A Metropolitan, a Bolsoj, Daniel Radcliffe és Jude Law is az Urániába költözik

Uránia filmszínház sajtótájékoztató, Elekes Botond igazgató, Fidelio, bemutató, sajtóreggeli.
Tíz New York-i Metropolitan-operaközvetítés, tíz londoni és három moszkvai színházi előadás vetítése, nyolc balettelőadás a moszkvai Bolsoj színpadáról és nyolc képzőművészeti filmfeldolgozás szerepel a műsorban.
Vágólapra másolva!
Metropolitan operák, a Bolsoj balettelőadásai, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ élvonalbeli múzeumainak tárlatai is láthatóak lesznek az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Vágólapra másolva!

Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója sajtóbeszélgetésen ismertette az intézmény programjait: az Urániában a 2017/18-as évadban négyfajta programmal

- operák, balettek és színielőadások közvetítéseivel, valamint nagy nemzetközi kiállítások bemutatóival -

várják a nézőket, de fesztiválokkal és színes karácsonyi programkínálattal is készülnek.

Elekes Botond igazgató az Uránia Nemzeti Filmszínház sajtótájékoztatóján Fotó: Csudai Sándor - Origo

A színházi válogatásban tíz angol és három orosz előadás szerepel: szeptember végén Peter Shaffer Amadeus című darabja nyitja a sort a londoni Nemzeti Színházból, majd Harold Pinter Senkiföldje című előadását közvetítik a londoni West Endről, a Wyndham's Színházból, nem kisebb nevek, mint

Ian McKellen és Patrick Stewart

főszereplésével.

Októberben és decemberben is vetítik a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-színművet a londoni Old Vic Színházból,

Daniel Radcliffe-fel és Joshua McGuire-rel a főszerepben,

majd novemberben és decemberben egy-egy alkalommal Luchino Visconti Megszállottság című filmjének színpadi adaptációját mutatják be Ivo van Hove rendezésében a Barbican Theatre-ból,

Jude Law és Halina Reijn főszereplésével.

A karácsony és szilveszter közötti összeállításban szerepel a londoni National Theatre Pán Péter-előadása, valamint Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok című klasszikusa. A londoni Nemzeti Színház színpadáról sugározzák Henrik Ibsen Hedda Gabler című darabját, amelyben Magyar Éva is látható, a Nem félünk a farkastól-t, valamint márciusban az amerikai Tony Kushner kétrészes drámáját, az Angyalok Amerikában-t is, méghozzá

Andrew Garfielddal az egyik kulcsszerepben.

A londoni előadásokon kívül Moszkvából három újszerű Csehov-feldolgozást láthatnak a nézők: a Sirály-t a Szatirikon Színház, a Ványa bácsi-t a Vahtangov Színház, a Cseresznyéskert-et pedig a Moszkvai Művész Színház társulatának előadásában.

Mintegy negyven társművészeti alkotás lesz látható az Uránia szombaton induló,
2017/18-as évadában. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Képzőművészeti kiállítások filmfeldolgozásaiból az évadban nyolc film, köztük hat új bemutató szerepel a filmszínház műsorán. A tavasszal már bemutatott Monet-portré, az Én, Claude Monet szeptemberi ismétlése után október elsején a British Museum Hokuszai-kiállításának anyagából készült Hokuszai - A nagy hullámon túl című filmet mutatják be, de látható lesz még a Michelangelo - Szerelem és halál című alkotás is, amelyet többek között

a firenzei Buonarotti-házban és a Medici-kápolnában, a carrarai márványbányákban és a Vatikánban, a Sixtus-kápolnában forgattak.

November elején a Buckingham-palotában még látható Canaletto-kiállítás feldolgozása folytatja a sort.

Karácsony előtt visszatér a British Museum kiállításáról készült Vikingek - Élet és legenda című film, 2018 januárjában pedig a Festői kertek - Amerikai impresszionizmus-t vetítik a Florence Griswold Múzeum népszerű kiállítása alapján.

