25 évig nem filmezhetett, pedig imádta a közönség

Béres Ilona HASZNÁLATI TÁRGY HÉTKÖZNAPI Közéleti személyiség foglalkozása sminkel sminkkészlet SZEMÉLY színész színésznő TÁRGY tükör
Béres Ilona a Nemzeti Színházban 2015. február 5-én.
Vágólapra másolva!
Ma hetvenöt éves Béres Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja.
Vágólapra másolva!
Béres Ilona a Nemzeti Színházban 2015. február 5-én. Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Béres Ilona

világéletében színésznek készült.

Több szavalóversenyt is nyert, érettségi után pedig azonnal felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Pártos Géza osztályába járt, olyan osztálytársakkal, mint Halász Judit, Tordai Teri, Polónyi Gyöngyi vagy Szegedi Erika. 1964-ben végzett. Akkoriban még kötelező volt a vidéki színházi gyakorlat, ezért a színésznő egy évadot töltött Debrecenben, a következő évben pedig már a Madách Színházban játszott.

Béres Ilona 1962-ben Forrás:Fortepan/Kotnyek Antal

1967-ben a Nemzetibe, majd 1969-ben Várkonyi Zoltán Vígszínházába szerződött. Ott tizenöt évadon át jobbnál jobb szerepeket kapott, és olyan nagyságokkal állhatott egy színpadon, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Benkő Gyula, Somogyvári Rudolf vagy Békés Itala.

Béres Ilona Egri Mártával 1973-ban, a Vígszínházban, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical előadásán Forrás:Fortepan/Urbán Tamás

1984-ben távozott a Vígszínháztól:

a Nemzetibe szerződött, amelynek örökös tagja.

Ott is a lehető legváltozatosabb feladatokat oldotta meg Euripidész drámáitól Huszka Jenő operettjeiig. A Nemzeti Színház (illetve 2000-től a Magyar Színház) társulatának 2011-ig volt tagja, azóta szabadúszó.

Pályafutása során, mindössze néhány példát kiragadva, olyan szerepeket formált meg a színpadon, mint Rozalinda az Ahogy tetszik-ből, Hilda a Solness építőmester-ből, Vanda Szakonyi Károly Adáshibá-jából, a Kakukkfészek Ratched nővére, a Három nővér Natasája, a Trójai nők Helénája, Báthory Erzsébet Alexandra del Lago Az ifjúság édes madará-ból vagy az Éj a Csongor és Tündé-ből. Játszott a Borisz Godunov-ban, Martin McDonagh Piszkavas című darabjában, Zsótér Sándor rendezte őt a Görög című darabban, a Bob herceg című operettben pedig dalra is fakadt. Az ő előadásában készült Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvéből monodráma, Örkény István Macskajáték-ának pódiumszínházi változatában, a Szkalla lányok-ban pedig Orbánnét alakította Tordai Teri oldalán.

Béres Ilona és Szélyes Imre Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című színművének próbáján Forrás: MTI/Kollányi Péter

Béres Ilona nagyon fiatalon óriási népszerűségre tett szert. Még főiskolás volt, amikor néhány főiskolai évfolyamtársával együtt főszerepet kapott a kultikusnak számító Esős vasárnap című filmben, és

meghódította a moziközönséget.

Hamar a magyar filmgyártás csillaga lett: jóformán elképzelhetetlen volt egy forgatás nélküle.

Felejthetetlen alakításokat nyújtott a Nappali sötétség, Az aranyember, az Álmodozások kora, a Hattyúdal, a Kőszívű ember fiai, az Igen és az Egy szerelem három éjszakája című filmekben – de paradox módon ez utóbbi filmes karrierjének végét jelentette. A forgatáson napokat kellett eltöltenie egy csónakban a jeges Duna vizén, ami miatt hónapokig betegeskedett.

Sokan csodálták gerincességét, amiért ezek után beperelte a filmgyárat. Ugyan minimális kártérítést megítéltek neki, de nem kevesebb, mint

huszonöt évig nem kapott filmszerepet.

Tévéfilmekben (például a Jövedelmező állás, A tündérlaki leányok, A peleskei nótárius, a Forduljon Psmith-hez, A körtvélyesi csíny) láthatta őt a nagyközönség ezalatt, a vászonra pedig a 2011-es Moszkva tér-ben tért vissza: alakításáért elnyerte a kritikusok díját.

2000 és 2004 között elnöke volt a Maszk Magyar Országos Színészegyesületnek, tanított a Pesti Magyar Színiakadémián (a korábbi Nemzeti Stúdióban), és kuratóriumi tagként részt vett az Aase-díjak odaítélésében.

Munkásságát

számos kitüntetéssel ismerték el:

Béres Ilona 2013. március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztjével Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

1973-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1983-ban érdemes művész, 1996-ban kiváló művész lett, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2000-ben "emlékezetes film- és színházi szerepformálásaiért, a közönség odaadó és igényes szolgálatáért, művészi életútja elismeréseként" megkapta a Kossuth-díjat. 2003-ban a Madách Kamara előadásában, a Borisz Godunov-ban nyújtott alakításáért, 2004-ben pedig a Bárka Színházban műsorra tűzött Theomachia című Weöres Sándor-darabban nyújtott teljesítményéért nyerte el a színikritikusok díját. 2004-ben örökös tagnak választották a Halhatatlanok Társulatába, 2011-ben Prima díjat kapott.

2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át, és ugyanabban az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett. 2013 óta Kispest díszpolgára, 2014-ben pedig

elsők között választották a nemzet művészei közé.

Béres Ilona átveszi a Nemzet Művésze díjat Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől 2014. november 17-én. Forrás: MTI/Kovács Attila

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!