125 éve született a világ egyik legnépszerűbb írója

Vágólapra másolva!

A 125 éve született John Ronald Reuel Tolkient a fantasy atyjaként emlegetik, műveinek páratlan népszerűsége nyomán a fantasyirodalom korábban sosem látott virágzása indult el. Ez önmagában is különösen érdekes volna, de még izgalmasabbnak tűnik annak tudatában, hogy Tolkiennek valójában soha nem állt szándékában fantasyregények írójaként vonulni be az irodalomtörténetbe – kutatói a mai napig vallják, hogy nem helytálló ez a műfaji megjelölés –, nem A Gyűrűk Urá-t tekintette a fő művének, és elsősorban nyelvész volt, aki valódi és általa alkotott nyelvek tanulmányozásában lelt igazán nagy örömet.

Origo

Vágólapra másolva!

J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura

A Tolkien Társaság honlapján szereplő életrajza szerint J. R. R. Tolkien nagyszerű angol nyelvész volt, az óangol nyelv professzora az Oxfordi Egyetemen, „aki emellett saját világunknak egy Középföldének nevezett kitalált verziójában, történelem előtti korban játszódó történeteket is írt, beleértve A hobbit-ot és A Gyűrűk Urá-t. (...) Miközben, tisztelet a kivételnek, az irodalmárok gyakran találtak műveiben kivetnivalót, olvasók milliói imádták világszerte.”

Valóban, talán a milliós olvasó- vagy sokkal inkább rajongótábor említése sem adja vissza vagy fejezi ki megfelelőképpen, hogy a „történeteket is író” Tolkiennek „nyelvészeti tevékenysége mellett” megalkotott művei mekkora hatást gyakoroltak és gyakorolnak a világra a mai napig. A Times 2008-ban hatodik helyre sorolta őt az 1945 utáni 50 legnagyobb brit író listáján, a Forbes 2009-es kimutatása szerint az évben ő volt az ötödik legnagyobb bevétellel rendelkező már nem élő művész, 1997-ben pedig három különböző brit szavazás is azt az eredményt hozta, hogy a válaszadók szerint

az ő nevéhez fűződik a huszadik század legjelentősebb regénye.

A vakmerő

Bár más nyelvészek egyéb magyarázatokat találtak észszerűbbnek, Tolkiennek meggyőződése volt, hogy német eredetű családneve a Tollkühn szóra vezethető vissza, amely „ostobán vakmerőt” vagy „balgán okosat” jelent. Tolkien szeretett is rájátszani erre a kettősségre – egy időben például a belső ellentmondásra utaló Oxymore írói álnevet használta.

A német származástól függetlenül a Tolkien család ízig-vérig angol família volt. J. R. R. Tolkien édesapja, Arthur Reuel Tolkien banktisztviselő volt, aki a szakmai előrejutás érdekében Dél-Afrikába költözött jövendőbeli feleségével – ennek köszönhetően született a későbbi író Oranje Szabadállamban, egy független búr köztársaságban 1892. január 3-án. Az Afrikában eltöltött rövid időszakból a még kisgyerek Tolkiennek egy kellemetlen élmény maradt sokak szerint az egyik legmeghatározóbb: a kisfiút

megtámadta egy nagy, szőrös pók.

Kutatói ennek hatását annak ellenére markánsan fedezik fel műveiben, hogy más források szerint maga Tolkien nem emlékezett az esetre. Az afrikai tartózkodás egy jóval tragikusabb esemény miatt nem nyúlt hosszabbra: Arthur Reuel Tolkien 1896-ban meghalt, így felesége, Mabel két kisfiával együtt visszaköltözött Angliába, ahol a gyerekek az iparosodott város és a földműveléssel foglalkozó vidék miliőjéből is kaptak ízelítőt. Ronaldnak – ahogy akkoriban szólította Tolkient a családja – már ez idő tájt beindították a fantáziáját azok a titokzatos nevű helyek, ahová a szeme láttára szállították el a szenet:

Nantyglo, Penrhiwceiber vagy Senghenydd.

