A sajtó képviselői olyan utat járhattak végig a Néprajzi Múzeum pincéjétől a padlásig – illetve szigorúan időrendi sorrendben a padlásától a pincéjéig - amelyet csak kevesen ismerhetnek, így azonban most az olvasók, nézők előtt is feltárul.
Kemecsi Lajos főigazgató azzal kezdte a sajtóbejárást, hogy felhívta a figyelmet azokra a részletekre, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy
a múzeum jelenlegi épületét soha nem múzeumnak szánták:
ez egy igazságügyi palota, amelynek a freskója is Iustitiát ábrázolja, és olyan reprezentációs terei, irodai funkciói vannak, amelyek egy korszerű múzeum számára értelmezhetetlenek, ellenben a költözés után az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria ki tudja őket használni.
Készen állnak a tervei a múzeum Városliget szélére kerülő új épületének is, amelynek jövő év elején indulhat a kivitelezése. Eközben jól haladnak a Szabolcs utcában annak a többszintes, speciális raktárépületnek a munkálatai is, amely Kemecsi Lajos szerint Közép-Európa legkorszerűbb raktára lesz. Ide a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum gyűjteményei kerülnek majd.
Mindeddig hatszor költözött a múzeum 145 év alatt. Jelenleg
250 ezer tárgyat kell – a hímes tojástól a kétajtós szekrényig - nulla törési százalékot megcélozva átvinni új helyére.
Ez a gyűjtemény nemcsak a magyar népi kultúrának, hanem a nemzetközi gyűjtemény formájában az emberiség kultúrájának is értékes szelete: körülbelül 50 ezer más kontinensekről származó műtárgy található a gyűjteményben.
Mindezt átköltöztetni legalább másfél éves, komplex munkának ígérkezik. Egyetlen aspektust kiragadva: a tárgyakat például nem lehet majd a jelenlegi tárolási helyükön csomagolni: egyenként ki kell majd vinni őket a jelenlegi kiállítási terekben kialakítandó munkaállomásokra, és ott elvégezni minden szükséges feladatot a digitális fotó készítésétől a QR-kód hozzárendeléséig.
A főigazgató úgy fogalmazott: a múzeum dolgozói is rengeteget tanulnak magukról, a feladatukról és a gyűjteményükről a folyamat során.
Amint a főigazgató mondta, a néprajzosok számára általánosságban a gyűjteménygyarapítás kedvelt helyszíne lehet egy padlás, azonban az épület saját, gyönyörű, a maga korában világszínvonalúnak számító kivitelezésű padlása távolról sem ideális arra, amire használni kényszerülnek. Ideiglenesen ugyanis installációs elemeket is raktároznak itt, azonban
komoly kihívást jelent ide felhozni vagy innen levinni ezeket.
A graffititörténelemről is sokat eláruló falak közül egy komoly zsilipajtórendszeren át jutunk a múzeum egyik gyűjteményébe, amelyet Foster Hannah Daisy kezel, aki a múzeum új épületébe tervezett úgynevezett gyermekmúzeum projektjének egyik felelőse is: a tervek szerint ugyanis az új helyszínen közel 1000 négyzetméteren külön múzeumi egység jön majd létre, állandó kiállítással.
A gyűjteményhez vezető zsiliprendszerre azért van szükség, mert a klimatizált raktárteret a látogatók ruháin található szennyeződésektől, a hőmérséklet-különbségtől és a kártevőktől is védeni kell, továbbá páramentesítő gép is működik a helyiségben, hogy az úgynevezett szokásgyűjtemény, illetve az állattartás-gyűjtemény egy részét alkotó 18-20 ezer tárgy számára megfelelő környezetet teremtsenek. A hangsúly a megfelelő szón van, Kemecsi Lajos ugyanis még azt az érdekességet is elárulja, hogy az itt raktározott tárgyaknak
az is árthat, ha hirtelen túl jó körülmények közé kerülnek.
A tárgyak ugyanis képesek sokkot kapni a műtárgykörnyezet megváltozásától, és olyan káros folyamatok indulhatnak el bennük, amelyek akár el is pusztíthatják őket. Így a raktártól egy-egy kiállításig eljuttatni a tárgyakat állományvédelmi szempontból is átgondolt feladat, illetve ugyanúgy vissza is kell szoktatni a kiállításra kölcsönzött tárgyakat a raktári környezetbe.
Mint Foster Hannah Daisytől megtudhatjuk, a szokás- és játékgyűjtemény úgynevezett szokástárgyakat, azaz a paraszti kultúra ünnepi rendjéhez és az életfordulókhoz kapcsolódó tárgyakat, illetve a paraszti kultúra játéktárgyait tartalmazza. A múzeumban arra is hangsúlyt fektetnek, hogy a tárgyakkal együtt a néphagyományok utóéletét, felelevenedését is vizsgálják, és a gyűjtés nem korlátozódik a XIX. századra sem:
legóból készült alkotás is szerves része a gyűjteménynek.
A múzeum néhány évvel ezelőtti, kimondottan műanyagból készült tárgyakkal foglalkozó kiállításának kísérőrendezvényei között Lego-építő bajnokság is szerepelt, a Legopolis című győztes művet pedig jutalomként beemelték a gyűjteménybe. Nem ok nélkül, hiszen a muzeológusok számára különleges tanulsággal bír - a paraszti kultúrában is rengeteg olyan tárgy van ugyanis, a kisbútortól a kisedényig, amelyek a miniatürizált világot mutatják, így egy hasonló elveken alapuló kortárs alkotás viszonyítási alapot ad arról, hogy napjainkban mit gondolunk miniatürizálni a hétköznapjainkból, mi olyan kiemelkedően fontos, hogy megjelenjen a játékok színterén is.
