A Despacito nem lehet propagandaeszköz

Luis Fonsi
TO-39113. CIUDAD DE MEXICO. ENERO 25. Conferencia de Prensa con el cantante Puertoriqueno Luis Fonsi, presenta su sencillo a dueto con Daddy Yankee DESPACITO, Universal Music. (Photo by Luis Ortiz/Clasos).
Vágólapra másolva!
Nicolas Maduro venezuelai elnök politikai célokra használta fel a nyár legnagyobb slágerének számító Despacito című dalt. Az eredeti előadók, Luis Fonsi és Daddy Yankee emiatt a közösségi médiában fejezték ki felháborodásukat.
Vágólapra másolva!

- írta Luis Fonsi hétfőn a Facebookon, egy nappal azután, hogy Maduro elnök előrukkolt a saját verziójával. A 39 éves Puerto Ricó-i zenész azt is hangsúlyozta, hogy a venezuelai elnök nem kért tőle engedélyt a dal feldolgozására.

Tiltakozott a nyár slágerének politikai célú felhasználása ellen Erika Ender panamai énekesnő is, aki Luis Fonsival közösen szerezte a dal zenéjét.

Luis Fonsi Forrás: Clasos.com/Luis Ortiz/Clasos

"Országunk egységéért és békéjéért. Az alkotmányozó nemzetgyűlés ügye tovább halad előre" - hangzik el a remixben, amelyben Nicolas Maduro arra buzdítja a venezuelaiakat, hogy szavazzák meg az ország alkotmányát érintő reformokat. A dél-amerikai ország lakosai ugyanis vasárnap szavazhatnak arról, hogy kik alkossák azt a speciális testületet, amelynek az lesz a feladata, hogy felvázolja az ország új alkotmányát.

A világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező Venezuelát súlyos gazdasági válság és példátlan infláció sújtja az olajárak zuhanása és a rossz gazdálkodás miatt. Április eleje óta

országszerte folyamatosak az új választásokat követelő tüntetések. Az összetűzéseknek eddig legkevesebb 97 halálos áldozata van.


Az ellenzéki vezetők attól félnek, hogy Maduro a hatalmának megszilárdítására és a kritikusok elhallgattatására fogja felhasználni az alkotmány módosítását.

Luis Fonsi és Daddy Yankee Forrás: Getty Images/Sergi Alexander

Fonsiék szerzeménye, a Despacito éppen múlt héten szerezte meg a

"minden idők legtöbbet streamelt száma"

címét. A Universal Music Latin Entertainment szerint a Puerto Ricó-i páros által előadott dalt

eddig több mint 4,6 milliárdszor játszották le

különböző streamingplatformokon.
Ez azt jelenti, hogy Fonsi szerzeménye megdöntötte a kanadai Justin Bieber 2015-ben megjelent, Sorry című számának rekordját, amelyet 4,38 milliárd alkalommal játszottak le online zenei megosztókon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!