A Royal Christmas Gala európai turnéjának állomásaként 2017. december 20-án
különleges koncertet ad az Arénában Sarah Brightman.
A világ egyik legsikeresebb szopránjának fellépése a karácsonyi időszak kiemelkedően látványos produkciójának ígérkezik. Brightman a Gregorian énekegyüttessel és számos vendégművésszel együtt hagyományos karácsonyi dalokat ad elő nagyzenekari kísérettel.
Sarah Brightman 30 éves karrierje alatt
32 millió albumot adott el, és több mint 180 arany illetve platina lemezzel büszkélkedhet.
Az 56 éves szoprán az egyetlen olyan művész a világon, akit két olimpia alkalmával is felkértek, hogy adja elő az esemény hivatalos himnuszát - mindezt
összesen 7 milliárd néző előtt.
Pályájának további kiemelkedő momentuma Andrea Bocellivel közös fellépés-sorozata, a Time to say goodbye, de nevéhez fűződik az Az operaház fantomja című darabban Christine szerepe, amelyet egykori férje,
Andrew Lloyd Webber kifejezetten az ő számára írt.
Brightman mellett a Karácsonyi Gála különleges vendége lesz a Gregorian énekegyüttes is, akik több mint 10 millió eladott albummal, valamint számos arany- és platinalemezzel a hátuk mögött érkeznek ismét Magyarországra az énekprodukciójukkal.