Internetes színháztörténeti vetélkedőt hirdet a Nemzeti Színház

Nemzeti Színház, 2016.09.03. Budapest, Bajor Gizi park 1, 1095, színtársulat, előadás, kultúra,
A Nemzeti Színház épülete
Vágólapra másolva!
Idén harmadszor is meghirdette középiskolai diákoknak szóló vetélkedőjét a Nemzeti Színház. A téma idén a Bánk bán színházi története lesz.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két év sikere után ismét, idén harmadszorra is meghirdette "Nemzetiszínháztörténeti" vetélkedőjét a Nemzeti Színház.

Az internetes fordulókon a csapatoknak kreatív feladatokat kell majd megoldaniuk (filmet forgatni, plakátot tervezni, prezentációt készíteni stb.), a Nemzeti Színház és a Bánk bán történetével kapcsolatban. A megoldott feladatokat a vetélkedő honlapjára kell feltölteni. A három forduló során legjobb teljesítményt nyújtó csapatok közül hat kerül be a júniusi döntőbe, melyet a Nemzeti Színházban rendeznek meg. A döntőbe került csapatok tableteket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyerhetnek, a győztes csapat iskolájába pedig egy napra kitelepül a Nemzeti Színház előadásokkal, rendhagyó iskolai órákkal, jelmezbemutatóval, beszédórával, olvasópróbával és a diákokkal vívott focimeccsel.

Tavaly több mint 100 csapat jelentkezett a versenyre.

A győztes csapat (a budapesti Fazekas Gimnázium Nightingale nevű csapata) egyik tagja, Al-Farman Petra az idei verseny zsűrijébe is bekerült. A zsűri tagjai még Söptei Andrea Jászai Mari-díjas színésznő, A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, Rácz József, a Nemzeti Színház társulatának tagja és Mészáros Martin, a Kaposvári Egyetem színészhallgatója. A színész zsűritagok maguk is játszanak majd a Nemzeti Színházban idén nyár elején bemutatandó Bánk bánban.

A vetélkedőre négyfős, tíz- és tizenegyedikes diákokból álló csapatokat vár a színház (13 évfolyamos iskolák esetében tizenkettedikeseket is), akik felkészítő tanárukkal együtt február 26-ig jelentkezhetnek a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon található űrlap kitöltésével. Az első internetes forduló másnap, február 27-én kezdődik.

A vetélkedő plakátja Forrás: Svetlana Shirokova © Saranai
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!