Amikor először beszéltünk telefonon, Balatonon nyaralt, amikor másodszor, a Balatonnál lépett fel. Melyik volt a kellemesebb?
Mind a kettő élvezetes dolog.
A fellépéseket még ma is élvezi, vagy sokszor már munkaként tekint rá?
Soha nem munkaként tekintek arra amit csinálok, hála istennek.
Aki szereti, amit csinál, és hivatásaként tekint rá, az nem is gondolhat rá úgy. Vannak pillanatok persze, amik inkább munkásabbak, kevésbé szépek ebben a szakmában is,
de egyébként gyönyörű.
Mondana példákat a kevésbé szép pillanatokról?
Mondjuk, amikor több szereposztással játszunk valamit, és egy repertoár színházban egy felújított darabot próbálunk, és én már az elejétől a végig ismerem a darabot, mert játszottam, és jön egy új beálló, és miatta végig kell próbálni az egészet, az nem kellemes.
Ha az új beálló jó, és újszerű, új dolgokat hoz, akkor lehet érdekes egy próba, még a sokadik előadás után is, de ha az új ember olyan, aki kevésbé jó, akkor akaratlanul is az ugrik be az embernek, hogy bár a régi lenne, akivel milyen jót játszottunk.
Mi a fontosabb a színpadon, az, hogy a társakkal egy hullámhosszon legyenek, egy-egy pillantásból megértsék egymást, vagy az, hogy profi legyen, esetleg az adott társnak egészen kiváló legyen a hangja?
Minden.
Nincs kompromisszum?
Nincs. A kisugárzás is nagyon a fontos, de a legfontosabb az, hogy legyen mondanivalója a társnak.
Egyetért azzal a sportpéldával, hogy lehet valaki a világ legjobb futballistája, ha nem tud a többi tíz játékossal együtt játszani, akkor nem fog menni a csapatnak?
Szerintem nem lehet úgy játszani, pláne a fociban. Ha önzőzik, akkor nem a legjobb játékos.
A színpadon is lehet önzőzni?
Nagyon is.
Ez nagyon érdekes, mert tulajdonképpen mindannyian szólóénekes vagyunk, de ez egy olyan csapatjáték, amelyben, ha valaki nem vesz részt, akkor a legjobb is elvérezhet. És nem önmagában vérzik el.
Egy világsztár – nem mondok nevet – Bécsben szerepelt egy olyan premierben, amit próbáltak hat hétig. Fantasztikus sikere volt az egésznek. A világsztárnak és az előadásnak is. Majd – mivel ott volt, és a produkció több hónapig tartott -, felkérték egy másik nagyon sikeres szerepére, hogy két előadást énekeljen el.
Azért ez nem jellemző, hogy valaki csak úgy beugrik két előadásra próba nélkül.
Igen, de neki az volt az elsőszámú szerepe akkor. Elvállalta, beugrott.
Ő nagyon jól énekelt, mindenki más is, de maga a darab unalmas, és semmitmondó volt. Külön-külön működtek, de együtt nem. Nem volt csapatjáték.
Ráadásul nem is önzőzött, de látszott, hogy hiányzik az öt-hat-hét próba.
És akkor a zenekarról még nem is beszéltünk, arról, hogy az hogyan szól az énekes mögött.
Ha jó a karmester, és a zenészek, akkor a zenekar elvileg nem lehet akadálya annak, hogy jól működjön egy-egy beugrás, de ha nincs harmónia a szólisták között, akkor nem valószínű,
hogy működik. És lehet, hogy ez, az operában kevésbé jártas embereknek, nem is tűnik föl.
Rengeteget hallom, hogy a Művészetek Palotájának, az Operaháznak, és a Zeneakadémia nagytermének az akusztikája egyedülálló a világon. Most azonban abban a szerencsés
helyzetben vagyok, hogy meg tudom öntől kérdezni, hogy ez valóban így van-e, hiszen ön többek között fellépett a milanoi Scalában, a londoni Covent Gardenben és a New York-i Metropolitanben.
A milánói Scala is egy nagyon érdekes hely, a Covent Garden is, és a Metropolitan is. A Metropolitan ugye óriási is, és mégis nagyon jó az akusztikája, míg a sidney-i operaháznak például nagyon pici színpada van, és 1 500 férőhelyes.
