"Vannak olyan helyzetek az életben, amikor végig kell gondolni, hogy hogyan tovább" – mondta korábban Vári Éva az MTI-nek.
Végig kellett gondolnom azt a fájdalmas dolgot, hogy mit jelent, ha abbahagyom a hivatásomat.
Emellett azt is gondolom, hogy felelősséggel tartozom a szakmámnak, a közönségnek és magamnak is azzal, hogy milyen mentális állapotban állok ki a színpadra. Amikor azt érzem, hogy többször vagyok fáradt, mint nem, amikor az embernek már olyan félelmei vannak, hogy eszébe jut-e a szöveg, akkor abba kell hagyni."
Ennek a döntésnek a folyománya az is, hogy Vári Éva június 30-án elbúcsúzott A hölgy fecseg és nyomoz című darabtól is, amelyben a Játékszín színpadán
Alice-t, a vénkisasszonyt, egy jegyzői iroda alkalmazottját alakította, összesen 105 alkalommal.
Vári Éva még a Budapesti Kamaraszínházban kezdte el játszani a krimivígjátékot, amelyben szerepe szerint egy este hátában tőrrel,
holtan találja általános közutálatnak örvendő főnökét, akit Csonka András alakít. Rövidesen megérkezik a Gálvölgyi János által megformált, betegágyából kirángatott Grandin felügyelő,
aki attól kezdve a cserfes, megállás nélkül fecsegő önjelölt nyomozóval, Alice kisasszonnyal együtt igyekszik kibogozni a szövevényes ügy szálait a könnyed komédiában.
Vári Éva láthatóan lubickolt Alice Postic szerepében – a közönségtől már első belépőjekor nyíltszíni tapsot kapott, a függöny legördülése után pedig hosszan ünnepelte őt az előadás alkotógárdája és a nézőtér.
Bank Tamás színigazgató köszöntője után egy kisfilmet is levetítettek, amelyben a kollégák sorra búcsúztak el szeretett partnerüktől - volt, aki vicces történeteket idézett fel a közös munkával kapcsolatban, volt, aki bevallotta, hogy többször is megkönnyezte már Vári Éva távozásának gondolatát.
„Nagyon fog hiányozni, nagyon jó volt vele játszani, nagyon jó volt partnernek – mondta a kisfilmben a színésznőről Gálvölgyi János. – Én felajánlottam neki, hogy Pécsett bármilyen szerepben jövök mellé, boldogan játszanék még vele."
Vári Éva korábban maga is úgy fogalmazott, hogy a Játékszín "külön fejezete az életének". Miután Németh Kristóf és Bank Tamás megvásárolta és magánszínházzá alakította a bezárt Játékszínt, elsőként éppen A hölgy fecseg és nyomoz című darabot állították színpadra:
"Azért a szívem szakad meg, hogy itt hagyom azokat a kollégáimat, akikkel nagyon szerettem együtt játszani,
Gálvölgyi Jánost, Lévay Viktóriát, Csonka Andrást, Szőlőskei Timeát, Dózsa Zoltánt, Gilicze Mártát, Kocsó Gábort és Szilágyi Tibort, az előadás rendezőjét.
Nélkülük nem lennék olyan a darabban, amilyen lettem" – mondta erről a most visszavonuló művésznő.
Vári Éva végtelen szerénységgel fogadta, amint a nézőtér újra és újra visszatapsolta őt – az is kiderült, hogy akadnak olyan rajongói, akik minden egyes előadásán az első sorban ülve nézték, és nehezen törődnek bele abba, hogy mostantól nélkülözniük kell.
A színésznő korábban elmondta, hogy az elkövetkező időben elsősorban a pihenésre fog koncentrálni, de nem zárkózik el egy-egy alkalmi felkéréstől sem.
"Sok mindentől kell elbúcsúznom Budapesten, sok jó kollégám volt, akikkel szerettem együtt játszani. Szerettem ezt a várost, szerettem itt élni, de szeretem Pécset is, ahol 1963-tól éltem, oda költözöm vissza, mert szeretem a hangulatát, szeretem azt, hogy élhető, kultúrváros - mondta. - Úgy elment mellettem az élet, hogy igaziból mélységében dolgokat nem éltem meg.
Most megérett bennem az az igény, hogy magamra figyeljek.
A színész a szerepein keresztül válik azzá, aki
Vári Éva 1958-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, majd 1963-tól 1992-ig a pécsi Nemzeti Színház, 1993-től pedig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt annak 2012-es megszűnéséig. Prózai szerepeiben drámai képességével, a zenés darabokban hangjával ért el sikereket. Kiemelkedő volt Edith Piaf-alakítása, továbbá Orbánné megformálása a Macskajátékban, Martha szerepe a Nem félünk a farkastól című darabban, vagy játéka a Rose című monodrámában.
1973-tól több játékfilmben is szerepelt, köztük volt a Sose halunk meg és a Csaó, Bambino, 2004-től 2010-ig pedig állandó szereplője volt az Életképek című teleregénynek. Színészi munkásságát 1984-ben Jászai Mari-díjjal, 1995-ben az országos színházi találkozó díjával, 1989-ben érdemes, 2003-ban kiváló művész címmel ismerték el, temperamentumos, drámai erővel megformált alakításaiért, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi életútjáért 2009-ben Kossuth-díjat kapott.
Vári Éva 52 évesen szerződött Budapestre, amiről ő maga úgy fogalmazott: bár merész húzásnak tűnt, úgy érezte, nincs veszíteni valója. "Gondoltam, ha nem lesz siker, legfeljebb hazakullogok. De szerencsém volt a szerepekkel és a kollégákkal is" - emlékezett vissza egy MTI-nek adott interjúban.
Pályájára, szerepeire szívesen emlékszik vissza, és nincs megvalósulatlan szerepálma sem. "Ahogy Piaf is mondta, nem bánok semmit sem, ez volt a pályám, és egyébként, ha bánnám, sem történne semmi. Azon szeretnék gondolkodni, hogy holnap mi lesz, és hogy a mai napot tisztességesen megéljem".
Vári Éva azt vallja, hogy egy színész a szerepei által válik azzá, aki - azon keresztül, hogy miket játszik, nagyon sok minden lelepleződik róla. Piaf megformálásának például nagy lelki teherrel kezdett neki, mert úgy érezte, hogy mindenkinek van egy képe róla, hiszen kortárs volt, megkerülhetetlen figura. Nem akarta illusztrálni, vagy úgy énekelni, ahogy ő, inkább a lényegét szerette volna megfogni, megmutatni, hogy ki is maga Piaf.
"Nekem a sanzonjain keresztül sikerült. Sokáig a próbákon nem mertem énekelni, de emlékszem arra a napra, amikor a Nem bánok semmit sem című dalát először énekeltem el. Emlékszem, milyen csend volt, a kollégáim is csak álltak, nem szólaltak meg. Akkor sikerült megéreznem a 'Kis Veréb' lényegét, az egész életen át tartó vágyát arra, hogy elfogadják, hogy szeressék, és talán sikerült megmutatnom azt is, hogy mennyi fájdalmon ment keresztül ahhoz, hogy a világ egyik legismertebb énekese legyen."