Orosz magasiskola

Idén már ötödször rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (Madách International Theatre Meeting, MITEM). Minden áprilisban a Nemzeti Színház Budapestre hozza Európa legjobb színházait (sőt, olykor Európán kívülről is válogat, idén április 29-ig minden napra kínál valamit), egyre nagyobb megtiszteltetést jelent ide meghívást kapni. Idén Fokin, Tuminas, Nekrosius, Rizsakov világhírű előadásai mellett jön a Berliner Ensemble (Michael Thalhaimer rendezésében A kaukázusi krétakört kétszer is játszották a Nemzetiben) és Giorgio Strehler egykori legendás színháza, a milánói Piccolo Teatro. 

Oidipusz király

A kulturális diplomácia létrehoz olyan produktumokat is, ahol a hangsúly inkább van a diplomácián, mint a kultúrán. Protokoll szempontjából lehet rá hivatkozni, hogy különböző nemzetek művészei összefogtak, mindenki hozta a saját kultúráját, satöbbi, satöbbi. Párszor előadják, ami létrejött, ki lehet pipálni, ez is megvolt.

A kar tagjai Forrás: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

Kicsit vészjóslóan kezdődik a moszkvai Vahtangov Színház Oidipusz király előadásának a keletkezéstörténete is. Epidauroszban viszonylag épen megmaradt egy ókori görög színház, ide szoktak meghívni rendezőket, hogy rendeznének valami ógörögöt. A kultúrtörténetnek fontos elemei az ókori görög tragédiák és komédiák, de az az igazság, hogy annyira bele vannak ágyazva az ógörög kultúrába, annyi háttérismeret szükséges hozzájuk és mai fogalmaink szerint inkább operák, hogy a modern színház nehezen boldogul velük. Nem véletlen, hogy az összesen fennmaradt harminchárom ókori görög tragédiából csak néhány szokott feltűnni a színházak műsorán.

Rimas Tuminas litván rendező, aki 2007 óta a moszkvai Vahtangov Színház művészeti vezetője, az Oidipusz királyt választotta Szophoklésztől.

A kulturális együttműködés jegyében a nyolctagú kórust görög színészek alkotják, és míg más modern előadásokban ez csak nyűg szokott lenni, itt fontos eleme a produkciónak. Annyira jól sikerült az előadás, hogy nem ért véget a pályafutása Epidauroszban, hanem tovább játsszák Moszkvában és fesztiválokon.

Viktor Dobronvavov (Oidipusz) Forrás: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

A Görög Nemzeti Színház művészei számára Theodor Abazisz zeneszerző érdekes kórusműveket írt. Dúdolás, kántálás, mindenféle furcsa hangok, itt-ott feltűnő dallamok. A kórus az elején még némi humor forrása is, aztán ahogy a történet halad előre, ez eltűnik és a felfoghatatlan iszonyatot élik át a kar tagjai is. Szintén humorforrás Pavel Jugyin akrobatikus mozgású görög harcosa is, akitől aztán átveszi a színpadot egy másik metaforikus figura: egy nő óriási fekete szárnyakkal. Rimas Tuminas előadása tele van ötletekkel, szürreális világa átélhetővé teszi ezt a meglehetősen valószínűtlen történetet.

Ehhez persze szükség van egy nem akármilyen kisugárzású Oidipusz királyra is. Viktor Dobronravov nemes emberpéldányt jelenít meg, ő van egyedül hófehérben.

Olyan intenzitással játszik, hogy végig lehet vele menni az általa bejárt úton,

ahogy egy ember, akinek mindene megvan, ezt teljesen elveszíti, és bár ennek semmi különösebb oka nincsen, mégis méltósággal viseli. Tud veszíteni. A többi szereplő hiába próbálja visszatartani a teljes igazság megismerésétől. Sorra megnyeri velük szemben a párharcokat, és így lesz ő a végső vesztes.

Forrás: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

Az ókori görög tragédiák tulajdonképpen operák, és ennek a következményeivel nagyon jól megbirkózik az előadás. Látszik az egységes koncepció, minden színészre igaz, hogy nem rángatja le prózába a szöveget, de nem is deklamálja túl.

Van még egy fontos szereplője az előadásnak: egy óriási henger.

Szinte a teljes színpadé a szélessége és magasabb, mint egy ember. Apró lyukak segítségével a színészek fel tudnak rá kapaszkodni is. Láthatatlan erő mozgatja. Nem tudni, hogy mikor indul el a nézőtér felé és mitől kezd visszafelé gurulni. Van, akinek sikerül megmozdítani, másnak nem. Van, akinek sikerül megállítani, másokat magával sodor. Ja persze, ez a sors. De ez így túl szimplán hangzik, valójában igazi színpadi költészet jön létre. Annyiféleképpen van használva a hatalmas henger, annyi minden történik általa, hogy teljesen a hatása alá kerül az ember. Nem az az igazi teljesítmény, hogy kitalálja valaki, hogy legyen a sors jelképe egy óriási henger, hanem az, ahogy aztán szinte életre kel ez a bizarr tárgy. A rendezés magasiskolája.