Volt fordulópont az életében?
Apránként alakult a dolog, de mondjuk a legnagyobb fordulópontnak, a 2006-os Belvedere Énekversenyt gondolom.
Egy évvel korábban az athéni Maria Callas Versenyen a nagydíjat, még korábban pedig a Vercelliben, Cesare Bardelli különdíját kapta meg. Ezek, és a korábban ön által említett verseny, hozzásegítették a világhírnévhez?
Nem, ezek csupán apró lépései voltak a nagy egésznek.
Mi kellett a nagy egészhez?
Tégláról, téglára fel kellett építeni. A vercelli versenyen egy menedzser felfigyelt fel rám, és elkezdett foglalkozni velem. De ettől még nem lesz az emberből utazó operanagykövet.
De fellépése több lesz?
Párral talán több, de ha nincs egy folytonosság, egy utánpótlás a részemről abból a szempontból, hogy meg tudom tanulni az adott szerepet, és azokat jól vezetem elő a különböző színházakban, akkor az elhalhat.
A Maria Callas versenytől, illetve az ott elért sikertől nagyon sokat vártam, de mégsem hozta meg a fordulópontot. Ha a zsűriben esetleg olyan valaki ül, aki fontos színházi személyiség az segíthet.
A zsűriben általában olyanok ülnek, akik operaigazgatók, szereposztó igazgatók, vagy pedig énekesek esetleg, vagy karmesterek. Ha pont egy karmester van ott, akinek a következő kétéves periódusban hiányzik egy énekes, és fantáziát lát egy adott emberben, akkor az jó.
Előfordul, hogy nem a közönségnek, hanem a szakmának énekel? Nem egy teljes darabra gondolok, hanem egy kisebb részre, egy futamra, vagy akár egyetlen taktusra, ami nagyobb tudást igényel?
Vannak virtuózabb dolgok, de az én szerepkörömben, amiket én énekel ezek kevésbé jellemzőek.
Olyanra gondolok, hogy egy ária végén nincs is odaírva egy magas hang, de én odaénekelem, hogy megmutassam a kollégáknak, hogy „na, én ezt is meg tudom csinálni", de ez rám egyáltalán nem jellemző.
Fordulópontról beszéltünk az előbb, de az egyértelmű volt, hogy operaénekes lesz? Ezt már csak azért is kérdezem, mert a Zeneakadémia elvégzése előtt kereskedelmi diplomát szerzett.
Az éneklés mindig jelen volt az életemben, de hogy ennyire a fő vonal legyen az életemben, kellett, hogy apránként pozitív visszajelzéseket kapjak az élettől.
Fontosak voltak a versenygyőzelmek, a meghallgatások, amelyekből egyik-másik sikerült. Sok helyre visszahívták, és ezekből jött össze aztán az, ami lett. Van, aki rengeteget próbálkozik, de nem sikerül neki, van, akinek részben sikerül. Én úgy érzem, hogy nagyon elégedett lehettek azzal, ami sikerült, mert tényleg a legklasszabb produkcióban, a legjobb helyeken énekelhetek.
Ez egy tökéletes visszajelzés.
A kereskedelmi végzettség egyébként segített bármiben?
A cukrászdában, amelyben az interjú készül, és amelyet a feleségem vezet, mindenképpen. De ezt a jövő majd eldönti. Amikor vége az ember karrierjének – a hang is véges – akkor ez biztos, hogy segítség lesz.
Ha már a cukrászdát említi, interjú közben egy rövid ideig meg kellett állnunk, amíg a klímát kikapcsolta. Ennyire kell vigyázni a hangjára?
Vannak olyan énekes kollégák, akik jeges sört isznak, és bármilyen körülmények között tudnak énekelni, de én nem ilyen vagyok.
Az énekhangom az érzékenyebbek közé tartozik. Bizony vigyázni kell, mert az egyik legfontosabb, hogy egészségesnek kell maradni. Egy kicsit betegen lehet énekelni, de van egy olyan szint, pláne, ha a betegség a hangszalagokra rámegy,
akkor nem jó, és nem is szabad énekelni.
Korábban azt nyilatkozta, hogy egy turné során Kállai Ernő hegedűművésszel volt egy szobában, aki azt mondta, hogy napi 6-8 órát gyakorol, ami, ahogy fogalmazott, önnek elképzelhetetlen, és, ha ön is ezt tenné, pár év alatt tönkremenne a hangja. No de akkor mennyit gyakorol?
