Varázslatos este az Arénában

A Magyar Virtuózok Zenekar játszotta el a Harry Potter és a Bölcsek Köve filmzenéjét Justin Freer amerikai karmester határozott suhintásait követve a Budapest Arénában, mialatt maga a film eredeti hanggal, magyar felirattal ment a hátuk mögött. Megnéztük, meghallgattuk, ilyen volt!

Nagyot tévedett, aki arra számított, hogy a Harry Potter első részének filmzenekoncertjén varázslósipkás gyerkőcökkel telik meg a Budapest Sportaréna. Akadtak persze itt-ott gyermekes családok, de a közönség nagy részét nem ők tették ki.

Sok pár, kevés gyerek

Úgy néz ki, hogy a Harry Potter filmezenkoncert randiprogram. A széksorokat leginkább párok töltötték meg, ráadásul elég széles életkori merítéssel, voltak színes hajú tizenévesek, és elegáns negyvenesek is.

Az pedig, hogy ez az egyértelműen gyerekeket megcélzó alkotás ilyen népszerű a felnőttek körében, mindennél jobban megmutatja, hogy micsoda mesterműről van szó.

Nagyot szólt Forrás: InterCom

Ha valaki lemaradt volna róla: Szombat este úgy vetítették le a Harry Potter és a Bölcsek Köve feliratos változatát, hogy élő nagyzenekar játszotta hozzá a filmzenét. Ez gyakorlatilag egy világkörüli turné része. Justin Freer karmester úgy járja a glóbuszt, hogy mindenhol helyi muzsikusokkal adja le a show-t. Budapesten a Magyar Virtuózok segítették a mestert. A szervező Cineconcerts azt ígéri, hogy a sorozat többi részét is erre a sorsra juttatja, minden évben egyet.

A kevesebb kevesebb

Az viszont már egyáltalán nem biztos, hogy a következő etapnak is lesz budapesti állomása.

A színpadot behozták az Aréna küzdőtere közepe tájára, de még így is csak félházas volt a rendezvény.

Justin Freer, a karmester Forrás: Origo

Pedig ez a koncert többet érdemelt volna. Az embernek majd belesajdult a szíve, amikor végignézett az üres székek armadáján.

Bizony többet érdemelne az 50 Oscar-díjra jelölt (és ezzel az egész filmszakmában rekorder) John Williams egyik emblematikus mesterműve. Egészen fantasztikus volt.

A szem terel

Nyilván a zene hangosabban szólt, mint az eredeti soundtrack. Ahhoz elég hangos volt, hogy a legtöbb hangeffektust elnyomja, de a beszélgetések simán hallatszottak. A virtuózok kitettek magukért. A tökéleteshez közeli volt a játékuk, és ha nincs az az egy-két halk eltérés, amit a trú Potter fanok persze egyből kiszúrtak, azt is hihettük volna, hogy a több száz óra alatt, több száz nekifutásra felvett eredeti filmzene szól palybackről (persze hihetetlenül alacsony torzítással).

Egy dolog viszont furcsává tette az élményt. Mégpedig, hogy élő muzsikusok ide-vagy oda, a vásznon futó film nagyon gyorsan

elterelte a figyelmet az úgymond fő attrakcióról.

Az ember újra és újra elmerült Harry, Ron és Hermione megunhatatlan kalandjaiban. Csak amikor egy hangosabb rész jött, akkor ocsúdott fel az ember, és ilyeneket mondogatott magának: „Filmzenekoncerten vagy, figyeld hát a muzsikát!"

Felejthetetlen

Nem tudom, hogy ennek az volt-e az oka, hogy egy filmzenének ez a dolga, ez a funkciója, és be is töltötte, ahogy kell (hiszen a filmzene célja az események aláfestése, nem pedig az, hogy elterelje róluk a figyelmet), vagy hogy a Harry Potter és a Bölcsek Köve még mindig egy fantasztikus film, és ráadásul még jól is öregedett (valószínűleg mindkét állítás igaz). Az emberek a székek széléig kiülve, a karfákba kapaszkodva izgulták végig az unikornisvérivós részt, hálásan kacarásztak Ron beszólásain, ámuldozva nézték Roxford falait.

Én most láttam először eredeti hanggal a filmet, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Az elegáns, kimért brit akcentus nagyon is roxfortossá teszi az atmoszférát, és szegény, tavaly elhunyt Alan Rickman hangja hihetetlenül ütős. Az egész alakítása egy fokkal intenzívebb lett a szememben ezzel a kiégett, sötét, cinikus orgánummal.

Igazából csak a stáblista lefelé indulásakor került maga a zenekar a reflektorfénybe, akkor kapta meg a neki kijáró figyelmet. Akkor végre ők voltak a középpontban, a hangerőt is feljebb tolták. Felejthetetlen este volt.