekelték a 90. zsoltár 1. és 2. versét. Bogárdi Szabó István református püspök ezután Ézsaiás próféta 40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korintusi leveléből idézett. A püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az "egybegyülekezést", és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet.
Bogárdi Szabó István elmondta, hogy néhány hete meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban és megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson-e fel neki. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de Csoóri Sándor mégis vigasztalót kért. A püspök a
nagy magyar őrállónak
nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor az országot nem úgy rakták össze, ahogy ő szerette volna.
Tornai József költő is beszédet mondott a búcsúztatón. Azt mondta, Csoóri Sándor
maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet.
Halála a második világháború utáni magyar irodalom és szellemi világ legnagyobb vesztesége - mondta Tornai József. Elmondta, hogy Csoóri Sándor ott volt az új modern magyar líra megszületésének pillanatában. Szerinte nemcsak politizáló, sőt lázadó költő, közéleti egyéniség volt, de a hatvanas évektől járta az országot, és nagy felháborodást kiváltó irodalmi riportkönyvet írt a paraszti gazdaságok tönkretételéről.
Tornai József azt mondta, Csoóri Sándor politizált, de versei nem politizálódtak át,
a versírást a személyiség nagy kalandjának tekintette,
éppen ezért volt népszerű lírájában és társadalom bírálatában is. A rendszerváltás után nem sokkal kiábrándult a politikából, a költészetet a sorsának tekintette, a jót akarta, az igazi életet az igaztalan, hazug élettel szemben.
Kósa Ferenc filmrendező azt mondta a búcsúztatón, hogy Csoóri Sándor az
igazmondást választotta menedékül.
Ahogy fogalmazott, Csoóri Sándor a kommunista diktatúra idején nem a zsarnokság túlerejét mérlegelte és nem az elnémulást választotta menedékül, hanem az igazmondást, mert egy magyar költőnek ez a dolga. Elmesélte, hogy Csoóri a hatvanas években azt mondta neki első találkozásukkor, hogy
ki kell csikarnunk a történelemtől a szabad gondolkodás és az igazmondás jogát, nincs más választásunk.
Kósa Ferenc azt mondta, aznap életre szóló barátságot kötöttek. A rendező felidézte, hogy az évtizedek alatt sok filmnovellát és forgatókönyvet írtak együtt, az első ilyen a Tízezer nap volt, amelyben nevén nevezték az 1956-os forradalmat és emiatt a hatalom betiltotta az alkotást.
Kósa Ferenc annyit mondott erről, hogy "tisztességes emberek és tisztességes magyarok akartunk maradni, erről tanúskodnak közéleti küzdelmeink is".
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is mondott beszédet. Azt mondta, "elmaradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. Elmaradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, és a közös alapról indulás akár sokfelé is".
A miniszter elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett "az, aki nem jó". Azt mondta, tiltakozó aláírások, ellencikkek százai jelentek meg, és máris kiröpítették közösségi lelkiismeretünk státuszából Csoóri Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete.
Balog Zoltán azt is mondta: nem engedték, hogy médium legyen az, aki korábban egyszemélyes intézményként volt jelen a belvárosi asztaltársaságban és a lakiteleki népi sátorban is. Ahogy a miniszter fogalmazott: "Csoóri nem lehetett az ünnepelt".
A miniszter szerint a véleményvezérek a legnagyobb vadra lőttek, és sok nagyságot is megtévesztett a történelmi sebek kinemmondhatóságával operáló korszellem. "Csoóri Sándornak elevenek maradtak sebesülései,
mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt.
És szabad maradt mégis, belülről szabad, az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye - melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált - soha nem hagyta el". Balog Zoltán búcsúbeszédében azt mondta,
életem egyik nagy ajándéka, hogy odakerülhettem a közelébe,
"Meghallgatott, kíváncsi volt rám, hallgathattam és hallgathattunk, együtt aggódhattam azokkal, akik szeretik. Belenézhettem távolodó tekintetébe, foghattam haldokló kezét" - mondta a miniszter.
Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt - búcsúzott a nemzet művészétől az emberi erőforrások minisztere.