Ezek után Birmingham egyik külvárosába költözött a család, ahol Tolkien édesanyja, Mabel – a rokonság legnagyobb megrökönyödésére és heves ellenzésétől kísérve – felvette a katolikus vallást. Ennek szellemében nevelkedett Tolkien és testvére – sőt, Francis Morgan atyának, aki rendszeresen felkereste a családot, később sokkal nagyobb szerep jutott Tolkien életében. 1904-ben ugyanis a Tolkien fiúk teljesen elárvultak: édesanyjuk is meghalt, és a magukra maradt gyerekekről attól kezdve Morgan atya gondoskodott.

Tündenyelv és világháború

Ekkoriban már erősen megmutatkozott, hogy Ronaldnak különleges tehetsége van a nyelvekhez: nemcsak latinul és görögül tanult meg kiválóan, hanem számos más nyelvet is kezdett egyre jobban elsajátítani. Voltak ezek között élő és holt nyelvek is, a góttól kezdve a finnig bezárólag, de ami még jelentősebb: már ez idő tájt is

alkotott nyelveket saját maga is, pusztán szórakozásból.

A King Edward nevű iskolában, ahol tanult, tagja lett egy irodalmi önképzőkörnek: itt megismert barátainak olvasta fel első verseit is, amelyekben már megjelentek különböző mitológiai alakok, tündék és orkok is.

Tolkien életében ez az időszak nemcsak a későbbi munka, de a szerelem terén is életre szóló változást hozott: Tizenhat évesen ismerkedett meg a három évvel idősebb Edith Bratt-tel. Bár egyre jobban elmélyülő barátságukat látva Morgan atya eltiltotta őket egymástól Ronald 21 éves koráig, ez, mint utóbb kiderült, nem állhatott a szerelem útjába. Ronald 1911-ben Svájcban járt, majd Exeterbe került, ahol klasszikusokat és germán nyelveket tanulmányozott. Később az angol nyelvre és irodalomra koncentrált elsősorban. Két akkoriban felfedezett verssor (amelyekben a későbbi „Középfölde” megfelelője szerepel) már akkor óriási hatással volt rá.

Ennél is fontosabb volt azonban, hogy kapcsolata Edithtel folytatódhatott – a nő újbóli találkozásuk idején már mással járt jegyben,

de Tolkien hamar meggyőzte arról, hogy bontsa fel a jegyességet.

Amikor 1914-ben kitört a háború, Tolkien Oxfordba ment: első költeményein és egy általa kifejlesztett mesterséges nyelven dolgozott, amelynek a Qenya nevet adta. Már csak az a szál hiányzott, amely különböző irányokban burjánzó fantáziájának szüleményeit összekötheti. Ugyan Tolkien kénytelen volt bevonulni a hadseregbe, de eközben is egy irodalmi művön, Earendil, a Tengerész kalandjainak megírásán dolgozott.

Ezután azonban kivezényelték őt a nyugati frontra, így még indulása előtt elvette Edithet feleségül. Négy hónap szolgálat után a lövészárkokban Tolkien elkapott egy súlyos fertőzést, és egy hónapot töltött egy birminghami kórházban. A harcokban

egyetlen kivétellel az összes önképzőköri barátját elveszítette.

Részben az ő emlékükre kezdte el írni a csak halála után megjelent Az elveszett mesék könyvé-t: itt jelennek meg legelső formájukban A szilmarilok bizonyos elemei, részben szereplők, részben az általuk használt, tolkieni nyelvek, részben cselekménymozzanatok képében. Itt ír először Tolkien Beren és Lúthien történetéről is, amelynek különös jelentőséget ad, hogy ezekkel a hősökkel saját magát és feleségét azonosította. A műveiben többször visszaköszönő történetet Edith tánca inspirálta egy erdei séta alkalmával.