Februárban egy olyan alkotást lehet majd látni, amely

Nagy-Britannia jelenleg talán legelismertebb képzőművészéről szól,

David Hockney a londoni Királyi Művészeti Akadémián címmel. Márciusban, az évad utolsó képzőművészeti filmújdonságaként a párizsi Muse d'Orsay-ben látható Cézanne - Egy élet portréi című tárlat anyaga alapján mutatja be Cézanne arcképfestői munkásságát Phil Grabsky filmje.

A Bolsoj Balett nyolc táncelőadása is vászonra kerül az Urániában: október 22-én A kalóz élő közvetítése nyitja az évadot, majd novemberben a Makrancos Katá-t, decemberben pedig A diótörő-t tűzik műsorra. Januárban a Rómeó és Júlia nyitja az évet, majd A kaméliás hölgy-et, áprilisban pedig a Giselle-t láthatja a közönség. A Párizs lángjai-t májusban felvételről, a Coppéliá-t júniusban élő közvetítésben vetítik.

A New York-i Metropolitan Opera közvetítéssorozatának új évadában tíz operaelőadás is látható lesz: Donizettitől a Szerelmi bájital, Bellinitől a Norma kerül műsorra, de vetítik Rossini Szemiramisz-át és Massenet Hamupipőké-jét is. Mozarttól A varázsfuvola és a Cosi fan tutte került a repertoárra, valamint műsoron lesz Puccini két remekműve, a Bohémélet és a Tosca is. Verditől a Luisa Miller-t, Thomas Adéstől pedig a Bunuel-film alapján készült Öldöklő angyal-t nézheti meg az uránia közönsége.

Szilveszter délután az Uránia élőben közvetíti a Berlini Filharmonikusok koncertjét.

Tíz New York-i Metropolitan-operaközvetítés, tíz londoni és három moszkvai színházi előadás vetítése, nyolc balettelőadás a moszkvai Bolsoj színpadáról és nyolc képzőművészeti filmfeldolgozás szerepel a műsorban. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mindezeken túl megrendezik a Take Brahms című komolyzenei sorozatot, amelyben a zeneszerző kamaraművei hangzanak el a Sinfonietta Pannonica Ensemble és vendégművészei előadásában.

Az Uránia színpada könnyűzenei koncerteknek is helyt ad:

a jazz műfajában szeptember 22-én a John Coltrane-ről szóló Chasing Trane című film után a The Best Bad Trip lép színpadra Szelevényi Ákossal, majd november 17-én Szelevényi új formációja, az Akosh S New Unit koncertezik.

A magyar és magyar vonatkozású filmek változatos formában jelennek meg az Uránia műsorán. A kínálatból kiemelkednek olyan események, mint a siket és nagyothalló nézők számára tavaly indított Összhang sorozat, amelyben

speciális felirattal akadálymentesített új és felújított magyar filmeket vetít

az Uránia. Szeptember 23-án, szombaton

a Hetedik alabárdos című film közönségtalálkozóval egybekötött bemutatóját tartják meg,

a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idei versenyfilmjeiből összeállított válogatást a szeptember 30-i, úgynevezett KAFF-napon lehet megnézni, szeptember 25-én pedig az Aurora Borealis című film vetítésére Mészáros Márta rendező is személyesen ellátogat.

Tizenkettedszer rendezik meg az Urániában október 10. és 15. között a Román Filmhetet, majd közvetlenül ezután, október 17. és 22. között a Spanyol Filmhetet, amelyeknek programjában itthon moziforgalmazásba nem kerülő filmek lesznek láthatóak. November 3. és 5. között következik a Keresztény Film- és Könyvnapok az Etalon Film szervezésében, majd november 8. és 10. között a Lux Filmnapok, ahol az Európai Parlament Lux-díjára jelölt európai alkotások tekinthetőek meg ingyenesen. November-december fordulóján pedig már hagyomány, hogy az Uránia

a világ legújabb animációs alkotásait bemutató

Anilogue Filmfesztivál központi helyszíneként szolgál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!