Tenorszervezetek

Vágólapra másolva!

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója - Puskin és Csajkovszkij Anyeginjére utalva - képzelt levél formájában ír a zene és persze nemcsak a zene világáról.

Origo

Vágólapra másolva!

Magyar Állami Operaház Ókovács Szilveszter

Drága Tatjána Néném!

Ön írt ma nekem, ne mentse magát... pláne, hogy meglelte új címemet! Rég nem hallottunk egymásról, most meg, hogy gőzerővel beindult az Opera, újra csak a sérelmekről hallok. Tényleg sajnálom, hogy a Szfinx-teraszi produkcióknál nem adták át időben Önnek a helyet (ezek a mai fiatalok! vagy a külföldiek!), és tudom, hogy hosszú ott ülni két órától hétig, de higgye el, senki nem arra gondolt, hogy mindhárom commedia dell' arte-darabunkat ugyanaz a közönség nézi végig! Viszont nem volt rossz idő, most szombaton pedig egész jó, és én személy szerint igen örültem, hogy a két Donizetti-mű, a Bolondokháza és a Csengő is épp akkora sikert arat, mint az Almási Tóth-rendezte mesterdarabocska, a Menotti-féle Telefon! Igen, a zenekar csak sátorban tud ilyenkor játszani, de mondok még csudákat az aznap estéről...

Ókovács Szilveszter Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Képzelje, Néném: tehát egy redukált, 17 fős zenekarunk végigszolgálta a délutánt a szabadtéren, Köteles Géza vezényletével. Eközben egy másik, teljes szimfonikus összeállításunk már hattól próbálta Kovács Jánossal a Jókai utcai zenekari centrumban a másnapi Simándy100 műsorát. Ám eközben a Zeneakadémián, ugyancsak hattól egy harmadik, teljes zenekari apparátusunk a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjét játszotta Kocsár Balázs irányításával, míg hét órától egy negyedik teljes zenekarunk Pinchas Steinberg pálcája alatt évadnyitó premierre vitte a Traviatát. A négy zenekar bő 7 órányi játékában nem volt átfedés, mindenhol teljesen más zenei anyag szólalt meg, magas minőséggel! És persze, a versenyen élő netes közvetítés és rádiós-televíziós felvétel zajlott, a Simándy100-at másnap vettük fel kamerákkal az M5 számára, a Traviatát az MTVA rögzítette a rádiónak és televíziónak, a Szfinx-terasznál pedig ki-ki használhatta a saját mobilját. Ja! És majd elfelejtettem a Kibillent harmóniák c. kisbalettet, amely hattól a szabadtéren debütált, szintén sok telefonmemóriába égették be, s hogy este héttől az Erkel Színház is játszott: a Magyar Nemzeti Balett többi tagja a Kyling It! kortárs táncestjét adta másodszor, a pénteki premier után immár tévékamerák előtt...

Most komolyan: ne legyek büszke egy ilyen csapatra, amely eltervezni, áttanulni, megszervezni, felépíteni és teljesíteni is képes volt mindezt egyetlen nap alatt?! (Meg kifizetni és lebontani is...) Ez a Magyar Állami Operaház, ezt a teljesítményt kell az egész évadban nívón tartani – Nénéméknek pedig, akiknek tudom, soha semmi nem elég jó, talán néha elismerni...

Kedves Néném!

Nem akarom kerülni a forró kását, zúgolódásuk fő forrását. Simándy100 – Kaufmannal... Az talán világos, hogy még egy sztártenor is lehet beteg. Lett is két éve, amikor a Müpa dalestje szenvedett másfél év csúszást. Csakhogy az szólóest volt, ráadásul dalest, Kaufmann nélkül lehetetlen lett volna megtartani, aki akarta, annak a jegyét visszafizették – más kérdés, hogy senki sem akarta, mert a pótlásra spekuláltak. Minálunk más volt a helyzet. Eleve egész sor tenorista énekelte a programot, Kaufmann helyett azonnal ideröptettünk egy másik kiváló hőstenort Mexikóból, és az áriák közül mindössze egyetlen egy maradt el, a Fidelio második felvonását indító. Aztán ott a jegy, rajta az ezeréves általános szabállyal, amely ha nem volna, senki sem merné a fejét szervezésre adni: a műsor- és szereplőváltoztatás joga. Gondoljuk csak végig: ha egyes szereplők kiesése miatt minden programot le lehetne mondani, ki állná például a rendben megjelent fellépők gázsiját, a felkészült zenekar, karmester költségét? Vagy hol van figyelembe véve azok érdeke, akik aznap este vágytak élményre, és kíváncsiak volnának a műsorra a vis maior-áldozatok nélkül is? És akiknek megfelel Rafael Rojas és a magyar tenorok krémje? Vagy – és ezt szelíden, halkan kérdezem: mit tegyen, aki Simándy Józsefet jött ünnepelni? A 100 éve született legendát? Neki is mondjuk azt, hogy majd valamikor jön Kaufmann megint, és megtartjuk a születésnapot? Esetleg két év múlva, miközben most van a centenárium? Vagy mégis nekimegyünk, de visszaváltással, és félig üres terem előtt méltatlanul állunk a nagy tenor emlékével?

