Többgenerációs artista családból származik. Mindig tudta, hogy egy nap Ön is elhozhatja Monte-Carlóból az Arany Bohóc-díjat?
Ez egy életcél volt nálam, amire évek óta készülök. A bátyámnak 10 évvel ezelőtt sikerült elnyernie az Arany Bohóc-díjat, azóta bennem élt, hogy nekem is muszáj lesz hazahozni. Természetesen elég tudatosan készültünk erre, nagyon nagy megmérettetés, a világ számos helyéről érkeznek artisták. Általában az oroszok és a kínaiak az esélyesek, hatalmas létszámmal jönnek, éppen ezért nagyon nagy dolognak tartom, hogy most mi nyertünk. Ezen a versenyen minden produkciót kétszer mutattunk be a szakmai zsűri, és egy több mint 3000 fős közönség előtt, és ilyenkor azon az adott napon, azon az előadáson kell 100%-os teljesítményt nyújtani.
Lehetek én a világ legjobb artistája, ha aznap nem tudom kihozni magamból a maximumot.
Azért is nehéz, mert nem csak rajtam múlik, hanem az egész csapaton. Mi most 23 fős stábbal voltunk kint, mindenkinek a munkája kellett ehhez a sikerhez, beleértve az állatokét is. Tudni kell például, hogy melyik lónak éppen mennyi gyakorlás kell aznap, vagy melyiket kell inkább pihentetni egy kicsit, hogy a legjobb formájában legyen.
Hogyan telt a verseny estéje előtt a napja? Kell olyankor még gyakorolni vagy elég pihenni?
Az állatokkal reggel hétkor kaptunk gyakorlási időt kilencig, de az előadás este volt. Mi nyitottunk és mi zártunk a műsort, ami azt jelenti, hogy az első produkciónkat olyan 8-fél9-kor mutattunk be, az utolsót pedig majdnem éjszaka fél1kor. Nehéz volt egész nap koncentrálni, és valahogy le kell győzni, amikor nagyon izgul az ember, hogy ne legyen kihatással az előadásra.
Mennyi idő kellett, hogy begyakorolják ezt a műsort?
Három produkciót mutattunk be, ebben egy élet munkája volt.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy évvel ezelőtt kitaláltuk a koreográfiát, gyakoroltunk és sikerült győzni Monte-Carlóban. Kiskoromban, ahogy felnőttem a cirkuszban, magamba szívtam ezt a tudást. Évről évre szépen lassan tevődött össze bennünk, mire ezek a világszámok összeértek.
Négy év alatt megnyerte a két legnagyobb elismerést: ön lett az első magyar artista, akinek sikerült a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválról elhozni az Arany Pierrot-díj díjat, most pedig a Monte-Carlói Nemzetközi Fesztiválról az Arany Bohóc-díjat. Milyen érzés?
2014-ben első magyarként nyertem el az Arany Pierrot-díjat, otthon, hazai közönség előtt. Ez teljesen más volt, mert ott éreztem a magyar közönség támogatását, mint a futballnál is: sokkal esélyesebb a hazai csapat. Éreztem, hogy mindenki mellettem volt, a közönség bíztatott. 2014-ben csak egy produkciót mutattunk be, a lovasakrobata számot. Most, Monte-Carlóban ugyan
volt néhány szurkoló, akik lengették a magyar zászlót, ez nagyon jó érzés volt, de nyilván nem a többség.
Az is más volt, hogy itt három produkciót mutattunk be, nagyon nehéz volt mind a háromra összpontosítani.
Van kedvenc produkciója?
Mindegyiket szeretem, de talán a legjobban az állatokkal szeretek foglalkozni. Elefántok, zsiráfok, zebrák, ezek egzotikus állatok, nagyon sok türelem kell hozzájuk. A zsűri és a közönség is azt mondta, hogy most
Monte-Carlóban a produkcióinkkal bevonultunk a cirkusz történelmébe, mert ilyeneket még a világon sehol nem láttak.
A szülei is artisták voltak. Mennyire vesznek részt most az ön karrierjének alakításában?
Az édesapám jelen volt Monte-Carlóban, a lovasakrobata produkcióban ő vezette fel a lovakat, szóval ő részese lehetett. Azt mondta, hogy rosszabb nézni, mint benne lenni, és csinálni.
Jobban izgul, hogy leesünk a lóról, mint amikor régen ő volt a ló hátán.
Az Arany Bohóc-Díj egy szakmai csúcs. Ezek után mik a tervei a jövőre nézve? Hiszen mindent elért, amit a szakmában el lehet.
Mindig van feljebb és mindig van következő cél. Tegnap értesültem róla, hogy egy állami kitüntetésben is részesülök, Hortobágyi Károly-díjban. Ez a Jászai Mari-díjnak felel meg. Ennél feljebb artistaként valóban nincs, de emellett
a Magyar Nemzeti Cirkusznak igazgatója is vagyok,
és a következő cél, hogy a cirkuszt minél magasabb szintre emeljük. Be szeretnénk mutatni a közönségnek, hogy Magyarországon a minőségi cirkusznak van jelenje és jövője is, és tovább él a klasszikus cirkusz az állatokkal. A magyar közönség is megnézheti a díjnyertes produkciókat, ugyanis március 15-től először Budapesten, utána pedig országos turnéra visszük a Magyar Nemzeti Cirkusszal a műsorunkat, a címe a verseny ihletésére az lett, hogy Arany Bohóc a porondon. De természetesen a családalapítás is cél.
Ha már szóba hozta a családalapítást. Mit gondol, az Ön gyerekeiből is artisták lesznek?
Nálam is meghagyták a szüleim a választási lehetőséget, nem volt rám kényszerítve. Én például 4-5 évig teniszezőnek készültem,
aztán valahogy mégis visszatértem a cirkusz világába.
Ha lesznek gyerekeim, majd ők is szabad választás előtt állnak, aztán majd meglátjuk.
Térjünk vissza még egy kicsit az Arany Bohóc-díjra. Mennyire lepte meg a győzelem?
Én reméltem, hogy nyerünk [nevet]. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, de addig a percig, amíg a gálavacsorán ki nem mondták a nevünket, addig nem lehettem biztos a győzelemben. Ahogy mondtam korábban is,
nagyon sok dolognak kell összetevődnie ahhoz, hogy egy ilyen díjat elhozzon az ember.
Nem erről a bohócról van szó, ez csak egy szobor, bár nagyon szép. Ennek eszmei értéke van, ami felbecsülhetetlen. Az ember így bekerül egy olyan elit klubba, ahol nem sok artista lehet.
Meséljen egy kicsit a nehézségekről. Voltak mélypontok?
Mindig vannak hullámvölgyek egy ember életében, nem csak a cirkuszban. Nekem nagyon nagy hullámvölgy volt, amikor eltörtem az alkaromat, ez még látszik is. 13 csavar van benne és 2 vas, ezt már rég ki kellett volna venni, de halogattam, mert tudtam, hogy jön a Monte-Carlói Cirkuszfesztivál és ott 100 %-ot szerettem volna nyújtani. Nem tudhatom, hogy később milyen lesz. Az orvosom is azt mondta, hogy
Richter Úr! Menjen, előbb hozza haza az Arany Bohócot, majd utána kivesszük a vasakat.
Hál' istennek a díj már megvan, a műtét pedig megvárt.