A professzor és a leendő Tintafiak

1917-ben megszületett a házaspár első fia, John Francis Reuel, 1918-ban pedig, az első világháború lezárultával a hadnagyi fokozatig jutó Tolkien végre újra polgári foglalkozást űzhetett: komoly filológiai munkát végzett az Oxford English Dictionary egyik készítőjeként. Ekkor ismerkedhetett meg szélesebb közönség Az elveszett mesék könyvé-nek egyik részletével is: Tolkien felolvasta a Gondolin bukásá-t egy klubban, ahol későbbi irodalmi vitakörének, az Inklingsnek, azaz „Tintafiaknak” két jövendőbeli tagja is jelen volt. A mű nagy sikert aratott, de Tolkien útja másfelé vezetett: megpályázott és el is nyert egy egyetemi tanári állást a Leedsi Egyetemen.

Leedsben a tanítás mellett a Sir Gawain és a Zöld Lovag kiadásán dolgozott E. V. Gordonnal, és tovább tökéletesítette az általa kidolgozott tündenyelveket, akárcsak Az elveszett mesék könyvé-hez tartozó írásait. Leedsben született Tolkien második és harmadik fia, Michael Hilary Reuel és Christopher Reuel is, Tolkien azonban innen is továbbállt, amikor Oxfordban megüresedett egy professzori állás: attól kezdve az angolszász nyelv professzoraként ott folytatta a pályafutását.

Bár más akadémikusokhoz képest Tolkien nem publikált sokat, amikor viszont tanulmánya jelent meg, az mindig nagy hatással bírt, sokszor egy egész tudományterületen uralkodó alapfelfogást változtatott meg. Az angol nyelv és irodalom professzoraként vonult nyugdíjba 1959-ben, és addig, mondhatni, a tudóstársadalom teljesen átlagos tagjának számított mind a tudományos életben tett megnyilvánulásait, mind a családi életét tekintve – már amennyiben eltekintünk attól, hogy időközben

a huszadik század egyik legnagyobb hatású, kultikus írója vált belőle.

Hugo Weaving és Ian McKellen A hobbit – Váratlan utazás című filmben Forrás: AFP

A Télapótól A hobbit-ig

1929-ben megszületett Tolkien kislánya, Priscilla. Tolkiennek szokásává vált, hogy a Télapó nevében illusztrált leveleket írjon a gyerekeinek (ezekből 1976-ban meg is jelent egy válogatás), illetve rendszeresen mondott nekik esti mesét. Annak ellenére, hogy az egyetemi életben nem volt különösebben aktív, az élet más területein sokkal élénkebb pezsgés alakult ki körülötte. Megalapította a Tintafiak kört, amelyhez több neves kollégája csatlakozott:

a legismertebb közülük kétségtelenül C.S. Lewis, a Narnia Krónikái szerzője,

aki Tolkien egyik legközelebbi barátja lett. Kettejük kapcsolata annyira meghatározó volt C. S. Lewis életében, hogy részben Tolkien hatására kanyarodott vissza a kereszténységhez. A Tintafiak tagjai rendszeresen találkoztak, és egy-egy ital mellett megvitatták egymás éppen készülőben lévő műveit.

Tolkiennek pedig bőven akadtak formálódó művei, mert egyre intenzívebben dolgozott az általa megalkotott mitológián és mesterséges nyelveken, illetve gyerekeknek szóló történeteken. Ki-ki maga döntheti el, hogy mit árul ez el Tolkien tanítás iránti szenvedélyéről, de saját bevallása szerint egy szép napon, amikor éppen a vizsgadolgozatok javításának lélekromboló feladatával volt elfoglalva, felfedezte, hogy az egyik hallgató üresen hagyott egy oldalt. Tolkien pedig fogta magát, és

erre a hívogató, üres lapra leírta

a később legendássá vált mondatot:

Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit.

