„Aki a jobboldali anarchisták elég ízetlen családjába akar keverni, túlbecsül, mert
alapvetően csak tahó vagyok.
Jelentéktelen író, akinek nincs stílusa, és aki néhány éve csak annak következtében tett szert ismertségre az irodalomban, hogy egyes elmebeteg kritikusok – merőben szokatlanul – téves ítéletet hoztak” – foglalja össze önironikusan a róla alkotott általános véleményt.
Pontos születési dátuma bizonytalan, az anyakönyv szerint 1956-ban, saját bevallása szerint két évvel később született.
Annyi bizonyos, hogy Michel Thomas néven Franciaország tengeren túli megyéjében, az Indiai-óceánban fekvő Réunion szigetén látta meg a napvilágot.
Apja magashegyi vezető, anyja aneszteziológus volt, és – mint az író a honlapján írta –
korán elvesztették a fiuk létezése iránti érdeklődésüket.
Hatéves korában, a szülők válása után a Párizstól nem messze élő apai nagyanyjához került, az ő leánykori nevét vette fel írói álnévként.
Középiskoláit Párizsban végezte, majd agrármérnöki tanulmányokat folytatott. 1980-ban diplomázott és megnősült, egy évvel később fia született. Szakmájában nem tudott elhelyezkedni, házassága válással végződött, súlyos depresszióval küzdött. Végül informatikusként jutott álláshoz, 1996-ig többek között a mezőgazdasági minisztériumban és a nemzetgyűlésnél is dolgozott.
Irodalmi pályafutása a nyolcvanas évek elején versekkel kezdődött. 1985-ben összeismerkedett a Nouvelle Revue de Paris című irodalmi lap főszerkesztőjével, aki több versét is megjelentette lapjában.
A kilencvenes években három verseskötete is megjelent, az első, La poursuite du bonheur (A boldogság nyomában) címűért 1992-ben Tristan Tzara-díjat kapott. Írt monográfiát is, de igazi elismertséget első regényével szerzett, amely 1994-ben Extension du domaine de la lutte (A harc területének kiterjesztése) címmel látott napvilágot. A regényből 1999-ben Philippe Harel rendezett filmet.
1998-ban jelent meg az utópiába hajló, a 20. század második felének emberi kapcsolatait (vagy inkább ezek hiányát) boncolgató Elemi részecskék című regénye, amelyet első kiadása óta 25 nyelvre fordítottak le.
2000-ben jelentkezett a szövegek és fényképek sajátos kombinációjából álló Lanzarote című kötetével. 2001-ben közreadott,
a távol-keleti szexturizmust leleplező regénye, A csúcson hatalmas botrányt kavart.
A könyv életábrázolása és iszlámkritikája miatt számos szervezet támadta az írót, az ügy a bírósági tárgyalásig is eljutott, ám felmentő ítélet született.
2005-ös, a sci-fi műfajhoz közelítő Egy sziget lehetősége című regényéből ő maga rendezett filmet 2008-ban. 2010-ben jelent meg A térkép és a táj című regénye, amelyért 2010-ben Goncourt-díjjal tüntették ki. A regény részben a párizsi művész- és médiavilág paródiája, maga az író is szerepel benne, nem túl hízelgően ábrázolva.
Legutóbbi regénye, a Behódolás 2015. január 7-én, a Charlie Hebdo magazin szerkesztősége ellen iszlám szélsőségesek által elkövetett merénylet napján jelent meg. A 2022-ben játszódó regény, amelyben a franciaországi elnökválasztáson egy muszlim párt jelöltje győz, élénk vitát váltott ki Franciaországban és világszerte. Többen iszlámgyűlölőnek minősítették, bár a legtöbb kritikus szerint Houellebecq nem fest sötétebb képet, mint amit olvasói már megszokhattak tőle, és legkedveltebb témáját, az európai kultúra hanyatlását viszi tovább.
A könyv körüli botrányhoz nekünk is sikerült hozzájárulnunk. A magyar kiadás borítója, a nikábba bújtatott Mona Lisa bejárta a világsajtót, és kiverte a biztosítékot. Ráerősített a könyv üzenetére, miszerint az iszlám előretörése az európai kultúrát veszélyezteti.
Houellebecq szenvtelen, cigiző arca a kiégett értelmiségi szimbóluma.
A könyv hangja is ilyen. A híresztelésekkel szemben viszont egyáltalán nem félelmetes. Houellebecq maró, cinikus szatírát írt, és minél beljebb hatolunk a szövegben, egyre sűrűbben nevetteti ki velünk saját félelmeinket – írtuk nemrég ismertetőnkben.
Houellebecq az írás mellett zenél is, rock- és dzsesszzenészek kíséretében a saját szövegeit adja elő, három CD-je is megjelent. De előszeretettel táncol Black Sabbath-zenére is a 2014-es Near Death Experience című dokumentumfilmben.
A több rangos díjjal is kitüntetett író a kilencvenes évek elejétől Írország déli részén élt második feleségével, majd Spanyolországba, Andalúziába költözött, és csak 2012-ben tért vissza hazájába.
2013-ban a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, és megkapta a fesztivál Budapest Nagydíját. A "reménytelenség professzorának" is nevezett Houellebecq ekkor adott interjújában elmondta, hogy műveinek fő témája nem a halál és a szexualitás, ahogy azt sokan állítják, hanem a gyász és a szeretet, és nem tartja magát jó történetmesélőnek, több valós alakból összegyúrt szereplői sokkal jobban érdeklik, mint a történet maga.