Eltemették Schubert Évát

SCHUBERT Éva
Schubert Éva temetése a Farkasréti temetőben 2017. július 27-én.
Vágólapra másolva!
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút július 27-én a Farkasréti temetőben Schubert Éva Kossuth-díjas színművésztől, érdemes művésztől, aki 2017. július 11-én, 86 éves korában halt meg. 
Vágólapra másolva!
Schubert Éva temetése a Farkasréti temetőben 2017. július 27-én. Forrás: MTI/Soós Lajos

Schubert Évát az Emberi erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi önkormányzat is saját halottjának tekinti: a színművésznő temetését közösen szervezték, Schubert Éva lányával, Verebes Dórával egyetértésben.

Schubert Éva, Kossuth-díjas, Érdemes Művész nyolcvanhat évet élt. Forrás: MTI/Soós Lajos

Pregitzer Fruzsina a Színházi Dolgozók Szakszervezetének nevében búcsúztatta Schubert Évát, akinek szociális érzékenységét és figyelmességét emelte ki. Mint mondta, a Kossuth-díjas színművész "magasra tette a lécet az ittmaradottaknak".

Zsurzs Kati és Pregitzer Fruzsina színművészek Forrás: MTI/Soós Lajos

Bellus Attila színművész úgy fogalmazott, hogy Schubert Éva nemcsak virtuóza volt mesterségének, de maximalista is:

Pindroch Csaba színművész beszédében Schubert Éva pályafutásának legfontosabb állomásait idézte fel.

Pindroch Csaba színművész búcsúztató beszédet mond. Forrás: MTI/Soós Lajos

A művésznőt Zsódi Viktor piarista pap búcsúztatta, római katolikus szertartás szerint.

Mécs Károly Kossuth-díjas színművész is a gyászolók között volt. Forrás: MTI/Soós Lajos

Schubert Évát számos művésztársa kísérte utolsó útjára: mások mellett Pásztor Erzsi, Zsurzs Kati, Mécs Károly, Verebes István, Verebes Linda és Gyurkovics Zsuzsa is jelen volt a szertartáson.

Verebes István a Farkasréti temetőben. A színész-rendező édesapja, Verebes Károly színművész volt Schubert Éva férje és leányának, Dórának édesapja. Forrás: MTI/Soós Lajos

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!