Ezek után, saját gondolkodásmódjának megfelelően, úgy döntött, kideríti, ki is, mi is valójában egy hobbit, miért él egy lyukban, miféle lyukban él, és ebből a nyomozásból nőtte ki magát egy mese, amelyet a kisebb gyerekeinek is előadott. Ennek a mesének egy befejezetlen, gépelt verziója jutott el 1936-ban Susan Dagnallhoz, az Allen és Unwin kiadó egyik munkatársához (a kiadó 1990-ben összeolvadt a HarperCollinsszal). Dagnall azt kérte Tolkientől, hogy fejezze be a történetet, majd megmutatta a kiadó akkori vezetőjének, Stanley Unwinnek.

Unwin nem bízta a véletlenre a sikert, és egy igazi szakértő véleményét kérte ki:

saját 10 éves fiának, Raynernek adta oda mesét,

akinek maximálisan elnyerte a tetszését a történet. Így jelent meg A hobbit 1937-ben. Azonnal óriási volt a siker, és A hobbit azóta sem hiányozhat a gyerekeknek ajánlott könyvek listájáról. Akkora volt az érdeklődés, hogy Stanley Unwin arra volt kíváncsi, nincs-e véletlenül Tolkiennek más hasonló, megjelentethető írása ugyanebben a témában.

Elijah Wood mint Frodó A Gyűrűk Ura-trilógia első részében Forrás: AFP

Elutasításból A Gyűrűk Ura

Tolkien addigra az életművének egy másik szeletében ért el jelentős haladást: az általa főműnek tartott A szilmarilok-ról szerette volna, hogy megjelenjen. El is küldte próbaként a kiadónak Beren és Lúthien történetét, Unwin tesztközönsége azonban ezúttal sokkal kritikusabb volt: a próza nagyobb tetszésre talált, mint a lírai részek, a döntés azonban mindent egybevetve az volt, hogy

ebben a formájában nem jelenhet meg a mű.

Unwin viszont tapintatosan akarta ezt a szerző tudomására hozni. A szilmarilok részletének nagy csalódást okozó elutasítását azzal próbálta enyhíteni, hogy felkérte Tolkient: írjon folytatást A hobbit-hoz. Tolkien, bár elszomorította, hogy nem adják ki szívének kedvesebb művét, elfogadta a kihívást, hogy „új hobbitot” írjon.

A többi már történelem: mindaz, ami eredetileg A hobbit folytatásának készült, ezerszer komplexebb művé vált. Tizenhat évbe telt, mire megszületett az alkotás, amelyet ma A Gyűrűk Ura-ként ismerünk. Rayner Unwin – aki értelemszerűen maga is felnőtté érett időközben – ezúttal is fontos szerepet töltött be: folyamatosan bábáskodott a mű létrejötténél. Pedig nem mindig volt könnyű dolga a szerzővel: a 16 éves procedúrának olyan pontja is volt, amikor Tolkien addigi kiadója egyik riválisának ajánlotta fel megjelentetésre az opuszt. (Érdekesség, hogy az illető kiadó meghátrált, amikor szembesült azzal, hogy milyen terjedelmű és horderejű anyaggal van dolga.) Így ki lehet jelenteni, hogy

részben Rayner Unwinnek köszönhetően jelenhetett meg egyáltalán a huszadik század egyik legnagyobb hatású műve.

Viszont tény, hogy a kiadó óvatosabb volt a kelleténél: nem bíztak egyértelműen a sikerben, a biztonság kedvéért kezdetnek csak a teljes mű első harmadát jelentették meg. 1954 és 1955 között jelent meg mindhárom kötet, és hamarosan kiderült, hogy sem a szerző, sem a kiadó nem is sejthette, mennyire alábecsülték A Gyűrűk Ura vonzerejét. Elsöprően sikeres volt a fogadtatás.