A gyűjtemény hatalmas polcrendszereken tárolt darabjai a rongybabáktól az ipari babákig
a babagyártás teljes történetét lefedik.
A múzeum munkatársai minden típusú babát gyűjtenek, és azt vizsgálják, hogyan lesz a hétköznapi, paraszti tárgyból ipari termék, hogyan változik a babakészítés metódusa, és mi válik a játék tárgyává a hétköznapi kultúrából.
A díszbabák legtöbbször népviseletet mutatnak be, így a szakértők látják azt is, hogy a Néprajzi Múzeum által a textilgyűjteményben gyűjtött viseleti anyag hogyan kerül rá a játéktárgyra, hogyan lesz a szocializáció része.
A szokásanyag részeként busómaszkok is sorakoznak itt: meg is lehet figyelni, hogyan változtak az idők során a maszktípusok, de a pásztorkodás-anyag részét képező pásztorbotok vagy
szarutülkök és kürtök mellett koszorúk is találhatóak itt – olyan is akad, amelyiken Rákosi arcképe díszeleg.
Rákosi Mátyás neve a túra következő helyszínén, a múzeum 213-as termében is visszaköszön: a teremről ugyanis úgy tartja a legenda, hogy ott ítélték el Rákosit, amikor az épület bíróságként funkcionált a két világháború között.
A 213-as az egyetlen,
teljesen ép tárgyalótermi berendezéssel megmaradt tere
a múzeum épületének. A pulpitust kivéve minden eredeti, így az üléssorok, az ablakok és a belső falburkolatok is. A korábban a termet díszítő festményeket és szobrokat eltávolították, amikor 1951-ben kiszorították a bírósági hivatalokat az épületből, amely ezután először Párttörténeti Múzeummá alakult, majd a Nemzeti Galéria része lett. A Néprajzi Múzeum akkor kapott itt helyet, amikor a Nemzeti Galéria a Várba költözött, 1975-ben.
A terem most konferenciatér: az aranyozások, stukkók, harmonikus és látványos építészeti megoldások pedig mutatják, milyen volt, hogy festett a palota eredeti pompájában.
A sajtótúra következő állomásán a Restaurátor Főosztály vezetője, Fábián Mária és Tumpek Etelka textilrestaurátor avatnak be a munkájuk rejtelmeibe. Tumpek Etelka feladata pillanatnyilag az, hogy a textilgyűjteményből megpróbálja kiválogatni azokat a tárgyakat, amelyek szerkezeti megerősítésre szorulnak, azaz olyan állapotban vannak, hogy nem lehet őket megmozdítani, becsomagolni, költöztetni.
Munkaállomásán, egy - erre a célra ideálisnak nem nevezhető - galérián a legkülönfélébb főkötők sorakoznak: ezeknek most a szerkezeti megerősítése az elsődleges feladat, utána pedig a támasztékok és a megfelelő csomagolás elkészítése. Ezek úgynevezett kompozit tárgyak, tehát rengeteg különféle elemből:
viaszvirágból, fémrezgőből, üveggyöngyből, selyemszalagból, papír- és textilvirágból
állhatnak. Felkészült szakemberek kellenek ahhoz, hogy mindegyik tárgy- és anyagtípushoz a megfelelő technológiát és anyagokat használják.
Mint Fábián Mária elmondja, a
leesett üveggyöngyök, fémflitterek, leszakadt szalagok
esetében meg kell oldani az összetartást, azaz, hogy a főkötőről levált legapróbb elemek is visszakerüljenek a helyükre, és így csomagolják majd el őket a költözéskor, de eközben számtalan bonyolult szempontra kell odafigyelni. A selyem például rendkívül érzékeny alapanyag: eltörik, ha összehajtják, ezért aztán minden egyes ívet megfelelően alá kell támasztani egy hengerrel. A kompozit tárgyaknál ráadásul a műtárgykörnyezetet is nehéz jól megválasztani: sokszor azt a dilemmát kell eldönteni, hogy
míg egy fémtárgy alapvetően alacsony páratartalmat igényel, a díszítés alapanyagát adó szerves anyag pedig magasabbat.
Így olyan optimális értéket kell találni, ahol az egyik anyag még nem, a másik pedig már nem sérül.
A Néprajzi Múzeum a preventív állományvédelem országos központjának is számít, ugyanis itt gyülemlett fel a legnagyobb tapasztalat a vegyes anyagfelhasználás megfelelő kezelésével kapcsolatban. A kortárs műanyagtárgyakkal kapcsolatos állományvédelem is nap mint nap kihívások elé állítja a szakembereket a műanyag bomlása miatt.
Forgó Erika a kerámiatárgyakért felelős: a nem szállítható tárgyak szerkezeti megerősítésével foglalkozik, de munkaasztalán látható olyan majolika is, amit viszont teljes egészében fognak rekonstruálni, hogy bekerülhessen a látványtárba.
A költözés során minden tárgyra QR-kód kerül. Ennek alapján egy egységes rendszerben megtalálható lesz az adott tárgy állapotleírása, gyűjtési információk, a tárgyhoz kapcsolódó archív fotók vagy filmek és mozgási naplók, azaz a tárgy történetének összes adata. Ezek alapján idővel virtuális kiállítások is létrejöhetnek majd.
A túra folytatódik, kattintson!