Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Szinkronmunkái közül James Bond, vagy az Ash vs. Evil Dead című amerikai horror paródia fél karján láncfűrésszel démonokat gyilkoló Ash Williamse - alias „Esi-Nyesi" - áll közelebb önhöz?
Az amerikai paródia, és az Esi-Nyesit alakító Bruce Campbell a komédia legmagasabb szintjét hozzák, annak végtelen sokszínűségével. Imádom, az epizódonként elfolyó több hektónyi vérrel, és a műfaj egyéb kikerülhetetlen hozadékaival együtt. Esi-Nyesi Bondnál is közelebb került a szívemhez. Tudom, sokan azt gondolnák, hogy a hűvös brit van első helyen. De szakmai szemmel nézve nem lehet ott.
Színházi pályájához visszatérve: a Madáchos éveket követően, néhány évig szabadúszó volt, majd leszerződött az Új Színházhoz, ahová akkor nevezték ki igazgatónak Dörner Györgyöt. Dörner önt milyen ígéretekkel hívta a társulatához?
Valójában a művészeti vezetőnek, főrendezőnek kinevezett Pozsgai Zsolt hozta a lehetőséget, akivel már korábban is sok közös színházi, televíziós munkánk volt. Ráadásul az Új Színház épületében működött anno a Budapesti Gyermekszínház, ahol felnőttem.
Ott töltött éveinek fontos epizódjai?
A négy év alatt két rendezésem is színpadra került. Pozsgai Zsolt Szűz és a szörnyeteg című darabjából készült munkámat a nemzetközi rangot jelentő Újdelhi kortárs színházi fesztiválra is meghívták, ami nem kis dolog – és amit a sajtó jelentős része itthon agyonhallgatott.
Közbevetőleg: mikor és miért kezdett rendezni?
Mindig is vonzott a dolog, miközben folyamatosan féltem is tőle. Aztán a Madách színházi tagságot követő szabadúszás éveiben Selmeczi Roland tragikus autóbalesete után én ugrottam be egyik szolnoki szerepébe, aztán minden évben újabb feladatot kaptam. Megkedveltük egymást a kollégákkal, a direktor Balázs Péterrel, ott mertem először előállni az ötlettel: mi lenne, ha megrendezném a színház - azóta már sajnos elhunyt – kiváló színésznőjével, Császár Gyöngyivel a főszerepben a Roncsderby című mono-musicalt – amely darabhoz Psota Irén egyik legendás alakítása kötődik. A bemutató kapcsán enyhültek a rendezéssel kapcsolatos félelmeim.
Az Új Színházban vitte színre a Hangemberek című darabot is, amely egy szinkronstúdió hétköznapjain keresztül ad diagnózist a műfaj sajátosságairól, a színházi világ tágabb viszonyairól. Nem volt bátortalan produkció.
Pedig tartottam tőle: nem a rendezéstől, hanem a témától. Olyan történetek esetében, amelyek a színfalak mögött játszódnak, nagyon kell vigyázni az arányokkal: azokból csak annyit szabad megmutatni, amennyi még a civil közönség számára is tanulságos, amennyit a maga életére vonatkoztatva is kódolni tud a színháziak világából. A túlzó bennfentesség hamis képet adhat, téves megítélésekhez vezethet. Úgy kellett színpadra vinni a darabot, hogy azzal ne koptassuk a közönség szeretetét – miközben a próbákon, igazi „bennfentesekként" még szívesen rátettünk volna pár lapáttal.
A Hangemberek szép nézőszámot hozott. Negyedik újszínházi évében aztán szolnoki kolléganője, Radó Denise társaságában megpályázta az Új Színház direktori posztját. Végül az addigi igazgató nyert, ön pedig távozott a társulattól.
Dörner György és Pozsgai Zsolt részéről izgalmas elképzelés volt, hogy koncentráltan hozzák majd létre a magyar kultúra, a magyar irodalom színházát. Azt mondták, mindezt úgy teszik majd, hogy az nem hasonlít más színházak honi műveket is műsoron tartó tematikájára. A megvalósítás kapcsán én úgy éreztem: stilárisan és szakmailag nem történt meg száz százalékosan a specializálódás. Említett kolléganőmmel gondolkodni kezdtünk, hogy miként lehetne színdaraboktól kezdve akár kórusműveken, operetteken át kameraoperákig bemutatni a magyar szellem sokszínűségét. Az is benne volt a dologban: sok évig voltam bizonyos szakmai körök részéről kirekesztett, gondoltam, kipróbálom, milyen lenne pozícióból példát adni a másféle attitűdre. Nem így lett, semmi gond, bár a maga szempontjából szellemileg és szakmai szempontból is előrelépés lett volna. De elfogadó vagyok, szembe nézek a sorssal - a távozásommal pedig igyekeztem komfortosabbá tenni mások életét. Talán korán jött volna a lehetőség, megtörténhet még, hogy egy színház élén bizonyíthatok.
Ismét szabadúszó. Az jó?
Nem jó. A Madách Színházban pályám elejétől tagja voltam egy nagy színházi közösségnek, együtt éltük meg az örömöket, bánatokat. A szokott csapatban végzett munkák különleges energiákat szabadítottak fel. Szabadúszóként a különböző teátrumok vendégeként sokszor az olvasópróbán mutatkozom be a partneremnek, akivel esetleg csókolózni fogok. Társulati létben sokkal könnyebb létrehozni valamit. A szabadúszás olyan, mint maga a világ. És hát milyen a világ? Lazuló, felbomló családi kötődések, felszínes emberi kapcsolatok, felbomló értékrend, nehezen átlátható érdekviszonyok. Ugyanakkor nem vagyok boldogtalan: megnyugtat, hogy szakmailag komoly út van mögöttem, ahogy az is: sikerült megőriznem mindazt, amiben hiszek, ami számomra érték.
A fia tizenhét éves, a lánya tizenöt. Menyire tud, tudott apjuk lenni?
A színészet ebben a száguldozós formájában összeegyeztethetetlen a klasszikus apaszereppel. Azonban a szülői terhek nagy részét, vagy kilencven százalékát a feleségem magára vállalja. Ami persze azt jelenti, hogy a szülői élvezetek nagy részét is.
Párja egy multinál betöltött felsővezetői pozíciót adott fel akkor, amikor eldőlt: a családi szintéren ő lesz a főkoordinátor, intéző, nagyjából mindenes. Ön nyilatkozta ennek kapcsán, hogy azzal is segítette döntésében, hogy felhívta párja figyelmét: életidegen helyzet, ha a kismama egyik karján az újszülöttet ringatja, másik kezével pedig a laptop billentyűjén intézi a cégügyeket. Egészébe véve: sportszerűnek tartja a családi „leosztást"?
A feleségemnek közgazdász a szakmája. Nekem a színészet a hivatásom. Nem becsülöm le a szakmákat, de azokról le lehet mondani. A hivatástól elhivatottságtól nem lehet szabadulni. Ha megtenném, belepusztulnék. Márpedig egy szeretettel teli, élő apa - még ha a napi ügyeket tekintve csupán tíz százalékos is -, csak jobb, mint egy holt apa. A feleségem, Adrienn egy pillanat alatt tudott lemondani a szakmája gyakorlásáról. Ráadásul a gyerekek mellett a természetgyógyászatban, a másokkal való törődésben talált magának olyan egyéb elfoglaltságot, ami sokkal több boldogságot ad neki, mint a korábbi tevékenysége. Büszke vagyok rá, hogy mellettem talált rá a maga hivatására.
