Ha van másfél óra előtte, le kell dőlni egy nyugodt helyre

Leblanc Gergelyt mindenki szereti nézni tánc közben, ő azonban hiába lett 2016-ban a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja (Csillaga), még mindig nem elégedett, ha visszanéz magáról egy videót. Az első balett órájára anyukája vitte el, és 8 évesen még nem gondolta volna, hogy ez lesz a hivatása. 6 éve tagja az Opera balett-társulatának, ahol olyan darabokban táncolhat főszerepeket, mint például A diótörő. A táncosok életéről, a színház világáról, és a karácsonyról beszélgettünk vele. 

Eléggé elfoglalt, folyamatosan próbál. Hogy tud emellett felkészülni a karácsonyra, és például ajándékokat venni a szeretteinek?

Most olyan szerencsés szituációban vagyok, hogy a december eleje lazább volt munka szempontjából, ezért akkor el tudtam intézni mindent. Felállítottam a karácsonyfát, felraktam a karácsonyi világítást, kidíszítettem a lakást, megvettem a karácsonyi ajándékoknak körülbelül a 90 százalékát, úgyhogy most kivételesen jól alakult. Az elmúlt években ezt mind két próba között kellett megoldanom, most csak a karácsonyi időszak alatt dolgozom, így két héttel az előadás előtt kezdtünk el próbálni.

Nem tudnak annyi Diótörő-előadást csinálni, hogy ne legyen teltházas. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Úgy szoktuk mondani, hogy amikor mások szórakoznak, akkor mi szórakoztatunk. Bár akkor is dolgozunk, amikor mások is dolgoznak, egyszóval mi mindig dolgozunk.[nevet] Nekünk ez a karácsonyi időszak különösen intenzív, csak a munkáról szól. Egész

decemberben összesen 27 Diótörő-előadást csinálunk,

ami szerintem iszonyú nagy szám, semelyik darabból nem játszunk ennyit. Általában ha egy előadásból tizenkettő szerepel egy sorozatban, az már nagyon szép szám. Elképesztő, hogy mennyire szeretik a nézők, egyszerűen nem tudunk annyit játszani, hogy ne legyen mindegyik teltházas.

A szerettei, akikkel egyébként együtt ünnepelne, meg szokták nézni az előadásait?

Abszolút. Anyukám szinte minden előadásomon ott van, a család is rendszeresen jön, ha meg tudják oldani. De én azt is megértem, aki ebben az időszakban nem a színházat választja, karácsonykor nagyon elfoglalt mindenki, nem tehetik meg, hogy tiszta lelkiismerettel végignézzenek egy darabot úgy, hogy közben nem azon gondolkoznak, hogy hogyan fognak mindennel elkészülni.

Az anyukájának köszönheti azt is, hogy elkezdett balettozni annak idején. Milyen emlékei vannak gyerekkorából, látta A diótörő-t kisgyerekként?

Igen, ha jól emlékszem, talán az első balett volt, amire anyukám elvitt. Nagyon kicsi voltam még, csak emlékfoszlányok maradtak meg. Akkor még nem értettem túl sokat a darabból, talán 6 vagy 7 éves lehettem. A diótörő-t azért is hívják gyerekbalettnek, mert van egy olyan jellegzetessége, hogy nem is annyira a sztori a lényeg, hanem inkább az egésznek a megjelenítése, a hangulata.

Van egy olyan egyedi stílusa, amilyen semelyik másik darabnak nincs,

és erre rátesz még egy lapáttal az is, hogy karácsony van, mindenki ünnepi lázban ég. Ezek így együtt olyan atmoszférát teremtenek a színházban, amitől egyedi és emlékezetes lesz az előadás. Könnyű élvezni a darabot, nem is kell figyelni a történetre, sem a cselekményszálra, csak a látványvilágra, és a gyönyörű zenére.

A diótörő technikailag nagyon nehéz darab. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Igen, a nézők csak a végeredményt látják, de most meséljen egy kicsit arról, hogy milyen a Diótörőt eljátszani, hogy érzi magát ebben a szerepben?

Nagyon érdekes kérdés, hogy a nézők mit látnak, és én hogy érzem magam. A nézők közül is mást lát egy nem szakmabeli (a nézők 99 százaléka) és a szakmabeliek, akik sokkal kritikusabbak, és egészen másra figyelnek egy előadásban, mint a hétköznapi közönség. Technikailag ez egy nagyon nehéz darab, de jó kihívás. Wayne Eagling és Solymosi Tamás készítették a koreográfiát, akik mind a ketten szeretik feszegetni a táncosok technikai tudásának határait [nevet]. De közel sem lehetetlen, ezt az is bizonyítja, hogy előző évben 10 előadást csináltam belőle, azt megelőző évben pedig hetet egyhuzamban.

Abszolút nem lehetetlen, sőt, egy nagyon jó kihívás.

Pozitívuma az is, hogy nemcsak a szólisták, hanem a kartáncosok is nagyon jó feladatokat kapnak, találkoznak olyan emelésekkel, forgásokkal, technikai részletekkel, amik a repertoárunk többi darabjában nincsenek, ezért ez egy nagyon jó fejlődési lehetőség.