Képkocka Peter Jackson A Gyűrűk Ura – A király visszatér című filmjéből Forrás: EyePress/Eyepress News

Kultszerző a vonal végén

A Gyűrűk Urá-ra hamar felfigyelt mindenki. A – többek közt W. H. Auden és C. S. Lewis tollából származó – áradozó kritikák mellett megjelentek a művet ízekre szedő bírálatok is, és gyakorlatilag mindenféle reakció a kettő között. A BBC 12 részes rádiós változatot is készített a műből, és a bevételek már pusztán a könyv keményfedeles kiadása után az egekbe szöktek. Még nagyobb áttörést hozott azonban, amikor megjelent A Gyűrűk Ura puhafedeles kalózkiadása: a jogokról szóló vita csak még jobban felkorbácsolta a könyv iránti érdeklődést. 1968-ra

A Gyűrűk Urá-t már tömegek olvasták egyfajta Bibliaként.

Ez a fejlemény kettős hatással volt Tolkienre. Egyrészt, természetesen borzasztóan hízelgett neki a minden várakozást felülmúló siker, és nem mellesleg igencsak meggazdagodott a könyv bevételeiből. Az olvasóit azonban nem válogathatta meg, és nem írhatta elő senkinek, hogy a könyv olvasását ne kombinálja például LSD-fogyasztással. A regény fanatikus rajongói esetenként

az éjszaka közepén telefonáltak, hogy megtudják, sikerrel járt-e Zsákos Frodó küldetése,

hogyan ragoznak múlt időben egy igét a tündék beszédében, és vannak-e a balrogoknak szárnyaik.

Ezért Tolkien rövidesen titkosíttatta a telefonszámát, majd feleségével együtt el is költözött egy békés, főként tehetős idősebb emberek által lakott környékre. Attól viszont, hogy telefonon nem érhették el a szerzőt, semmivel sem olvasták a művét kevesebben:

valóságos kultusz épült A Gyűrűk Ura köré,

és reneszánszát élte a fantasyirodalom – bár Tolkien nem gondolta magát a műfaj képviselőjének, sőt. Rajongói és kutatói a mai napig hangoztatják, hogy Tolkien mítoszt írt, nem fantasyt, hiszen Középfölde nem egy alternatív valóság, és nem okkult erők alakítják a történet menetét.

A Gyűrűk Ura magyarul

A Gyűrűk Ura magyarul 1981-ben jelent meg: az első 11 fejezetet még Réz Ádám fordította, majd Göncz Árpád műfordításában ismerhette meg a regényeket a magyar közönség. A műben szereplő verseket Tandori Dezső fordította. A hobbit-ot magyarul 1975-ben adták ki, Szobotka Tibor és Tótfalusi István fordításában, még A babó címen, majd 2006-ban Gy. Horváth László és N. Kiss Zsuzsa új fordításában jelent meg ismét.

1925 után Tolkien még számos további művet írt. Ezek között tanulmányok is szerepelnek, amelyek közül többet a Szörnyek és ítészek című kötetben gyűjtöttek össze, de ugyanígy jelent meg Középföldéhez kapcsolódó műve, mint a Bombadil Toma kalandjai. Olyan történeteit is kiadták, amelyek függetlenek a nagy Tolkien-legendáriumtól, mint például A woottoni kovácsmester vagy A sonkádi Egyed gazda.

Beren és Lúthien

J. R. R. Tolkien és felesége sírja Forrás: Álida Carvalho - Wikipedia

Tolkien 1973-ban, 81 éves korában meghalt.

Művei azonban minden szempontból túlélték:

halála után jelent meg A szilmarilok, amelyet ő maga olyannyira szeretett volna nyomtatásban látni. A kötetet maga Tolkien legkisebb fia, Christopher szerkesztette, majd 1980-ban kiadott egy válogatást is édesapja befejezetlen műveiből. A szilmarilok ismét akkora sikert aratott, ami a kiadót is meglepte, és hasonló fogadtatásra lelt Az elveszett mesék könyve is. Így Tolkien Középfölde történelmét részletesen bemutató írásait további 12 kötetben jelentette meg Christopher.

J. R. R. és Edith Mary Tolkien – akik mindössze két év különbséggel haltak meg – közös sírban nyugszanak, amelyen Edith neve mellett a Lúthien, Tolkiené mellett pedig a Beren név is szerepel.

Összeállította: Verasztó Annamária