A napi két óra gyakorlás az, ami a hangnak még nem rossz. Nyílván nem azon a napon amikor fellépés van. De ezt is egyéne válogatja, hogy ki mennyire strapabíró.
Volt egy időszak tavasszal, amikor az Elektrát próbáltunk, és mellette a Művészetek Palotájában volt közben a Puritánok, és azegy új darab volt, amit meg is kellett tanulni, és aztán készültem nyáron a Bolygó hollandira. Ez nagyon sok volt, nem napi két óra. Ezt meg is érezte a torkom, nem esett jól.
Van olyan, amikor éneklés nélkül készül? Mondjuk csak a szöveget tanulja, vagy csak a kottát nézi át?
Lehet halkan is tanulni, nem kell feltétlenül énekelni. De az biztos, hogy amit énekelve tanul meg az ember, az más. Amit csendben tanul meg, az nem épül be az izomzatba.
A szomszédok örülnek, hogy egy világhírű operaénekes a szomszédjuk?
Nem szóltak még.
Korábban azt nyilatkozta, hogy azért vállal rengeteg külföldi szerepet, mert nem akart olyan énekes lenni, akinek két-három szerepe van évente. Mondhatjuk, hogy ez összejött?
Amikor végeztem a Zeneakadémián 2004-ben, akkor ez volt, 2-3 szerepet kaptam. Akkor már három gyermekünk volt, és illett volna őket eltartani. De nem tudtuk. Mindkettőnk szüleinek a támogatására szükségünk volt. Ezért indultam el, hogy körülnézzek külföldön.
Most már hét gyermeke van. Úgy tudom, az elején vitte magával őket is, ha külföldi fellépése volt. Hogy néz ki most a helyzet?
A nyári szünetben kint voltak velem Németországban. Amikor csak tehetem, viszem őket. A nagyobbakat, akik gimnáziumba járnak, már nehezebb, mert ott szigorúbbak az elengedési feltételek,
a kisebbeknél, akik általános iskolába járnak, könnyebb a helyzet, és persze főleg az
óvodásnál.
Tanulnak valamilyen hangszeren játszani?
Mindannyian tanulnak, tanultak valamilyen hangszeren, és van, akinek nagyobb hozzá
affinitása, és lehet, hogy valamelyikből zenész lesz.
Elvárás ez az ön részéről?
Abszolút nem, az elvárás annyi volt, hogy zenéljenek. Szerintem minden gyermeknek kéne zenét tanulni.
Hol láthatjuk a következő időszakban?
Itthon lesz két Nabucco előadás az Erkel Színházban, előtte
Londonban a London Symphony Orchestraval lépek fel. Éneklek Kékszakállút októberben Koppenhágában, és ami még izgalmas, hogy év végén Bolognában lesz Tosca előadás, amelyben Scarpia szerepét először fogom énekelni. Ezt most tanulom, és nagy kihívás, mert én azért egy picit mélyebb hangfekvésből jövök.
Jövő februártól majdnem októberig külföldön leszek.
Előfordul, hogy egy szerep miatt picit változtatni kell a hangján?
Előfordul, nyáron is ez volt a Bolygó hollandinál, de az jól sikerült, remélem, hogy a Scarpia is jól fog.
A rengeteg szerep között van olyan, ami nem áll annyira közel önhöz, vagy mind olyan, amit imád?
Az újakról nem tudok szólni, de azokat is meg kell oldani természetesen. Inkább azt mondom, hogy volt már olyan karakter a pályám során, amit elgondoltam valamilyen módon, és a rendezői koncepció egy teljesen más aspektusból világította meg.
Mit tett?
Mivel volt egy alapkoncepció, azzal nem lehetett szembemenni. Egy picit lehet rajta alakítani, de megváltoztatni nem lehetett.
Akkor azt úgy kellett eljátszani, és játszottam el, ahogy kérték, még ha nem is értettem vele egyet száz százalékig.
Ilyenkor saját magát is meggyőzi, hogy az a szerep úgy is jó, vagy megcsinálja profi módon, és továbblép?
Meggyőzni nem győztem meg magam, inkább az, hogy megcsináltam és kész.