a Traviata az Operában Forrás: Facebook/Operaház

Nem, kérem Nénémet is, csitítsa maga körül az ipari méretekben és jobb dolguk híján háborgók karát. Először is: a legdrágább jegyeket kivételesen 6, azaz hatezer Ft-ért árultuk, misszióból, nem pedig 30 ezerért, mint mindenki máskor. Hogy az is megnézhesse a világsztárt a csúcson, aki három éve az Operaházba nem jutott be, amikor Marton Éva születésnapján lépett fel Kaufmann, először Magyarországon. A legolcsóbb jegy 1 ezer Ft volt – és ezekkel hadonásznak néhányan? Ma már tudom, ilyen missziót nem szabad indítani minálunk, mert ami olcsó, annak elpárolog az értéke. Kettő: kérem a drága barátnőket, hogy higgyenek nekem, aki – velük ellentétben – hivatalból sok helyen, sok énekest hallok: amit László Boldizsár, Kovácsházi István, Boncsér Gergely és Pataki Adorján tud, az bárhol megállja a helyét a világban. Balczó Péterre „csak" a Szabadság-kettőst osztottuk, hisz fachtársa betegsége miatt napok óta egyedül vitte az Operaházban a Traviátákat. Ideje a stupiditással felhagyni, és megbecsülni azon magyar művészeket, akik – egy darabig még, amíg az Erkel bevezető ára tartható – kvázi fillérekért nézhetők egy héten többször is. Mert nem annyit érnek, de nem ám! Harmadszor: aki a leghangosabban hisztizett, annak biztosan semmi fogalma sem volt Rafael Rojasról! Az egyik legmegbízhatóbb tenorista a világon, akit tavalyi Otellónkban fedeztünk fel, és pompásan, valamint alázattal állt helyt vasárnap.

Kivetítőn is lehetett követni a Traviátát az Opera szeptember 24-i évadnyitásán Forrás: Facebook / Operaház

Drága Tatjána Néném!

Hogy mondjam, hogy ne bántsam meg. El kellett volna jönnie! A terem kiváló ízléssel díszíttetett, a vetítések, a hangidézetek találóak voltak, a zenekar hatalmas formában játszott, Kovács János konkrétan a szívét tette ki. Az Erkel akusztikája – muszáj elfogadnia, egész héten pendliztem a Zeneakadémia kis- és nagyterme, az Operaház és az Erkel között – a legcsodálatosabb a hazai koncerthelyszínek közül. (Reiner, Furtwängler, Walter, Klemperer, Fricsay, Ferencsik, Toscanini, Bernstein nem tévedtek!) És nemhogy botrány nem volt, de Simándy művészetének tökéletes tisztelete lengte be a termet – amely zsúfolásig megtelt. 1800 néző vasárnap délután 3 órakor! És ezek az operarajongók minden sztársznobériától mentesen ragadtatták magukat tapsra, amikor Rojas beköszönt a Radames-románccal, moccanthatatlan magas B-vel a végén... És a Nessun dormával sem maradt adós, ahogy a többi tenorkolléga is tudása legjavát adta, utolsó pillanatban vettek át áriákat a megbetegedett Fekete Attilától, Horváth Istvántól, Brickner Szabolcstól, akik távollétét természetesen roppant sajnáltuk, nem kevésbé, mint Kaufmannét. Fényes délután volt, bánhatja, aki kihagyta – már ha Önökön kívül volt ilyen, mert különben hogy is lett volna tele Közép-Európa legnagyobb ültetett színházi nézőtere?!

Drága Tatjána Néném, a Simándy100-at hamarosan megmutatjuk az M5 egyik hétfő esti OperaMozijában, Kaufmann új dátumát is rögtön jelzem, ha megegyeztünk. És újra várom válaszát az új címre a régi szlogennel a skolából, kák szálávej léto!

Szilveszter