Prince-t AIDS-szel diagnosztizálhatták halála előtt
![Prince énekes koncert művész zenész](https://cdn.origo.hu/2023/12/ELp0OcXLnno-yFw2QU_-xNIEUrcrArBFSuSobmOpgFU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNhMWNkOTIzNTNhOTQ5NGE4YjJmN2IzOTg0ZTNmOTBk.webp)
Az amerikai bulvárlap egy zeneipari forrásra alapozza állításait, aki szerint Prince nagyon rossz bőrben volt az utolsó hetekben. A névtelenséget kérő nyilatkozó szerint a popsztár a végén már alig evett, és az a kevés sem maradt meg a szervezetében. Azt mondta a lapnak, hogy Prince már a 90-es években HIV-fertőzött lett, hat hónappal a halála előtt pedig AIDS-szel diagnosztizálták.
A lap úgy tudja, hogy a Jehova Tanúihoz csatlakozó Prince elutasította az orvosi kezelést, és inkább imával próbálta gyógyítani magát. „Isten majd meggyógyít” – mondta állítólag a barátainak.
Ahogy az Origo is megírta, az 57 éves popsztár holttestét múlt csütörtökön találták meg lakásában, a hírek szerint drogtúladagolás okozhatta halálát. A legendás előadóművész karrierje során százmillió lemezt adott el, és hét Grammy-díjat nyert. Magyarországon 2011-ben lépett fel először és utoljára. Prince-ről nemcsak zenésztársai, de Barack Obama is megemlékezett.