Ön el tud még menni egy előadásra úgy, hogy nem szakmai szemmel nézi?

Ha olyan darabról van szó, amit már csináltam, vagy a közeljövőben csinálni fogok, akkor nem tudom levetkőzni, hogy szakmabeli vagyok. Akkor

én is csinálom a koreográfiát a nézőtéren, és azon kapom magam, hogy mozdulnak az izmaim.

Nagyon sokszor szándékosan törekszem arra, hogy laikus szemmel menjek el előadásra. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy egy adott szereplő technikailag milyen, nem azon kellene múlnia egy balettdarab sikerének, hogy egy forgás kijön-e vagy sem, hanem az összhatáson, az egész intézmény munkáján. Ebbe pedig nemcsak a többi táncos tartozik bele, hanem a műszak is. Az, hogy megfelelően világítsák a színpadot, sőt, egészen odáig elmegyek, hogy a ruhatáros hölgy kedvesen szedje be a kabátokat, és a felszolgálók is mosolyogjanak.

Hogyan szokta az előadás után értékelni a saját munkáját? Gondolom, anyukájának mindig egyformán tetszik.

Igen, ő egy kicsit elfogult. [nevet] Az aktuális próbavezető balettmester és az igazgató úr, Solymosi Tamás is mindig megnézik az előadást, és utána kiértékelnek minket. Elmondják, hogy mi volt jó, és min lehetne javítani, ez egy azonnali visszajelzés, ami szerintem nagyon hasznos.

Leblanc Gergely még mindig nem elégedett, amikor visszanéz magáról egy videót. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Én nem szeretem magam visszanézni a videókon. Általában amikor visszanézem magam, nem azt látom, amit próba közben elképzeltem, és ilyenkor csalódott szoktam lenni. Szokták mondani, hogy az ember másképp látja magát, mint egy külső szemlélő, ezzel vigasztalom magam. De az egyik szakmabeli célom, hogy eljussak oda, hogy a rólam készült felvételt visszanézve azt mondjam: na, ez tetszik!

Hogyan jön ki a darab többi szereplőjével?

Nagyon szerencsés vagyok, mert eddig mindig olyan partnerekkel hozott össze az élet, akikkel nagyon jóban vagyok a színpadon és a privát életben is. A jó viszony jelentősen megkönnyíti a munkát a balettteremben. Nehéz napok nyilván vannak, ha fáradtak vagyunk, olykor nem sikerül valami, ilyen mindenkivel előfordul, most nem erről beszélek, hanem arról, hogy nincs köztünk fesztültség vagy lezáratlan probléma. Nekem ezzel soha nem volt bajom, le is kopogom. Nagyon fontos az is, hogy ha két embernek ugyanaz a célja, és úgy megyünk be a terembe, hogy most hozzunk össze egy jó előadást, akkor ez a közös cél egy hullámhosszra állít minket.

A próbák nyilván szükségesek, de ezen kívül mivel tartja magát formában, hogy bírja mind a 27 előadást?

Én abban hiszek, hogy a megfelelő táplálkozás, a jó minőségű ételek, és a megfelelő mennyiségű alvás, pihenés elengedhetetlen ahhoz, hogy maximálisan tudjunk teljesíteni. Ha egészséges dolgokat viszek be, és megadok minden külső segítséget a szervezetemnek, akkor jól fog működni. Az ellenkezőjét még nem tudom, mert

úgy még soha nem mentem fel a színpadra, hogy előtte gyorsétteremben kajáltam, és megittam pár sört.

Amikor előadásra készülök, mindig nagyon figyelek arre, hogy előtte több nappal ne egyek nehéz ételeket, ne igyak alkoholt. Szerintem ez nem csak a táncosoknak fontos, jó minőségű ételeket kell enni, ezen nem szabad spórolni. A pihenés is kritikus, és nehéz időzíteni. Én sokkal jobban teljesítek a színpadon, ha előtte rendesen kipihentem magam, de ez nagyon nehéz, ha sok előadás van. Jól kell trükközni, ha van másfél óra az előadás előtt, le kell dőlni egy nyugodt helyre, és testileg, lelkileg ki kell kapcsolni. Ezek sokat segítenek.

Leblanc Gergely 2016-ban a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja (Csillaga) lett. Forrás: Opera / Csibi Szilvia

Melyik volt eddigi pályafutása során a kedvenc szerepe?

Általában az a kedvenc szerepem, amit éppen csinálok. De ha tényleg ki kéne választani egyet, akkor az az Anyegin lenne. Hatalmas álmom volt kiskoromtól kezdve, hogy azt egyszer eltáncoljam. Amikor tavaly télen színpadra mehettem vele, az rengeteget jelentett. Sajnos pont ezért nagyon izgultam, eléggé befeszültem, és

napokkal később esett le, hogy nem is tudtam kiélvezni, hogy egy gyerekkori álmom valósult meg a szerep eltáncolásával.

Remélem, hogy megadatik a lehetőség, hogy abba a szerepbe még egyszer beállhatok. Ez elsősorban azon múlik, hogy az Operaház mikor tudja újra megnyitni a kapuit. Bízom benne, hogyha újra lesz lehetőségem az Anyegint eltáncolni, akkor ki tudom majd élvezni.