A The Daily Telegraph szerint a 28 éves brit énekesnő egy évtizedre vissza akar vonulni a turnézástól, annak ellenére, hogy 2016-os koncertjeire pillanatok alatt elkeltek a jegyek.
A lap szerint Adele a barátainak beszélt arról, hogy a novemberben záruló koncertkörút után legalább tíz évig nem vállal újabb nagyszabású turnét.
Az Egyesült Államokba akar költözni, és elsősorban fia, Angelo nevelésével akar foglalkozni.
Adele eddig mindenhová magával vitte a fiát, ám mivel Angelo jövőre iskolába fog járni, többé nem utazhat vele. Az énekesnő pedig egy percet sem akar elmulasztani az Angelo előtt álló fontos időszakból, így inkább feladja a turnézást.
A Telegraph úgy tudja, Adele szívesen költözne Las Vegasba, ahol Elton Johnhoz agy Celine Dionhoz hasonlóan saját műsorral lépne fel, így pótolva a turnézás hiánya miatt kieső bevételt.
Akár feladja a koncertezést, akár nem, anyagi gondjai valószínűleg nem lesznek: tavaly 85 millió fontot (31 milliárd forintot) keresett legújabb, 25 című albumával és a 107 fellépéssel járó világkörüli turnéból is további százmillió fontnyi (36,5 milliárd forint) bevétele volt.
Az énekesnő egyébként korábban sem titkolta, hogy
a turnézás nem az ő világa,
és szívesebben van otthon.